Itt a kánikula, amikor jó a hideg leves, és itt a szezon, amikor még friss, zsenge zöldbabok kínálgatják magukat a zöldségboltban. Ezt a levest gyerekkoromban gyakran ettük, de mindig hidegen, mostanában keveset kerül elő a saját háztartásban, mert nem mindenki eszi meg - ennek oka az is, hogy a családom hagyományai szerint ezt nagyon kaprosan illik elkészíteni. Viszont nekem olyan jó emlékeket idéz, hogy néha azért előkerül a menünkbe. A párom korábban csak melegen szerette, mostanában volt, hogy ő is megkívánta a klasszikus hűtőhideg verzióban. A leves lényege a bab, ezért szintén a tradíció szerint nálunk nincs benne levesbetét, ha valaki mégsem tudna nélküle élni, akkor egy kis vajgaluska mehetne bele.

Hozzávalók:
- 1 kg sárga vajbab
- 2 csokor friss kapor
- 1 közepes fej hagyma
- olaj
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 teáskanál ecet
- 1 kis doboz tejföl
- 1-2 evőkanál liszt

Elkészítés:
A nagyon apróra vágott hagymát alaposan megpárolom az olajon. A babot közben előkészítem, a két végét (zsengeségtől függő mértékben) levágom (vagy töröm, ahogy otthon mindig láttam), és 4-5 centisre darabolom. Ha megvan a hagyma, teszek rá egy kis paprikát, beledobom a babot, sózom, megkeverem, és az olajon párolom. Ha már kezd puhulni, felöntöm vízzel, megsavanyítom ecettel, beledobom a kaprot. Ahol nincs lelki problémája senkinek vele, ott szépen fel lehet picire vágni, ahol van, és a bolondok reménykednek, hogy ha a végén kihalászom belőle a zöldet, akkor mégis megkóstolják a finnyások, ott mehet egyben is bele a két csokor. Készre főzöm, és a végén lightosan behabarom. A savanyítás nagyon jót tesz neki, lehet bátran használni az ecetet, különösen hidegen jön ki jól az íze.