Évfordulós napunk volt, a lányok a nagymamánál, de hármunknak egy kicsit emlékezetesebb ebédet akartam rittyenteni. Szép lazac volt a Lidl-ben, megkívántam, és megcsináltam. A felnőttek miatt saláta jött, a fiam miatt a krumpli, bár persze mindenki mindenből evett, és így lett az egész egyben jó.
Hozzávalók:
- 20 dkg bőrös lazac fejenként
- olívaolaj
- só, bors, egy apróra vágott csilipaprika fele
- 4-6 db sütni való krumpli
- só, bors, pirospaprika
- 1-1 paradicsom, paprika
- fél-fél jégsaláta, kígyóuborka
- a csili másik fele
- 2 teáskanál cukor
- 1 dl olívaolaj
- fél kávéskanál só
- 1 lime leve
Elkészítés:
Először a krumplit tettem fel héjastól főni, jó sós vízbe. Körben a saláta hozzávalóit feldaraboltam. A salátaöntetet is összekevertem, mondjuk ha ezt korán megtesszük, a csili erősen megmozdul, és jó erős lesz az öntet. A megmosott és leszárogatott lazacot olívaolajjal bedörzsöltem, és belemasszíroztam a sót, borsot és a csilit. Közben kész lett a krumpli, mielőtt teljesen megpuhult volna, kivettem, egy kicsit lehűtöttem, nagyobb darabokra vágtam, és egy nagy serpenyőben jól megmelegített pár evőkanál olívaolajba dobtam. Alaposan megszórtam sóval, enyhén pirospaprikával, őröltem rá gazdagon borsot, és hagytam pirosodni. Egy vastag öntöttvas grillserpenyőt egészen felforrósítottam, ebbe fektettem bele az olajos fűszerrel borított lazacokat, először bőrrel lefelé. Mindkét oldalon 5-5 percig sütöttem. Közben még a salátaöntethez használt limeból még kifacsartam az utolsó cseppeket a hal tetejére. A csili és lime pikánssá tette a halat, különben nem akartam nagyon elnyomni a saját ízét. A krumpli is nagyon klassz lett, kívül nagyon ropogós, belül puha. Különleges bor is akadt hozzá, a pázmándi Nagy Gábor és társa kispincészet 2012-es Zen (zenit) borából ittunk hozzá egy pohárral, jól illett hozzá, bár ez a nehezebb és zsírosabb hal akár egy könnyebb vöröset is elviselne.