CookTa

Darált hússal töltött zsemle

2013. június 01. 10:06 - ko123la

Ezt most frissiben-iziben megírom, mert még az élmény hatása alatt vagyok, olyan szép is, finom is lett... A receptet a húsimádó blogon olvastam, köszi!

20130601_092845_small.jpg

Hozzávalók:
- 8 zsemle (hosszúkás, Lidl)
- fél kg darált hús (most 20%-os zsírtartalmú sertés)
- 2 nagy paradicsom
- 10 dkg kemény sajt (éppen szimplán trappista)
- fél fej kis hagyma
- 2 kávéskanál só
- 1 kávéskanál pirospaprika
- bors
- kis fokhagyma (későn jutott eszembe, ezért csak granulátum ment bele, mondjuk fél kiskanál)
- 1-1 teáskanál oregánó és bazsalikom (ha lenne friss, azzal biztosan még finomabb lenne)

20130601_091358_small.jpg

Elkészítés:
Egy leheletnyi olívaolajon egy picit pirítom a nagyon apróra vágott hagymát, majd átpirítom rajta a húst. Ha késznek ítélem (elment róla minden víz), bele a paprikát, összekeverem, majd minden mást - a felaprított paradicsomokat, sót, borsot (nem fogtam vele vissza magam, őröltem bele rendesen), fokhagymát, oregánót és bazsalikomot. 10-15 perc alatt összefőzöm, amíg a paradicsom összeesik benne. Közben bekapcsolom a sütőt és 190 fokra melegítem. A zsemlék tetejét levagdosom, a belsejük kis részét kicsipkedem, a többit összenyomom, hogy tartóedényt formázzak belőlük a ragunak. Ha kész, beletöltöm a húst, rátornyozom a sajtot, és be a sütőbe. 190 fokon (alul-felül sütéssel) 10 perc, max. felső pirítással. Ilyen lett:

20130601_092705_small.jpg

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cookta.blog.hu/api/trackback/id/tr445338611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.06.01. 12:06:06

Örülök, hogy kipróbáltad. Szépek lettek, és gondolom finomak is. Szép napot neked

Void Bunkoid 2013.06.02. 10:08:34

no de mostmár én is csinálok egyet, úgylátszik darálthúsos zsemle = indexcímlap :)

ko123la 2013.06.02. 11:34:38

@Void Bunkoid: :-)Ahhoz nincs közöm, mikor rakják ki, és mit, viszont ha nem is a címlapért, de az élményért érdemes kipróbálni. A gyerekek is nagyon lelkesek voltak, fejenként 2 lement, még a kicsinek is...

ko123la 2013.06.02. 11:40:09

@Húsimádó: Hi, láttam, idetaláltál :-) És pont ebből a posztból, a te recepteddel lett címlap az indexen. Legalább nem voltam lusta, ami persze néha megesik máskor, és kikerestem a neten a bejegyzés írásakor, hol láttam az eredetit, és még meg is hivatkoztam... Legalább ennyi, ha már idegen tollakkal ékeskedem. Köszi még egyszer az 5letet.
süti beállítások módosítása