A receptet a facebookon lájkolta egy barát, aztán el is feledkeztem róla, pedig nagyon csábítóan nézett ki. Aztán nagy nehezen megkerestem a forrást, az Ízbolygó FB-oldalon volt. Ha el is lehet képzelni durvábban túlzó édességet, akkor is csak nehezen - egy-egy réteg vajas kekszalap, egy mogyorós karamell, és egy jó tejszínes csokikrém, díszítésnek még mogyorós grillázs - külön-külön is sok, egyben meg... De éppen ez a szép, és tényleg jó az összhatás. Az eredeti receptben sós mogyoró szerepelt, ami ma nagyon trendi, de nem nekem nem mindig jön be, másrészt a mogyorós grillázs nálunk is megy néha, ahhoz meg nem sózott mogyoró volt otthon. Így én nem a sós karamellás és grillázsos verziót választottam; aki nagyon a különlegességre hajt, annak ugye linkeltem az eredetit. Rá kell szánni az időt, nemcsak az elkészítés hosszú, ahhoz, hogy igazán szép legyen, és rendesen megdermedjen, illene egy éjszakát kapnia a hűtőben. Ahogy két képen is lehet látni, ezt nálunk nem igazán sikerült kivárni. Viszont másnapról is van egy kép, ahol a lányom még egy kicsit tejcsokis-karamellás díszítéssel tovább tetézte a bűnözést. Addigra lett igazán szépen vágható, és elegánsan fényes a csokibevonat is.

Hozzávalók (26 cm-es torta):

Alap:
- 25 dkg darált háztartási keksz
- 2 evőkanál kakaópor
- 1 dl tej
- 10 dkg vaj
- 10 dkg cukor

Karamell:
- 23 dkg cukor
- 1,5 dl tejszín
- 10 dkg vaj
- 10 dkg (sós) mogyoró

Csokiréteg:
- 25 dkg étcsoki
- 15 dkg tejcsoki
- 3 dl tejszín
- 6 dkg vaj

Díszítés, (sós) mogyorógrillázs:
- 10 dkg cukor
- 5 dkg mogyoró durvára vágva

Elkészítés:
Az alaphoz a kekszet és kakaót összekevertem, meglocsoltam az összemelegített vaj-tej-cukor kombóval, összedolgoztam, és a tésztaformába simítottam, kívül egy kis peremet kialakítva. Félretettem kihűlni.
Jöhetett a karamellréteg. Egy serpenyőben a cukrot alacsony lángon, kevergetés nélkül karamellizáltam, hozzáadtam a tejszínt és vajat, majd a kicsit megvágott mogyorót (a forrásrecept egyben adta bele a mogyorót, én szerettem volna, ha egyenletesebben oszlik el). A kekszalapra simítottam, és ezt is kihűtöttem.
Harmadik lépcsőben a csokikat és a vajat mikróban, alacsony fokozaton, közben többször megkeverve összeolvasztottam (tudom, lehet, hogy vízfürdő felett kellene a könyv szerint, de soha nem volt bajom a mikrós csokiolvasztással, tehát most is így, kényelmesebben csináltam). Tejszín, azzal is alapos keverés, és simítólapáttal egyenletesen rákentem a karamellre. Ez is ment a hűtőbe.
Végül jöhetett a grillázs, újra cukrot karamellizáltam, bele a mogyoró durvára vágva, majd sütőpapírra borítottam kihűlni. Amikor megdermedt, összetörtem, és körben a torta szélét feldíszítettem.
Ekkor készen is lett volna, ha nem jött volna még a várakozás, de hát ugye meséltem, hogy szebben lehet vele dolgozni, és sokkal jobban is mutat, ha kap egy egész éjszakát a hűtőben, tehát érdemes várni, hogy csúcsformában tudjon meghódítani bennünket.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Ahogy meséltem itt a blogon is, mostanában tényleg sok kenyérfélét sütünk. A kalácsos vonalat kezdtem nagyon unni, ráadásul mostanában tiszta fehér lisztből dolgoztam, ezért nagyon kellett egy egész más, inkább fitneszes kenyér. Ez most teljes kiőrlésű (fele részben), magos, és formában sütöttem meg - és jó lett, tömör, de azért nem túl nehéz belsővel, ropogós héjjal, és jó ropogtatni benne a magokat is.

Hozzávalók:
- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 30 dkg sima liszt
- 1,5 zacskó szárított élesztő
- 3,5 dl víz
- 1 evőkanál cukor
- 2 evőkanál olaj
- 18 g só (nekem ez pont 3 kávéskanál)
- 3 kis marék nyers napraforgómag

Elkészítés:
A tésztát a kenyérgép csinálta, szokásosan, előtte az élesztőt felfuttattam a vízben a cukorral. A magok kétharmadán egy párszor átmentem egy nagy késsel, durvára vágtam, de ha sietnék, nyugodtan kihagynám, és menne bele egyben a szotyi. A kész tésztát kivettem, kicsit átgyúrtam, cipót formáztam, a formába tettem, a tetejét átlósan 3 helyen megvágtam, vizes kézzel átsimítottam, feldíszítgettem a maradék szotyival. 25 percet kelesztettem 35 fokon, majd 190 fokos, légkeveréses sütőben 40 percet sütöttem, ebből az utolsó 10 percet sütőpapír fedéssel.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Újra beindult a gyakori itthoni kenyér-kifli sütögetés, és bár péksüteményből sok változatot megesznek a családban, az egyértelmű nyertes még mindig a kalácsos tésztájú kifli. Ebből mostanában többször is kellett sütnöm, és hogy ne legyen unalmas, legutóbb egy ilyen kakaós-sima rétegzett kifli készült. Jöhet bármikor, szalámikkal, májkrémmel, lekvárokkal. Nehéz megítélni, hogy áll el, legkésőbb másnap reggelre mindig elfogy, pedig ez a mennyiség ötünknek nem olyan kevés.

Hozzávalók:

A tésztához:
- 4 dl tej
- 2 zacskó szárított élesztő
- 37,5 dkg sima liszt
- 37,5 dkg rétesliszt
- 10 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 tojás
- 15 g só

A kakaós réteghez:
- 2 evőkanál kakaópor
- 2 evőkanál tej
- 1 evőkanál cukor

Elkészítés:
A tészta alapja szokásosan készül. A langyosított tejben megfuttatom az élesztőt egy evőkanál cukorral. Megy minden a kenyérsütőgépbe, először a nedves, aztán az összekevert száraz hozzávalók. A vajjal sem kell szórakozni, egyben, felolvasztás nélkül teszem bele. Amikor kész a tészta, kiveszem, finoman átdolgozom, megfelezem. Az egyik felét kézzel egy kicsit kihúzom, rákenem az összekevert kakaót, cukrot, tejet, összefogom, és visszateszem a gépbe 10 percre, hogy szépen összedolgozza nekem a kakaós réteget. Közben a sima tésztát szép nagy körre nyújtom, félreteszem, jöhet a kakaós fele, azt is ugyanakkora körre nyújtom, ráfektetem a sima kört. Negyedelem, majd minden negyedet még harmadolok, így 12 körcikket kapok. Az alapjuktól indulva feltekerem a kifliket, megformázom. Lehet vele játszani, hogy az egyiknek a világos, a másiknak a kakaós része legyen kívül. Sütőpapíros rácsra rakom. 25-30 percig még kelesztem 50 fokos sütőben, majd 20-22 perc alatt, 190 fokos, légkeveréses, alul-felül sütős módban megsütöm. Rácsra szedem, és ha van erőnk kivárni, egy kicsit kihűtöm. Ha lenne maradék, akkor szokásosan csak konyharuhával letakarva teszem el.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Végre nem egy sokkal régebben előkészített poszt, vagy csak egy fénykép, amihez utólag írom meg a sztorit, hanem egy relatív friss élmény, ami talán még szezonálisnak is számít. Ismét egy éttermi fogás hozta meg az inspirációt, és ahogy elkezdett bennem motoszkálni, hogy érdemes lenne egy ilyet főzni, rájöttem, hogy megint csak érdemes lehet egy jó receptet nézni, hogy ne magamtól kelljen kísérletezni. A legszimpatikusabb a Fűszer és Lélek blogon volt, azt használtam alapnak. Minőségi hely, bízom benne, ebben sem csalódtam, sőt, kiemelkedően jó lett. Érdekes volt, hogy relatív nagy szórás volt a neten, alapvetően különböző verziókkal, örülök, hogy jól sikerült választani. A hozzávalók mennyiségéről még annyit, hogy amikor nagy karalábét mondok, akkor tessék igazán nagyot érteni, de szezon van (volt 3-4 hete), a nagyok is még zsengék voltak. Másrészt ennyi töltelékből bőven maradt a karalábék után, azaz vagy több karalábét lehet venni, vagy a maradék gombócokat a töltött zöldségek mellé tuszkolva meg lehet főzni a szószban/főzelékben.

Hozzávalók:
- 4 nagy fej karalábé
- 80 dkg darált sertéshús
- 30 dkg rizs
- 2 közepes fej hagyma
- 1 teáskanál majoránna
- só, bors
- 1 tojás
- 3 babérlevél
- 3 teáskanál cukor
- 5 dl tejföl
- 2 evőkanál liszt
- 1 teáskanál paprika
- pár szál petrezselyemzöld

Elkészítés:
A rizst előfőztem, a forrástól számított, szokott 20 perc helyett 10 után lezártam. Összekevertem a húst, rizst, hagymát, fűszereztem sóval, borssal, és majoránnával. A meghámozott karalábékat kivájtam, hogy kb. 1 centis falú kosárkákat kapjak, besóztam, és megtöltöttem. A maradék töltelékbe beleütöttem egy tojást, azzal is bekevertem, hogy főzéskor ne essenek szét. Egy nagy, alacsony lábosba beraktam először a töltött karalábékat, aztán a maradék töltelékgombócokat, feltöltöttem a közöket a kivájt karalábéval, pici só, bors, cukor, a babérlevelek, annyi vizet töltöttem rá, hogy a karalábék pereméig érve a többit pont ellepje, és fedő alatt puhára pároltam. Nagyon főtt jellegű volt, ezért gyorsan felfűtöttem a sütőt, egy tűzálló tálba kiszedtem a töltött karalábékat (és gombócokat), és 200 fokon hagytam 10 percig egy kicsit sülni. Közben megcsináltam a laza habarást a lisztből, tejfölből és paprikából, és készre pároltam a főzeléket. A sütőből kivett karalábékat visszaültettem a lábosba, megszórtam egy kis felvágott petrezselyemmel, és így egy igazán jól kinéző tálat lehetett az asztalra tenni. Tálaláshoz mindenki kapott egy adag karalábéfőzeléket, a közepére egy (vagy fél) töltöttet, és nagyon szerettük. Sőt, nekem ez a nagyon tejfölös karalábéfőzelék annyira bejön, hogy fogok külön is főzni, eddig nem szoktam.

Most éppen nem akartam semmit újat felfedezni, és különben is, ha már lángszórózás, akkor nekem a sima krém helyett sokkal inkább a tejberizs karamellel. Viszont vannak rendelések, a családom felkért, hogy most legyen inkább krém, és nem válogattam, elmentem Jamie Oliverhez, vettem a receptjét, és kész. Ennyire persze nem voltam pontos, egy kicsit több cukrot tettem bele. A tetejére a barna cukor mennyisége nem volt egyértelmű az angol receptben, a hozzávalók között tálkánként egy evőkanál van előírva, az elkészítésnél meg csak egy fél, ami szerintem bővel elég rá, hogy egy finom, ropogós karamell legyen a tetején. Mivel éppen kifutottam a tejszínből, ezért abból egy picit viszont kevesebb jutott. Máshol, étteremben sem szoktam ilyet enni, ezért sok összehasonlítási alapom sincs, de simán jó volt, ha máskor erre vágyok, újra ezt fogom választani - és ehhez meglesz a családi helyeslés, ezzel a cél az adott vasárnap délutánra elérve. Fénykép most nincs, azóta már újra főztem, de megint nem élte túl a fotózáshoz szükséges időt.

Hozzávalók (6 szufflé-formához):
- 6 nagy tojás sárgája
- 3,5 dl tejszín (3,75 dl az eredetiben, most szerintem csak 3 dl jutott, annyi volt)
- 10 dkg cukor (originál receptben 8 dkg)
- vanília (egy rúd, vagy egy teáskanál kivonat)
- 3 evőkanál barna cukor

Elkészítés:
A tejszínt a vaníliával forraljuk fel, ha rúd, akkor előtte késsel hosszában felezve, és a magjai kikaparva. Közben pont habosra, fehérre és krémesre lehet keverni a tojások sárgáját a cukorral. Folyamatos keverés mellett csorgassuk bele a cukros tojásba a tejszínt, alaposan, de lassú, óvatos mozdulatokkal keverjük el. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, és a keverés buborékait eltűnni - ez nagyon fontos, hogy a sütőben szép maradjon. A szufflé-formákat háromnegyed részig töltsük fel a krémmel, tegyük egy tepsibe, körülötte töltsük fel a formák feléig forrásban lévő vízzel. 130 fokos előmelegített sütőben 30 percig főzzük. Hagyjuk kihűlni, aztán tegyük hűtőbe. Fogyasztás előtt mehet rá a barna cukor, és meg lehet olvasztani. Jamie ezt grill alatt csinálta, mi sima konyhai fáklyával. Bármelyik módot is választjuk, ahogy a cukor megolvad, és karamellizálódni kezd, mehet vissza egy kicsit a hűtőbe, hogy a karamell ropogóssá keményedjen, és készen is vagyunk, lehet tálalni.

A hosszabb hallgatás megtöréseként egy gyors poszt, inkább csak sima bejegyzés, mint igazi recept. De persze ehhez is van egy egyperces családregény: az egyébként mindenevő és gourmand nagylányom mostanában nem volt lelkes a sütőben sütött, fűszeres, fokhagymás, petrezselymes halakért (mint pl. ez a pisztráng). Viszont a céges nyári hétvége után beugrottunk a lillafüredi pisztrángosba, azt bezzeg imádta. Ennek megfelelően, amikor voltam Budaörsön a halpiacon, és a garnélák mellett nem tudtam ellenállni 3 gyönyörű sügérnek sem, akkor megpróbáltam neki simán, egy grillserpenyőben kisütni, a lehető legegyszerűbben - olyan bundát és olajfürdőt nem akartam, mint amit azok a pisztrángok kaptak. Mondjuk ha ennyire nemes hozzávaló van, akkor más is amellett szól, hogy ne bonyolítsuk túl, hanem hagyjuk érvényesülni az alapanyagot. Megérte, nekem így is bejött, neki is, és a család többi része is lelkes volt.

Hozzávalók:
- tengeri sügér (5 emberre 3 közepes-nagyobb darab volt)
- 1 citrom
- só, bors
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A szobahőmérsékletű halakat alaposan megmosom, és beirdalom, max. másfél-két centis sűrűséggel, egészen a csontig. Sózom, friss borsot őrölök rá, belül is fűszerezem, és kicsit hagyom állni. Egy, a halakhoz illeszkedő méretű grillserpenyőt alaposan megmelegítek, vaj és olívaolaj keverékével. Mivel azért egy ilyen sügér elég nagy tud lenni, a serpenyő meg korlátos méretű, sütés előtt levágtam a fejüket. A hasukba teszek egy-egy szelet citromot, és mehetnek a forró serpenyőbe, majd 1-2 perc múlva visszaveszem közepesre a lángot, és mindkét oldalt pirosra sütöm. Nem kell hozzá sok, nem is szabad sokat hagyni, nehogy kiszáradjon. Ha a bőre alaposan megpirult és ropogós, és nem nagyon nagy lángon ment, akkor belül is pont jó lesz. Ha nagy, lapos lapáttal fordítom meg, akkor látványosan szép marad a bőre. Az egyik kacsakonfitálásból visszamaradt kacsazsíron sütöttem hozzá krumplit, hogy mégse legyen annyira könnyű, és egy kis tartárt kevertem ki. Ennyi, teljesen gyors és egyszerű, de nem mindennapi fogás.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

A mostanában feltett sok slow food közé először kerül be egy leves is, az eredetit a StreetKitchen-en láttam, és az egész éjszakás főzés felkeltette a figyelmem. A húslevesek nagyon mennek nálunk, többféle verzióban is, de ritkán marhából, ritkán erőlevesként, és ha volt is májgombóc, nem ezt a fajtát csináljuk. Ausztriai sítúrákon, jobb helyeken kaptunk már ilyen meggyőző és óriás gombócokat, tetszett az ötlet, hogy ezt is próbáljuk ki. Az elkészítésben pedig a kezdetén a csontok paradicsompürés, sütőben pirítása fogott meg, azt is látni akartam működni. Az kicsit szokatlan volt, hogy a relatív sok zöldség nem került tálalásra, de jogos volt, a hosszú főzés alatt elvesztették a frissességüket, de a színe is hiányzott a szememnek, és a szokás hatalma is követelte volna a levesbe a zöldségeket. Komolyan megfontolom, hogy legközelebb a reggeli körben, amikor már az éjszakai főzés után leszűrtem, és felforralom a gombócokhoz, akkor bele fogok frissen főzni egy-két szál fehér- és sárgarépát. Ami magát a levet illeti, annyira sűrű lett, hogy később a maradék a hűtőben kemény kocsonyává alakult, majdnem vágni lehetett, és az íze is ennek megfelelően intenzív volt. Amit máskor is meg kell csinálni: le kell szedni a tetejéről az eszméletlen mennyiségű zsírt, nagyon sok jött ki a csontból, és azzal egyszerűen túl nehéz lenne. A májgombócokkal kapcsolatban volt kétségem, de ebben a méretben is teljesen tökéletesen átfőttek, de nem lettek túl puhák, tetszett az állaguk is. Mondjuk ebben a méretben, ha valaki kap egy gombócot és a hozzá illő mennyiségű levest, akkor az már lényegében egy teljes étkezésnek is bőven elég, lehet, hogy next time egy kicsit kisebbeket főzök. Végül még egy megjegyzés, marhamáj nem jelentkezett nálam, csirkemáj meg igen, ezért abból készült, ami azért is fontos volt, mert bármennyire is képtelenség, de nincs húsdarálónk. A csirkemájat tökéletesen el tudom kaparni darálás helyett, a masszát is ki tudom dolgozni kézzel, talán ez marhamájjal nehezebb lett volna. Különlegesség volt még benne a gyömbér, amit fontos titkos hozzávalóként ad meg Fördős Zé, én is tettem be. Semmilyen módon nem érződött ki az íze, de az egész összességében tényleg jó volt, ezért mehet bele bármikor. (A mennyiségeket és hozzávalókat az én adagomhoz adtam meg, az eredetiek ott vannak a belinkelt oldalon).

Hozzávalók:

A csontleveshez:
- 2,5 kg húsos marhacsont
- 1 nagy evőkanál paradicsompüré
- 1 nagy vöröshagyma
- 1 karalábé
- 2 szál angolzeller
- 3 kisebb sárgarépa
- 2 petrezselyemgyökér
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 zöldpaprika
- 1 kis darab, 4-5 centis gyömbér
- 1 teáskanál egész feketebors
- só

A májgombóchoz:
- 50 dkg csirkemáj
- 2 szikkadt zsemle
- 2,5 dl tej
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 20 dkg zsemlemorzsa
- fél evőkanál vaj
- 1 nagyobb csipet kakukkfű
- reszelt szerecsendió
- 1 csokor petrezselyem
- 2 tojás
- só, bors

Elkészítés:
A normál húslevesfőzésnek mindig lényege, hogy _nagyon_ lassan kell főzni, ez itt is megvan, csak sokkal többet, egész éjszakát javasolt a recept. A kezdeti érdekesség, hogy a csontokat paradicsompürével bekenve forró sütőben alaposan megpirítjuk, már sokkal inkább különlegesség. Ezen túl mehet minden szabályosan, a megpirított csontok mehetnek a fazékba, hideg vízzel felöntjük, hogy a zöldségekkel együtt mindent ellepjen, és a fűszerekkel együtt a legkisebb lángon estétől reggelig főni hagyjuk. Délelőtt a májgombócos betét megfőzéséhez a levest leszűrjük, és azokat a tiszta, gyöngyöző lében 20 perc alatt megfőzzük.
A gombóchoz a szikkadt zsemléket a langyos tejjel leöntjük, és hagyjuk megpuhulni. Közben a nagyon apróra kockázott hagymát és a fokhagymát a vajon megpároljuk, kakukkfűvel és a szintén apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. A májat deszkán elkaparjuk (a darálás helyett), a zsemléből a lehető legjobban kinyomkodjuk a tejet, és a hagymás alapot, a májat és a zsemlét összekeverjük a tojásokkal. Só, bors, reszelünk rá egy jó pár húzásnyi szerecsendiót, és a tőlünk telhető egyenletességig összedolgozzuk (persze ha van húsdaráló, és a zsemle is átmegy rajta, akkor könnyebb lenne a dolgunk). Annyi zsemlemorzsával egészítjük ki, amivel formázható masszává alakul, és a főzéshez jó teniszlabdányi gombócokká formázzuk vizes kézzel.

Ha hamburgerről vagy pulled pork szendvicsről van szó, mármint otthon, akkor mindig lelkesek vagyunk, és a szendvics csak saját sütésű bucival jöhet szóba. Korábbi receptemben már szerepelt, hogy akkoriban milyet sütöttünk, de annyi kenyérféle készül nálunk, hogy ez is átalakult, és mostanában már ez a változat a járatos. Az alapja egy korábbi, kalácsos jellegű tészta, ezt formázzuk bucira. Önmagában is megállja a helyét, puffancsként, legutóbb az egyetlen túlélő darabot végül vajjal megkenve érte a végzete.

 Hozzávalók:

A tésztához:
- 25 dkg tönkölybúzaliszt
- 50 dkg finomliszt
- 2 zacskó száraz élesztő
- 20 g só
- 6 dkg cukor
- 6 dkg vaj
- 1 tojás
- 4 dl tej

A megkenéshez:
- 1 tojás
- 1 marék szezámmag

Elkészítés:
Géppel dolgozom ki a tésztát, a tejet langyosítom, a vajat felolvasztom, de az élesztőt nem futtatom fel külön, mehet minden egyszerre a gépbe, először a folyékony, aztán a száraz hozzávalók. A megdagasztott-kelesztett tésztát átgyúrom egy kicsit lisztezett deszkán, 10-12 darabra osztom, a darabokat buci alakúra formázom, az alját összecsípve. Langyos sütőben kelnek újra egy félórát, aztán egy felvert tojással megkenem őket, megszórom a magokkal, és 190 fokon, légkeveréssel, 20-25 perc alatt készre sütöm.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Bár a blogról nem feltétlenül látszik, azért törekszünk rá, hogy értelmesen étkezzünk, normális kajákat együnk. Így aztán - bármit is gondolnak a német kollégáink a folyamatosan gulasch-ozó magyarokról - tényleg ritkán van pörkölt, ha mégis, akkor ahhoz legalább valami ürügyet igyekszünk találni. A vad viszont mindig tud ilyen ürügy lenni, a családban többen nagyon lelkesek, ha pl. őz vagy szarvas kerül szóba. Most éppen kaptam őzhúst, főleg lábszár volt, ezért a pörkölt kézenfekvő volt. Magában a pörköltfőzésben nem volt semmi különleges, a teljesen hagyományos módon ment minden. Ehhez esetleg illene a vörösbor is, de az nagyon karakteres, lesimítja a változatosságot és a húsok különbségeit, ezért nem tettem bele. Az egyetlen, ami különleges hozzávaló, az a házi, csípős paprikakrém, amit anyukám tett el nekünk. Ha az nincs, tökéletes lenne egy sima cső zöldpaprika is. Frissen is finom volt, de két nappal később a maradékot visszakóstolva olyan értékelés is elhangzott, hogy lehet, hogy ez volt a valaha főzött legjobb pörköltünk, ami azért komoly dicséret akkor is, ha esetleg túlzó.

Hozzávalók:
- 2 kg vegyes őzhús
- 8 dkg zsírosabb szalonna
- 4 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál pirospaprika
- 2 közepes fej paradicsom
- 1 evőkanál paprikakrém
- 3 teáskanál só
- olaj, bors

Elkészítés:
Az olajon kiolvasztom a kockázott szalonna zsírját, majd azon lassan megpárolom a hagymát. Beleteszem a fokhagymát is, félrehúzom, belekeverem a paprikát, jöhet az őz. Erős tűzön fehéredésig pirítom a húst, majd visszaveszem a lángot, megsózom, őrölök rá egy kis borsot, beleteszem a kockázott paradicsomot és a paprikakrémet. Ami levet a hús kienged, az bőven elég hozzá, hogy lefedve párolódjon egy jó órát. Amikor teljesen elfő a leve, hagyom lepirulni, kis vízzel felengedem, és a teljes puhulásig ezt ismételgetem. A különlegesen finom eredményben biztosan benne volt, hogy a folyamatban többször is lepirult, ahogy az a pörköltnek illik, és nem végig lében úszott. Nokedli volt a körete, azt 50 dkg lisztből és 4 tojásból főztem, és messze megéri a pici többlet-energia egy bolti száraztésztához képest. A paprikától nem lett csípős, pedig kívántam hozzá, ezért volt hozzá az almapaprika.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Ritkán jutok olyan helyre, ahol friss rákot lehet kapni. Most éppen a Metróban csábított el a garnéla, és egy gyors szombati ebédnek képzeltem el. A rákot annyira egyszerűen készítettük el, amit egy ilyen minőségű alapanyag megkövetel, semmi különleges, csak hagyni érvényesülni a saját ízét. Köretnek összedobtam hozzá egy arrabbiata pennét (hmmm, lehet, hogy az még nincs is fenn a blogomon?, de mindegy, csak sok fokhagyma, sok csili, és paradicsom kell bele), de ha van egy rendes leves előtte, akkor bőven elég lehet a rák is főételnek, amihez remekül passzol a főzéshez is használt fehérbor. Jó, hogy volt annyi, hogy nem kellett beosztani, 20 dkg fejenként elég volt, és nagyon finom volt. Nem is olyan drága, gyakrabban el kell menni venni.

Hozzávalók:
- 1 kg garnéla
- 4 nagyobb gerezd fokhagyma
- 2 csilipaprika (nekem 5-6 centisek voltak)
- 4 evőkanál vaj
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 dl fehérbor
- 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Elkészítés:
A fokhagymát és a csilit egészen apróra vágtam. Az olajjal felhevítettem a vajat, egy egész nagy serpenyőben, amiben egyben belefért a rák. Ha csak kisebb van, akkor inkább két körben érdemes csinálni. A serpenyőbe tettem a fokhagymát és a csilit, majd egy perc után a rákokat is - vigyázni kell, hogy a fokhagyma ne égjen meg. Egy deci fehérbor (száraz, karakteres bor legyen, most nekem Gere olaszrizling), ez segít, hogy a vajas alap fellazuljon, és szépen bevonja a rákokat. Átforgattam egy párszor, és 5-6 perc alatt készre főztem. A végén megszórtam a petrezselyemmel díszítésnek.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!
 

Nálunk eléggé másféle zöldséglevesek mennek, de egy vidéki úton egy kedves kis étteremben szembe jött ez, megkívántam, és kísérletképpen főztünk egy ilyen paprikás verziót. Teljesen rendben van ez is, a saját csipetke nagyon fel is dobta, ha éppen ehhez van kedvünk, meg alapanyagunk.

Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma
- 4-5 szál sárgarépa
- 2 evőkanál liszt
- 1 kg zöldborsó (tökéletes a fagyasztott is)
- 1 szál angol zeller
- 1 kis csokor petrezselyem
- só, olaj
- 1 zöldségleves-kocka
- 2 teáskanál pirospaprika

Elkészítés:
Olajon puhára párolom az apróra vágott vöröshagymát, majd rádobom a felkarikázott répát. Nem kell sajnálni az olajat, kell a pároláshoz is, és ahhoz is, hogy a paprikának legyen miben rendesen feloldódnia. Pár perc után lisztet hintek rá, azt is szépen megpirítom. Rászórom a pirospaprikát, jöhet a zöldborsó, a zeller, felöntöm annyi vízzel, hogy épphogy ellepje a zöldségeket. Felforralom, leveskocka (ha valakit zavar, nagyja ki nyugodtan), megsózom, beledobom a petrezselymet és a szárzellert, és lassan készre főzöm. Ennyi leveshez 25 dkg lisztből, 2 tojásból, egy teáskanál sóból egy pici vízzel gyúrtam csipetkét, azt külön vízben főztem.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Kicsit bajban vagyok, csak egy sima vasárnap délutáni édességnek indult, vigasztalásként, amiért hagytam magam elcipelni a két lányom által az aranyvasárnapi tömegbe vásárolni. Ezért nem mértem semmit, csak a becsléseim vannak meg, hogy miből mennyi mehetett a tésztába - viszont nagyon jó, ilyet is kell majd még sütnöm, ezért muszáj felidézni, hogy készült. Az is szerencsés volt, hogy ennyiféle alma volt itthon, ez azért nem szokásos, pedig egyszer valahol Jamie Oliver mondta, hogy minél többféle van benne, annál jobb lesz. Az édes tészta és a belső, savanykás töltelék nagyon jó kettőst adott. Ez megint csak nagy adag, öten alig több, mint a felét ettük meg elsőre (oké, előtte sütöttem kenyeret is, és azzal mindenki nagyon bevacsorázott, a szintén súlyos ebéd után). Nem tudom, nem néztem meg, hogy mi a klasszikus receptje (tojás a tésztába vagy ne, pároljuk elő az almát, vagy simán nyersen, karamell alap, vagy csak cukrozzuk a tölteléket, ilyesmik), de nekem így nagggyon okés volt. A tengerentúlon az almáspite nagyon alapdesszert, biztos minden verzió mellett lehet találni elkötelezett lovagokat, de ezt nyugodtan rájuk hagyhatjuk. Volt benne dió is, nekem az alma dióval régi gyerekkori párosítás, itt is nagyon szerettem ropogtatni benne - akinek idegen, simán kihagyhatja (de inkább ne!).

Hozzávalók:

A tésztához:
- 50 dkg liszt
- nagy csipet só
- 32 dkg vaj (és nem tényleg ne margarin legyen)
- 8 dkg cukor
- ~1dl víz

A töltelékhez:
- 8 db alma (most: 1 nagy Golden, 1 nagy Idared, 3 kisebb Granny Smith, 3 kisebb Gála)
- 4 evőkanál barnacukor
- 2 dkg vaj
- 1 citrom leve és reszelt héja
- fél kávéskanál őrölt gyömbér
- fél kávéskanál őrölt fahéj

Az összeállításhoz:
- 5 dkg dió
- 1 tojás (csak a tetejére, megkenéshez)
- 3-4 teáskanál búzadara

Elkészítés:
Mostanában előfordult, hogy kicsit morzsálódott a linzertésztám, ezért most nagyon rámentem, hogy ne engedjem megmelegedni. Ezért a sóval és cukorral összekevert lisztben nem kézzel, hanem villával dolgoztam el a nagyon hideg, összekockázott vajat. A vizet, amit a morzsás állag környékén a végén elkezdtem apránként hozzáadagolni, konkrétan jégkockákkal, szó szerint jéghidegen használtam. Kézzel csak a legvégén nyúltam bele, amikor hirtelen összeáll a tészta, és akkor is csak villámgyorsan. Így nagyobb macera volt, mint kézzel, de _sokkal_ jobb állagú lett a tészta. Kettéválasztottam, megliszteztem, kilapítottam két korongra, és fóliában hűtőbe raktam egy órára pihenni. Rögtön ezután, hogy legyen ideje kihűlni, előkészítettem a tölteléket. Az almákat pucoltam, a magházat kivettem, negyedeltem, és vékonyan, 3-4 mm szélesen felszeleteltem. Belereszeltem a citrom héját, ráfacsartam a levét. A pici vajjal karamellizáltam a barna cukrot, beleforgattam az almákat, gyömbérrel és fahéjjal ízesítettem. Csak 3-4 percig hagytam puhulni, időnként átforgatva, ezzel a karamell is teljesen feloldódott. Hagytam kihűlni. Amikorra letelt a tészta egy órája, a sütőt előmelegítettem 180 fokra. A piteformámat kivajaztam, a tészta nagyobbra sikerült felét annyira kinyújtottam, hogy kilógjon egy kicsit a forma peremén túl. A tésztaágy aljára hintettem a darát, hogy felszívja majd a nedvességet az almából, beleborítottam a tölteléket, kézzel beletördeltük a diót, ráborítottam a piteforma méretére nyújtott másik tésztát, a szélét erősen összenyomkodtam. A tetejét megkentem a felvert tojással, éles késsel bevagdaltam, hogy a sütés közben a pára kiszabadulhasson, és ~ 45-50 perc alatt szép pirosra sütöttem. Nagyon nehéz volt kivárni, amíg annyira meghűlt, hogy enni lehessen, viszont volt annyi türelem, hogy amikorra nekiláttunk, már szépen lehetett szeletelni. A gyerekek vaníliafagyival ették, hogy tetézzék, mi csak a látvány miatt egy pici porcukorral hintettük meg, illetve a páromnak ennyi cukorral nem volt elég édes az alma, ő ezt egy kicsit több porcukorral kompenzálta.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Nem ritka a hétvégi menüben a sűrű, cuccos leves, és hozzá valami könnyebb finomság. Viszont ha már bab, akkor elsősorban a jó tejfölös, füstölt húsos, kolbászos fejtettbab-leves dívik, de most mást kívántam. A kívánásban nagy szerepe volt annak a darab marhahúsnak, ami a pult elő került elő a hentesünknél - másnak tette el, de amikor látta, hogy a sorban a közvetlenül előttem lévő elvitte a kinézett darab fehérpecsenyét, azt mondta, hogy látta, hogy elfehéredtem, ezért mentésnek előszedte ezt az oldallapockát. Különlegesen szép volt, régen nem láttam ilyen tökéletes kinézetű húst. Maga a leves annyira alaprecept, hogy eszem ágában sem volt feltenni a blogra, de minden gyerek ragaszkodott hozzá, hogy ez most annyira jól esett nekik, hogy kell ide is - tehát a tömegnyomásnak engedelmeskedve íme a recept. Külön hangsúlyozták, hogy a hús fajtája is legyen benne, mert legközelebb is feltétlenül ilyet akarnak - mintha az csak úgy mindig teremne. Eredetileg nem terveztem hozzá csipetkét, de amikor ezt a tervet megosztottam a társasággal, olyan szemmel néztek rám, hogy azonnal megértettem az üzenetet, és nekiálltam a tésztagyúrásnak. A receptmennyiségekhez annyi, hogy ez azért kegyetlen adag, öten is két napig ettük, és még hét elejére is maradt egy kicsi, pedig leállíthatatlan lelkesedéssel ette mindenki. Előfordulhat, hogy nincs rá ennyi idő, akkor sertéslapockából vagy soványabb tarjából is működik, és bár most a lényeget adta nekem benne a marha, gyorsabb ebédhez tényleg nem rossz sertéssel sem.

Hozzávalók:
- 1,5 kg marha oldallapocka
- 3-4 evőkanál olaj
- 5 dkg húsos füstölt szalonna
- 3 nagyobb-közepes fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál pirospaprika
- só, bors
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 1 paradicsom
- fél zöldpaprika
- 4 babérlevél
- 50 dkg tarkabab
- 4 szál sárgarépa
- 3 szál fehérrépa
- 1 kis csokor petrezselyem

Elkészítés:
A babot előző este beáztatom. Egy evőkanál olajon elkezdem pirítani a szalonnát, ha kiengedte a zsírját, adok hozzá még egy kicsi olajat, és ezen lassan párolom a nagyon apróba vágott vöröshagymát. Puhítom, a végén hozzáadom szintén apróra vágott fokhagymát. Visszaemelem a hőt, a szépen megtisztított (itt most nem volt vele komolyabb munka) és kockázott húst fehéredésig pirítom a hagymás alapon. Újra visszaveszem a gázt, pirospaprika, só, bors, őrölt kömény és babérlevél ízesítést kap, egy egész kicsi vizet öntök hozzá (majd ereszt a hús magának). Amíg elkezd rotyogni, feldarabolom a paprikát és paradicsomot, és azt is beledobom. Teljesen lehalkítva, fedő alatt türelmesen főzöm a marhapörköltöt. Egy-másfél óra múlva, ha már mutatja a puhulás első jeleit, visszasütöm a zsiradékra, beleteszem a babot is, és annyi vízzel felöntöm, hogy jó sűrű leves-állagot kapjak, megint fedő, lassú rotyogtatás még egy újabb másfél órára. Közben előre lehet dolgozni, és megpucolni és darabolni a gyökérzöldséget, és amikor már hihető, hogy lassan minden megfő benne, akkor utánasózom, beleteszem a répákat, és elkészülés előtt a legvégén a petrezselymet is. Nálunk mindig kerül bele még a pörkölt-fázisban egy szárított, egész erőspaprika, tálaláskor meg esetleg tejföl, ami nekem nem annyira illik ebbe a fajta a bablevesbe, de többen vannak otthon, akik mindenhez tudnak tejfölt enni. Ha valakinek az a hangulata, akkor mehet így, egy jó szelet fehérkenyérrel. Ha mégis csipetke, akkor 50 dkg lisztet, 3-4 tojást mérettől függően, két kávéskanál sót egy egész pici vízzel (ezt sosem mérem, de szerintem bőven féldeci alatt van) kézzel kemény tésztává gyúrok, megfelezem, két tálcányi, félcentis koronggá nyújtom jó lisztesen, pihentetem egy kendő alatt, és megkérem a lányokat, hogy csipkedjék meg nekem. Bő, lobogó forró, sós vízben kifőzöm, és akkor erre tálalom a levest.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

A nagylányom már egy jó hete megvetette a karalábékat, ő akarta megfőzni magának a szokásos családi recept szerint. Ez valahogy elmaradt, én pedig meg akartam menteni a zöldséget. Kedvem támadt valami mást csinálni, ehhez ezt a Fördős Zé receptet találtam. Lényebében változtatás nélkül megfőztem, és örülök, hogy kipróbáltam. A vöröshagymák egyben nekem valahogy idegennek tűntek, azt picire kockáztam inkább az elején. Teljesen újszerű íz, mégis nagyon barátságosnak tűnik, nagyon bejött. Nem fényképeztem le, erről olyan szépen úgysem lehet fotózni - vannak finom, de ronda ételek, a hollandiai, nijmegeni élmény jutott eszembe, amikor a nemzetközi csapatnak kelkáposzta-főzeléket adtunk, max. respect, hogy hajlandóak voltak megkóstolni. Ez nem annyira idegen nekünk, mint annak idején a főzelék lehetett nekik, de a relatív sok fehérbors és kapor pikáns ízét nem sok ételben találjuk meg - de ez egy nagyon kellemes újdonság volt.

Hozzávalók:
- 4 zsenge karalábé
- 2 közepes sárgarépa
- 2 kisebb fej hagyma
- 4 kisebb gerezd fokhagyma
- 2 csapott evőkanál liszt
- 2 liter zöldség-alaplé
- 2 csapott teáskanál paprika
- 1 kávéskanál feketebors
- 1 kávéskanál fehérbors
- pár reszelésnyi szerecsendió
- 2 teáskanál majoránna
- 2 púpozott teáskanál liszt
- 3 dl tejföl
- 1 csokor friss kapor

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát olajon megpárolom, majd beleteszem a szintén apróra vágott fokhagymát és a vékony hasábokra vágott karalábét és répát. Magas lángon pirítom, amikor kezdi egy kicsit megkapni, rászórom a lisztet, fél percig együtt pirítom, aztán felöntöm az alaplével (ha a sors úgy hozza, zöldségleves-kockából, vagy ha valaki lelkes, akkor egy kiló csirkeaprólék, pár szál répa, gyökér és egy kis darab zeller, zellerzöld, darabolt vöröshagyma minimális munkával megadja az alaplevet). Sózom, 20 percet főzöm fedő alatt kis lángon. Jöhetnek a fűszerek, két púpozott kiskanál liszttel habarást készítek a két pohár tejfölből. Hőkiegyenlítéssel óvatosan behabarom, összeforralom, az apróra vágott kaprot belekeverem, és kész is van. Tálalásig hagyom annyit pihenni, hogy a kapor íze is érvényesüljön benne. Közben felmerült, hogy kellene-e bele valami levesbetét, de a végére világos lett, hogy olyan sűrű, tartalmas így is, hogy semmit sem kíván.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Az ilyen zsíros piskótás gyümölcsös lepények annyira gyakoriak az ember körül, hogy ha valami édességre és különlegesre vágyik, nem is igazán ilyennek akar nekikezdeni. Viszont egy kollégától jött egy jó ajánlás. és mielőtt a lányommal nekikezdtünk volna a baklavánknak, a párom gyorsan összedobta, és mire feleszméltem, már meg is érkezett egy emberes szelettel. Nagyon könnyű, a tetején a gyümölcsökkel és bőséges porcukorral jól is mutat, és vonzóan egyszerű összeállítani, annyira, hogy az elkészítésről szinte nem is lehet mit írni. Az egész nyári-őszi szezonban mehet, az éppen elérhető friss gyümölccsel. Közben utánamentem, a recept eredetileg egy Bögrés sütemények c. füzetkéből származik.

Hozzávalók (bögrével mérve, ha valakinek van hozzá mérőedénye, akkor a klasszikus angol cup, ha nincs, egy sima 2,5 dl-es bögre megteszi):
- 1 bögre rétesliszt
- 1 bögre finomliszt
- 1 bögre darált dió, mogyoró, vagy mandula (próbáltuk mogyoróval és mandulával, a mogyorós jobban ízlett)
- 5 egész tojás
- pici rumaroma
- 1 bögre cukor
- fél zacskó sütőpor
- 1 teáskanál reszelt narancshéj (biztosan citrommal is finom, akinek az inkább akad otthon)
- 25 dkg vaj
- 50 dkg friss gyümölcs (most éppen 2 őszibarack, egy nektarin, egy ringló, és egy kis fürt kimagozott szőlő; az eredetiben mennyiségben jóval több, körte-alma-szőlő, ill. még egy bögre áfonya volt)
- díszítéshez fahéjas porcukor

Elkészítés:
A darált mogyoró ízét egy száraz serpenyőben, rövid pirítással megélénkítjük. A vajat, cukrot, tojást a szokásos módon habosra keverjük, ízesítjük a rummal és narancshéjjal, hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, ráültetjük a darabolt gyümölcsöket, és 180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréssel 30-35 perc alatt megsütjük. Amikor már langyosra hűlt, meghintjük a porcukorral, és ehetjük is. Különösen így frissen volt átütő, de az pici, ami megmaradt, még reggel is finom volt.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Egyre jobban rá vagyok kattanva ezekre a lassú sütésű húsokra, sokszor kockáztatva a család péntek vagy szombat éjszakai álmát, amikor általában bekerülnek a sütőbe, és reggelig illatoznak lentről a konyhából. Ez is most kétszer készült egymás után (Manóék, erről maradtatok most le!), mivel álom finom volt, és tényleg fenntartás nélkül mindenki imádta a családban. Ízlés szerint lehet használni hozzá mellet és combot, mindkettőnek megvan a maga varázsa, ebben a formában a kacsa minden alkatrésze tökéletes. A tálaláskor mindig elő-előkerülnek az anyukám házi befőttjei, és ezzel együtt gyerekkorom emlékképei, amikor a nagymamám mindig megkérdezte aput, hogy kér-e a kajához befőttet, és soha nem kapott nemet... 

Hozzávalók:
- 10 db kacsacomb/mell
- só, bors
- 50 dkg kacsa/libazsír
- 6 gerezd fokhagyma
- szép szál friss rozmaring (mondjuk 3x10 cm)

Elkészítés:
A kacsa bőrét a húsig bekockázom (a húsba nem belevágva). Egy jó mély serpenyőt (vagy kislábost) veszek, hogy ne csapkodjam össze az egész konyhát. Teljesen szárazon indítok, felforrósítom, és a bőrével lefelé kezdve beleteszem az első kör kacsát - érdemes legalább három adagba elosztani, úgy sokkal jobban kezelhető, és nem hűti le a hús a serpenyőt. Pár percig sütöm a bőrén, egyrészt ki akarjuk sütni belőle a zsírt, másrészt a szép pirosra sült külső kéreg sokat gazdagít az ízén a sütés során. A másik oldalt is megpirítom, kiszedem, sózom-borsozom, és jöhet a következő kör. A körbesütött kacsákat szorosan lepakolom egy jénaiba vagy agyagtálba, lényeg, hogy ne legyen se túl lapos, se túl széles, hogy a lehető leghatékonyabban lehessen zsírral befedni. A kacsából kisült (meglepően sok) zsírhoz még hozzáadom a többi kacsazsírt (vagy libát, ha csak éppen az van kéznél), felforrósítom azt is, és ráöntöm a kacsákra, fontos, hogy a zsír teljesen elfedje. A forró zsírt alaposan megsózom. A fokhagymagerezdeket felezem, és a húsok közötti résekbe dugdosom, a hosszabb rozmaringágat háromfelé vágom, és azt is eloszlatom a tálban. 115 fokos sütőbe teszem, és ha fiatal a kacsa, akkor 3-4, ha házi és érettebb korú, akkor 4 vagy akár 5 óráig békén hagyom. Ha elkészült, kiveszem pihenni.
A körethez lopok a zsírból 3-4 evőkanállal, amit egy nagy tepsi aljába terítek, kockára vágott krumplit teszek bele, só, bors, kis cayenne bors, ebbe is egy szál rozmaring, kézzel összemasszírozom, és 180 fokos sütőben, 45-50 perc alatt megsütöm. A végén még átforgatom, a sütőt felnyomom 225 fokra és max. grillfokozatra, és 10-15 perc alatt még megpirítom egy kicsit.
Befejezésképpen a tálaláshoz egy tapadásmentes serpenyőt felforrósítok, és az alaposan lecsepegtetett kacsadarabokat a bőrös oldallal lefelé ropogós pirosra sütöm, 2-3 perc alatt. A sütőben sült krumplival és az említett gyerekkori hagyományok szerint édes befőttel, pl. őszibarackkal vagy ringlószilvával tálalom. A bőre ropogós, de simán ehető, alatta vajpuha a hús. Így tényleg egészen különleges az étel, nem egy mindennapos sült szárnyas.
Ami még fontos, az a zsír feldolgozása, nagy érték, nem szabad veszni hagyni. Még melegen leszűröm belőle a rozmaringot és a fokhagymákat (már ami nem olvadt teljesen bele). Ha már kihűlt annyira a tál, hogy be lehet tenni a hűtőbe, akkor megy be, és addig bennhagyom, amíg megdermed teljesen a zsír. Ekkorra szépen elválik a húslétől (ami addigra már kocsonya), egy kanállal leszedem a tetejéről, egy befőttesüvegbe teszem, és hetekig lehet a gyerekeknek adni belőle, vagy gazdagabb alappal indítani minden magyaros ételt, amit nem üt a fokhagyma íze (a rozmaring nem kiabál ki belőle). A blogon a másik konfitált ételnél, a szűznél ilyenkor a maradék húst is a zsírba mentem el, ennyi kacsánál viszont mind az öten komolyan figyeltük a többieket az ebédnél, hogy a fennhatóság alatti két darabbal nem tervez-e valaki valami vicces trükköt, azonnal elfogyott minden. 
Egy testes rozé nagyon illik hozzá, meg is volt, és mivel a fenti képről ez lemaradt, gyorsan pótolom itt lenn:

Most, hogy találtam róla egy pár fotót, nem is akartam elhinni, hogy ez a kis hétköznapi kelt tésztánk még nem került fel a blogra, de ez van, most pótoljuk a lemaradást. Járatos családi recept, mindkettőnk családjában sütötték, annyi különbséggel, hogy én vékonyabbra nyújtom a tésztát, a nagymamám és az anyósom is vastagabbra. Egyébként nincs semmi eltérés, mint ahogy valószínűleg ezt a legtöbben nagyon hasonló recept alapján készítik el. Amikor a gyerekkori halvány emlékekben felmerül, hogy milyen finom volt a nagymamámé, vagy amikor még az egyetem alatt először kóstoltam a szekszárdit, amire sokkal jobban emlékszem, mindig egy mennyei élmény merül fel bennem. Különösen azért is volt nagyon pozitív attitűd bennem a kelt tésztához, mert az a családi repertoárban otthon valahogy nem nagyon szerepelt, bezzeg nagyinál, kőttes néven. Ezekhez képest drukkolok, hogy az enyém is viselkedjen emlékezetesen, mint Lovasi apja övének a csatja a dalban, hogyha a gyerekeim emlékeznének majd, nekik is menjen. Ehhez igyekszem elégszer megsütni, a blogon meg leírni nekik. Na, az elégikus hangulatból kikeveredve még elmesélem, hogy többféle verzió is van a táncrendben, van kakaós, ami korábban gyakoribb volt, cukros holland kakaópor töltelékkel. Itt teljes polgárjogot kapott a mogyoró is, amitől általában van egy ösztönös tartózkodás a páromban, de az első vagy második mogyorós kísérlet volt annyira meggyőző, hogy elfogadottá tegye magát, ebben a vágott dió helyett őrölt mogyoró van. Végül pedig persze mandulával is működik, de a dió és mogyoró karakteresebb, azok jobban állnak ennek a tésztának. Első-harmadik kép itt diós, a középső mandulás.

Hozzávalók:

A tésztához:
- 60 dkg liszt
- 6 dkg cukor
- egy csipet só
- 1,5 csomag szárított élesztő
- 2 evőkanál olaj
- 2 tojássárgája
- 3 dl tej

A töltéshez:
- 6 dkg vaj
- 20 dkg dió apróra vágva
- 15 dkg cukor

A sütéshez:
- 2 dkg vaj kikenéshez
- 5 dkg vaj megöntözni
- 2 dl tej
- 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:
Kenyérsütő géppel készítem a tésztát, meglangyosítom a tejet, aztán megy a gépbe először az összes nedves hozzávaló az olaj kivételével, aztán az összes összekevert száraz, elindítom, és amikor kezd összeállni, hozzáadom az olajat is. Ha kész a tészta, lisztezett deszkán téglalapra, félcentisre nyújtom, megkenem az olvasztott vajjal, elterítem rajta az összekevert cukros diót, szorosan feltekerem, és ~4 centis szeleteket vágok belőle. Teflon tepsit kikenek vajjal, jó szorosan belepakolom, az utolsó adag olvasztott vajjal egyenletesen megöntözöm, előmelegítés nélkül teszem sütőbe, 185 fokra állítom, és 45-50 perc alatt sütöm készre. Ha közben nagyon pirul a teteje, eggyel lejjebb teszem, vagy lazán lefedem egy sütőpapírral. A vége előtt 8 perccel megöntözöm a felforrósított és vaníliás cukorral ízesített tejjel.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Világmegváltás helyett jöjjön most egy egy termelési riport a zsebsárkány felavatásáról. Az egyébként nem rosszul felszerelt konyhánkban eddig nem volt cukrász kézi fáklya, most kaptam, és ki kellett próbálnom. Az ihletet pedig egy nyár végi neszmélyi látogatás adta a Hilltop Borhotelben, ahol desszertnek egy gyümölcsös-kakaós rizottót kaptunk. Nekem abban a kakaó annyira nem volt harmonikus, a gyümölcsöt meg nem akartam belefőzni, viszont a fáklyát ki akartam próbálni, így jött össze ez az édesség. Alapban persze minden teljesen egyszerű, egy sima, gazdag gyümölcsrizs a karamellbevonattal, de azért így egyben nagyon összeállt. A fáklya avatásaként sokkal jobban kívántam ilyet, mint a klasszikus créme brulée-t. Még a kókuszért nem rajongóknak is bátran ajánlható - elhihető, kipróbáltam, annak is három tálka fogyott, aki zsigerből idegenkedik a kókuszos dolgoktól. 

Hozzávalók:
- 30 dkg rizs (ehhez most hosszú szeműt használtam)
- 4 dl víz
- 1 liter tej
- egy csipet só
- 18 dkg cukor
- 5 dkg kókuszreszelék
- 5 dkg vaj
- 1 teáskanál vanília-kivonat
- 1 citrom reszelt héja
- 4 dl tejszín
- díszítéshez barna cukor és gyümölcsök 

Elkészítés:
A rizst feltesszük főni a vízben a csipet sóval, ha felforrt, és kezdi felszívni a vizet, akkor felöntjük a tejjel, beletesszük a kókuszt, és fedő alatt, minimális lángon lassan megfőzzük. Ha kész, belekeverjük a cukrot, a vajat, megízesítjük a vaníliával és a citromhéjjal. Hagyjuk még fedő alatt kihűlni, hogy teljesen megpuhuljon, közben egyszer-kétszer átforgatjuk, hogy ne álljon össze. Ha teljesen kihűlt, a tejszínt kemény habbá verjük, és két részletben óvatosan beleforgatjuk a rizsbe. Lapos kerámiatálkákba szedjük, szépen elsimítjuk a tetejét, és gazdagon meghintjük barna cukorral. Jöhet az apropó kissárkány, addig leheljük rá a tüzet, amíg egyenletesen meg nem barnul a cukor, és szépen össze nem áll karamellé. Amíg a nehéz várakozás perceit éljük, hogy a karamell megkeményedjen, addig fel lehet díszíteni az éppen aktuális friss idénygyümölcsökkel, most éppen szőlő és nektarin került rá.

Volt már klassz pohárkrém a blogon, abban a krémes rétegeken kívül az alapot zabkeksz-morzsa adta. A mostaniban ezt cseréltem zabkására, és egy kicsit igyekeztem elegánsabbá tenni. A hűtőben összeállt zabkása jó kontrasztja volt az epres gyümölcsrétegnek és a mascarponés habnak, és megint csak el lehet mondani, hogy kis munkával ütős desszertet lehet a családnak kínálni. A tetején a dísznek használt karamell-lap nekem is új volt, először készült. Most kitanultam, így szép lett, hasonló receptekben a szemnek szóló látványelemként még hasznosítani fogjuk. A mennyiségekhez megjegyzem, hogy nem szépen, egységes rendben és mértékegységek szerint adtam meg, nem is úgy, patikamérlegen kimérve készült. Lehet lendületesen csinálni, kóstolni, és ha kell, módosítgatni. Ha a főbb arányok stimmelnek, jó lesz!

Hozzávalók (6 pohárhoz):

A zabkásához (ha ezt van értelme egyáltalán leírni, csinálja meg mindenki, ahogy szokta):
- 7 dkg zabpehely (kis-szemű)
- 3,5 dl tej
- 2 teáskanál cukor

Az eperzseléhez:
- 20 dkg eper
- 5 dkg cukor
- 1 teáskanál keményítő

A krémhez:
- 30 dkg mascarpone
- 30 dkg görög joghurt
- 3 dkg porcukor
- 1 teáskanál vanília-kivonat

A karamell-lapokhoz:
- 10 dkg cukor
- 3 dkg víz (szóval kb. egyharmada a cukornak)
- fél kávéskanál ecet 

Elkészítés:
A zabkásával kezdtem, kislábos, zabpehely, felönteni annyi tejjel, hogy bőven ellepje. Felforraltam, a forrást követően még egy percig kevergettem, megédesítettem, lezártam, fedő alatt hagytam még dolgozni a zabpehelyben a meleget, aztán kihűtöttem. Közben a gyümölcsréteghez a cukrot egy mini teflonserpenyőben karamellizáltam, beledobtam a negyedelt epreket. Minimumra visszavettem a lángot alatta, hagytam, hogy az eper levében feloldódjon teljesen a karamell. A keményítőt egy pici hideg vízben feloldottam, és keverés mellett belekevertem. Ezzel még egyszer gyorsan felforraltam, hogy besűrűsödjön, és ezt is lezártam. Harmadik fő komponensnek a karamelles dísz jött. Tapadásmentes serpenyőbe tettem a cukrot és vizet, és elkezdtem forralni. Amikor mát egynemű karamell volt, és kezdett nyúlni a fakanálról, halkabbra állítottam a gázt, beletettem az ecetet, és tovább forraltam. Amikor a már szépen bevonta a kanalat (közben szilikonosra váltottam, hogy a szélén ne égjen meg), egy sütőpapírra öntöttem, a kanállal elterítettem, és hagytam kihűlni. Meglepően hamar megkeményedett, és alig ragadós, ropogós lapot kaptam. Utolsó feladatként a mascapronét a görög joghurttal, vaníliával és porcukorral kézi mixerrel összedolgoztam, ez egyben fel is lazította. Mehetett a rétegezés, alulra zabkása, rá az eperzselé (még itt folyósan, a hűtőben már összeállt), a tetejére a hab, és beleszúrva a karamell-lapból tört dísz, egy kis menta, félretett eper. Már egy korai vacsora után voltunk, ezúttal mindenki ki tudta várni, amíg a hűtőben készre hűtöttem.

Túrós-tésztás édességek vannak a családjaink repertoárjában, vargabéles készül néha, a pároméknál túrós töltött zsömle, de a stíriai metéltnek semmiféle hagyománya nem volt. Egy barát mesélte, hogy náluk gyakori, és hogy mennyire szereti, úgyhogy végül elkértem a receptjét, és megsütöttük. Annyira finom volt, ahogy írom a receptet, meg is kívántam, a következő szabad hétvégén jön majd újra. Kell hozzá energia, külön tésztát gyúrogatni manapság azért nem szokás, ami érthető is általában, ezért viszont megéri nekifogni. Ebben nincs mazsola, mint nálunk általában a túrós ételekben, de való bele, aki szereti, ne hagyja ki.

Hozzávalók:
- 50 dkg tehéntúró
- 3 dl tejszín
- 30 dkg liszt
- 1+3 db tojás
- 10 dkg puha vaj
- 10 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 1 citrom reszelt héja

Elkészítés:
Egy szűrőn áttörjük a túrót egy mélyebb tálba (mondta a recept, és meg is tettem, de mi lenne, ha kihagynám a macerát - szerintem semmi). Hozzáadjuk a porcukor negyedét, beleütjük az egyik tojást, hozzákeverünk egy deci tejszínt, majd a lisztet és a vaj felét is. Ezt masszává gyúrjuk, majd egy deszkán körülbelül fél centi vékonyra nyújtjuk. Felvágjuk egyenletes méretű, 5-6 cm hosszú és 1 cm széles vastag metélt formára. Lobogó vízben kifőzzük - ha feljött a tetejére, már biztosan jó -, majd leszűrjük. A neheze ezzel meg is van. Amíg hűl, a három tojást kettéválasztjuk. A maradék porcukorba belekeverjük a három tojás sárgáját, megy hozzá a többi tejszín, a citrom reszelt héja, a vanília (vagy a vaníliás cukor), ezt egyneműre keverjük. A fehérjéket kemény habbá verjük, és két lépcsőben a tejszínes-tojássárgás masszába keverjük. Ha mindez megvan, ráöntjük a kifőtt és kihűlt tésztára, óvatosan összeforgatjuk. Egy kivajazott jénaiba vagy sütőtálba terítjük a tésztát, 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt sül készre. Amikor kész, egy kis porcukorral megszórva tálaljuk.

Lassan kezdenek megjelenni itt a blogon is a sous-vide fogások, ami jó, értelmet kell adni visszamenőleg a beruházásnak. Lelkesebben is próbálkozom, amióta van olcsó fólia (a gyári darabja kb. egy ezres, a mostani, ami szintén kifejezetten erre a célra készült, tökéletes a vákuum-gépbe, meg harminc forint). Sertésszűzzel már lőttem egyet korábban, de nem lett az igazi, ki kellett érlelni a netes infók alapján, hogy kell jól megcsinálni. Ez most olyan lett, amit az ember szeret látni, puha, tökéletes, rózsaszín, szaftos, ahogy kell. Az áttörést a brine, a sós leves pácolás hozta, ami biztosan puhította is, másrészt az erősebb sóoldat fertőtlenítette is annyira, hogy a korábbinál sokkal alacsonyabb hőfokon merjem elkészíteni, ami a kulcsa volt annak, hogy ilyen finom legyen az eredmény. Többen többféle koncentrációra esküsznek, végül értékelgetve a dolgot, én 8%-os só és 2%-os cukoroldatnál maradtam. Zöldbors-mártás volt hozzá, egyszerűen amikor felnyitom a fóliát, és ott a húslé, máshoz nincs kedvem, ez meg mindig sokat emel az élményen. Pluszban még barnarizs került a tányérra, annak ízessége is illett a szűzhöz.

Hozzávalók:
- 2 db tisztított sertésszűz
- 8 dkg só
- 2 dkg cukor
- 1 liter víz
- bors, fokhagyma-granulátum, majoránna, kakukkfű
- sütéshez vaj és olaj

Elkészítés:
A húst este a sós-cukros oldatba tettem, az éjszakát a hűtőben töltötte. Reggel kivettem, lemostam, nagyon forró olajon körbepirítottam, kicsit hagytam hűlni. Sózni a pácolás után már nem kell, őröltem rá borsot, meghintettem granulált fokhagymával. Egy kis zöldfűszer feldobja, én majoránnát és kakukkfüvet tettem rá, óvatosan kis mennyiséget - a só és fokhagyma bőven elég fő ízesítőként. 4 órát 56,5 fokon töltött a gépben, ahogy írtam, ennyi idő alatt puha, és ilyen hőfokon kész, de szaftos és rózsaszín lett. Kivettem, a húslevet feldolgoztam zöldbors-mártásnak (ezt már több helyen leírtam, pl. a sous-vide rib-eye receptjében). A húst teljesen leszárítottam, és darabka forró vajon mindent oldalt megkapattam fél perc alatt. Egy kicsit hagytam állni, és utána szeleteltem csak fel.

Ha tetszett, kövess a Facebookon is a CooktaBlog oldalon!

Biztos, hogy minden szezonban legalább 1-2 alkalommal kiköveteli a család az epermisut kényeztetésnek. Eddig mindig a saját verzió szerint dolgoztam, ami elég közel van a klasszikus tiramisuhoz, csak a piskóták mentek az eper levéből főzött szirupba kávé helyett, az epervelővel gazdagodott a krém, és darabos eper is került bele. Viszont akkor is, azóta is sokszor láttam a neten a kicsit más irányba menő fehércsokis változatot, gondoltam, hogy megpróbáljuk azt is. A lányom pedig, aki szívén viseli a blog sorsát, ragaszkodott hozzá, hogy ezúttal készüljön egy rendesen fotózható tálalással is - alapban csak egy nagy kupac rózsaszín krémes dobozt lehet lőni, eperdarabkákkal díszítve. Most ezen egy kicsit azért túlléptünk, hátha valakinek ez hozza meg a kedvét a hétvégére egy nagy családi desszertre, bár ha már van lelkesedés, én továbbra is a fenn linkelt saját verziót ajánlom. Többünk véleménye szerint, bár nagyon hasonló az összhatás, az mégis jobban tetszik.

Hozzávalók:
- 1 kg eper
- 50 dkg mascarpone
- 2 dl tejszín
- 1 zacskó habfixáló (elhagyható)
- 20 dkg fehércsokoládé
- 15 dkg cukor
- 3 dl víz
- 1 db citrom leve és reszelt héja
- 1 evőkanál citromlé
- 50 dkg babapiskóta

Elkészítés:
A sziruppal kezdtem, egy kislábasban összeforraltam a cukrot, a vizet, a citrom reszelt héját és levét, hagytam egy kicsit sűrűsödni, majd lezártam, és hagytam hűlni. A krémhez az eper felét turmixoltam, egy nagy tálban a mascarponéba kevertem, beleöntöttem a mikróban, a minimum fokozaton felolvasztott fehércsokit, majd a tejszínt és habfixet is, és az egészet kézi mixerrel alaposan összedolgoztam és fellazítottam. A habfix nem elengedhetetlen, csak mi laktózmentes tejszínből kell hogy dolgozzunk, az meg lazább, másrészt én szeretem, hogy ha tálaláskor jobban megtartja a formáját a tányéron. Az eper másik felét daraboltam. Az összeállításhoz a szirupba mártogatott piskótákat, a krémet és a darabos epreket rétegeztem, itt nyilván mindenki úgy csinálja, ahogy a kedve vagy a szépérzéke diktálja. A kész desszertet hűtőben jól áthűtöttük, és lehetett enni. Csak elrémisztésként mondom, hogy ennek az adagnak a kétszeresét csináltuk meg, és az is rémisztően gyorsan fogyott el. A babapiskóta mennyiségért bocs, mindenhol 40 dkg-os csomagban árulják, nekem így adta ki, ha éppen csak 40 dekával készül, persze az is lehet tökéletes (nekem meg megmaradt egy fél a három csomagból, és várja a jobb sorsot a kamrában). A menta most csak dísz volt rajta, de a gyors eperkrémlevesben nálunk szokott benne is lenni, és abban nagyon szeretem, ezért meg lehet próbálni a krémhez turmixolt eperhez mentát is adni, egy kicsit újszerűbb ízélményért.

Egy újabb mentegetőzős poszt, horribile dictu, újabb bolti tésztás recept. Ebből a lidl-ös tésztából (leveles tészta- puff pastry) már dolgoztam, almarózsa sült belőle. Az akkor tetszett, és amikor délután bevásárlással együtt összesen volt harminc percem, hogy valamit villantsak, ez merült fel. A nagymama-féle túrós piténk tölteléke ment bele. Jó volt, nem kellett elájulni tőle, de nem kellett sokat várni, és simán eltűnt az asztalról, egynek jó volt, ha máskor csak hasonlóan kevés idő van, jöhet újra, vagy ha a gyerekek nem bírják ki, amíg mi sütünk nekik valamit, megcsinálhatják maguknak, az egészre a legkisebb is bőven képes a maga 12 évével.

Hozzávalók:
- 2 csomag (2*30 dkg) leveles tészta
- 50 dkg túró
- 18 dkg cukor
- 2 pohár tejföl
- 4 evőkanál gríz
- 2 tojás
- 1 citrom héja
- fél kávéskanál vanília-kivonat
- 1 tojás a kenéshez

Elkészítés:
Ennek azért nem nevezném, csak játszadozás. A töltelékhez a tejfölt, grízt, cukrot, túrót és a tojások sárgáját összekeverem, és hagyom egy kicsit megdagadni a darát a túróban-tejfölben. A citrom héját belereszelem, a vaníliával ízesítem. A két tojás fehérjét felverem, és a habot két részletben finoman beleforgatom a túrós masszába. Az egyik tésztalapot kiterítem, késsel mondjuk egy 4x4-es négyzetrácsot jelölök be rajta, a kisebb négyzetek közepére 16 halomba elrendezem a tölteléket. A négyzetek (vagy téglalapok, ahogy sikerült) széleit/éleit a külön felvert tojással lekenem, hogy ráragadjon a másik oldal. A második tésztalapot óvatosan ráfektetem, az éleken lenyomogatom, késsel vagy derelyevágóval feldarabolom, kézzel még megigazgatom, éles késsel 2-3 párhuzamos kis csíkban bemetszem, és 180 fokos sütőben addig sütöm, amíg a teteje barnulni kezd.

Az alcím a hullámos isler lehetne - új sütőpapír van, és amíg a régi a sütőrácsra fektetve elég merev volt hozzá, hogy a rátett tésztát megtartsa, addig az újabb túl puha, és enged egy kicsit a süti súlya alatt, így szép hullámosak lettek a linzerkarikák. Amikor lekvárral kenegettem, és párosítottam őket, oda kellett figyelni, hogy az alsó és felső hullámokat precízen szinkronba hozzam. Amikor Jamienek nem sikerül valami tökéletesre, akkor szokta mondani, hogy így igazán házias lett - ez most pont ilyen rusztikus volt.
A felvezetőn túl nem kell és lehet sokat mondani róla, teljesen alaprecept, semmi különleges faxni nincs benne. Újra az a klasszikus 3:2:1 linzertészta, amit használni szoktam (pl. itt a blogon korábban a mandulás linzerhez, mondjuk most éppen tojássárgája nélkül), a liszt egy részét újra őrölt mandulával kiváltva. A lekvár talán még érdekes, nem tudom igazán, hogy a hivatalos kánon szerint milyen kellene bele, a páromnak ribizli volt a kívánsága, de azért én nem rajongok annyira, ezért a felét sűrű eperlekvárral töltöttem, és nekem annak az édes-fanyar kettőse a csokibevonattal nagyon bejött. Amíg lesz otthon családi ajándékba kapott házi eperlekvár, addig biztosan főleg azzal fogom megsütni.
Update: azóta megismételtem, hogy legyen egy kicsit szebb kép is róla, és ezúttal megdíszítettük (sima olvasztott fehér csokival), csak a szemünk kedvéért.

Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 20 dkg őrölt mandula
- 40 dkg vaj
- 20 dkg porcukor
- fél kávéskanál vanília-kivonat
- ribizli- és eperlekvár (a töltéshez)
- 25 dkg étcsoki (a bevonathoz, ez most éppen két tábla 125 g-os, 70%-os lidl-ös csoki)

Elkészítés:
A tésztához a hideg vajat kisebb kockákra vágom, és gyorsan összedolgozom a liszttel, mandulával és cukorral, a pici vanília izgalmasabbá teheti, ha éppen van otthon. Utána egy jó óra pihentetés fóliába csomagolva a hűtőben. Ha visszahűlt, akkor ismét gyorsan dolgozva alaposan lisztezett deszkán félcentisre nyújtom, egy nagyobb kiszúróval (nekem méretre most legjobban egy nagy üveg kóláspohár jött be, azzal éppen ideális karikákat kaptam) korongokra szaggatom, és mehet is, a 160 fokra előmelegített sütőben 12-14 perc alatt megsütjük. Nem kell megbarnulnia, ne süssük túl, hogy ne legyen száraz. Rácson hagyjuk kihűlni, ami kell is, mert frissen még nagyon puha a tészta, aztán töltsük meg ízlés szerint lekvárral párosával. A csokit én bátran olvasztom mikróban, ha visszaveszem a teljesítményt 300 wattra, akkor az bőven elég kíméletes ahhoz, hogy ne égjen meg - közben egyszer-kétszer átkeverem. A sütiket megmártom az olvadt csokiban, sütőpapírra teszem, és hagyom kihűlni, a csokit megdermedni, az ízeket összeérni. A végén nagyon fogyott, ügyeskedni kellett, hogy jusson rendesen bevonat minden darabra. Most nem volt energiám díszítgetni, pedig egy-egy szép fél dió, vagy egy szórásnyi szeletelt mandula elfért volna rajta. Legközelebb!

A céges szülinapi hamburgerezésre rendes húst akartam venni, ezért belepakolva az energiát, felmentem végre a Hegyvidékre a MészárSteak-be. Annyira jó a hírük, ráadásul amíg a Nagycsarnokban laktak, sokkal közelebb estek volna, és sokszor terveztem is, hogy elmegyek, de valahogy nem jött össze. Most eljutottam hozzájuk, sikerült is megvenni a hamburgerekhez a húst, de ez csapda volt, mert amíg azt összedarálták nekem, ott olvadoztam a látványtól, és nem is tudtam ellenállni, és valahogy beleugrott a csomagomba öt gyönyörű szelet rib-eye steak. Annyira szépen erezett volt, hogy engednem kellett a csábításnak. Otthon elgondolkodtam rajta, hogy készítsem el, simán serpenyőben, kicsit a sütőbe dugva a végén, vagy jöjjön a sous-vide gép. Aztán amikor a kezembe vettem, eldőlt, elég keménynek éreztem a közepén futó ínt, nem mertem a gyors sztéksütést megkockáztatni, maradt a sokkal lassabb sous-vide. Abban sok mindent próbáltam már, tanulni kell, hogy mit és hogyan kell benne, viszont minőségi marhából mindig tökéletes lett a hús, bár eddig ez mindig bélszínt jelentett. A rib-eye-nak előnye ahhoz képest, hogy a körbefutó zsírréteg és a márványozottsága hangsúlyosabb marhaízt hozhat, a bélszín viszont a tökéletes vörösségével csábíthat. Ilyen még nem volt nálunk, meg kellett próbálni. A végén zöldbors-mártással tálaltam, lehet, hogy kicsit unalmas, hogy a steakekhez általában az van nálunk, de annyira szeretem az intenzív ízét, hogy nem indulok el más irányba. Végül is nagyon bejött a szuvid, vajpuha lett, a zsírosabb részek is hozzátartoztak, ha újra szembe jönne egy rib-eye, előre köszönnék neki. Egyetlen túlélő még van vákuumban a mélyhűtőben, azt majd megpróbálom serpenyőben, és elmondom, milyen lett úgy.

Hozzávalók:
- rib-eye szeletek
- só, bors
- vaj/olaj
- 1 dl tejszín
- 1-2 evőkanál durvára tört zöldbors
- 1 dl száraz bor
- 2-3 nagy csipet só
- diónyi vaj

Elkészítés:
A húst teljesen natúr vákuumfóliáztam, másnapig a hűtőben pihent. Reggel beköltözött a sous-vide gépbe, és 5 órát kapott 56,5 fokon, ezzel nagyjából mediumra készül el (azon belül egy lehelettel a rare oldal felé). Amikor végzett a gép, a vákuumzacskókat kibontottam, a szeleteket leszárítottam, a húslevet külön tettem. Serpenyőben olaj és vaj keverékét hevítettem, a húst sóztam és friss borsot őröltem rá, és mindkét oldalon kb. fél percet sütöttem hirtelen rajta, hogy ezzel gazdagítsam az ízét. A kész szeleteket az 50 fokra melegített sütőbe tettem alufólia alatt pihenni, amíg a mártás elkészült. A serpenyőt hagytam egy kicsit visszahűlni, aztán a borral feloldottam benne minden maradék pörzsanyagot, a félretett húslével felöntöttem, felforraltam, sóztam, hagytam egy kicsit sűrűsödni. A tejszínnel tovább sűrítettem rajta, kapott még időt lassú tűzön redukálódni, a végén pedig a vajjal fejeztem be - ezzel már nem szabad forralni, hogy ne essen szét. Salátával és krumplival tálaltuk. A nagyobb hasábokra vágott krumpli most nem sütőben készült, egy nagy serpenyőben simán, vajon kezdtem párolni , sóval, borssal, cayenne borssal és oregánóval fűszerezve, fedő alatt, aztán negyedóra után levettem a fedőt, nagyobbra állítottam a lángot, hagytam alóla elmenni a kicsit vizet, és visszapirítottam a vajra, hogy szép színt kapjon. Egyet sajnálok, jó lett volna egy szeletet félbevágva is lefényképezni, hogy a szép rózsaszín belsejét is megmutassam, kár, hogy ez most elmaradt.

Az elmúlt idők legjobb és legszebb süteménye egyértelműen a csíkos szelet volt itt a blogon, ill. a konyhánkban. Mind a tésztarétegei, mind a tölteléke kiemelkedően ízlett, azóta is készült, nagy kedvenc lett. Mindenképpen érdekelt viszont, hogy milyen lenne kókuszos ízesítéssel, ezért született ez a kísérlet. Egy kicsit egyszerűsítettem, négy helyett csak két lapnyi készült, az is csokisan és egyben, tortaformában, készre sütés után felezve. Ennek megfelelően a tölteléknek is csak a fele mennyisége lett, az viszont kókusszal kiegészítve. Eredmény - jól nézett ki, finom volt, szerettem, jöhet a jövőben is.

Hozzávalók:

A tésztához:
- 12 evőkanál cukor
- 2 tojás
- 2 pohár tejföl
- 12 evőkanál liszt
- 6 evőkanál kakaó
- 2 kávéskanál szódabikarbóna

A krémhez:
- 5 dl tej
- 3,5 evőkanál búzadara
- 12,5 dkg vaj (VAJ, ezt ne helyettesítsük margarinnal)
- 12,5 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 púpozott evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés:
Kézi mixerrel habosra keverjük a tojásokat, a cukrot, és tejfölt, majd hozzáadjuk a lisztet, végül a kakaót és a szódabikarbónát. Papírt vágunk egy klasszikus, kapcsos tortaforma aljába, beletöltjük a tésztát, és 160 fokon, kb. 30-35 percig sütjük. A sütőtől sok függ, a tűpróbázás fontos, érdemes a vége felé többször is ellenőrizni. Kivesszük, hagyjuk kihűlni, aztán levesszük a karikát, és vízszintesen felezzük. A krémhez közben feltesszük főni a tejben a darát és a kókuszt, kevergetve felfőzzük, majd hagyjuk ezt is kihűlni, időnként átkeverve. Mellette a vajat a porcukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük. A habos-cukros vajat a kihűlt kókuszos tejbegrízhez keverjük, megtöltjük vele a tésztát, és hagyjuk még egy kicsit összeérni a hűtőben. 

Készült már természetesen nálunk, de mostanra ért be úgy a családi recept, hogy azt lehet mondani, hogy be lehet fagyasztani a további kísérleteket, elértük a lokális csúcsot, ha mindig ilyen lesz, akkor arra mindig büszkének lehet lenni. Azt hiszem, hogy a döntő változást az a tipp hozta el, hogy pirítsuk át a zsemlét sütőben, ez korábban nem volt, ezzel viszont nekem végleg kikerekedett. Szóval egy sima kis családi alaprecept, klasszikusan persze a vadashoz, amihez legutóbb is készült.

Hozzávalók:
- 5 szikkadtabb zsömle
- 4 tojás (vagy ha olyan szép, friss és óriási házi van, mint mostanában Zolinak hála nálunk, akkor 3)
- 4 dl tej
- 35 dkg liszt
- só, bors
- 1 csokor petrezselyemzöldje

Elkészítés:
A zsemléket felkockázom, és forró sütőben pár perc alatt szépen megpirítom egy sütőlapon - ezért nem annyira tragédia, ha csak friss péksüti lenne otthon. Oda kell rá figyelni, hogy elkapjuk a pillanatot, amikor a legszebb aranybarnák. A tojásokat felverem, sózom-borsozom, hozzákeverem a tejet, az apróra vágott petrezselymet, apránként beledolgozom a lisztet, végül beleforgatom a masszába a zsemlekockákat is. Hagyom pihenni legalább egy félórára, aztán kézzel még egyszer átmegyek rajta - nem az a cél, hogy simára dolgozzuk a tésztát, de az nekem fontos, hogy a túlságosan megpirult zsemlesarkokat elropogtassam benne. Bő, forró, sós vízben 10 perc alatt főnek meg a vizes kézzel szépen megformázott gombócok.

Amióta ez egy próbaként elkészült egyszer, azóta nagyon előkelő helyen van a tavasszal várt szezonális ételek listáján. A lányok már hetek óta emlegetik, hogy meg kell nézni a zöldségesnél, hogy van-e már tök. Most végre eljött a szezon, újra meg lehetett sütni. Bár köretet nem tálalunk hozzá, mert a hús-rizs-zöldség trió önállóan is megállja a helyét, a sűrű kapormártással elég kiadós fogás. Az elkészítés könnyű, csak nem túl gyors, sok kisebb munka van vele. Köret helyett egy pohár 2013-as Kreinbacher tramini kísérte, az is jót tett neki, segített tökéletesre hangolni az ízélményt.

Hozzávalók:
- 3 közepes zsenge tök
- 1 kg darált hús
- 30 dkg rizs
- 2 közepes fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál pirospaprika
- só, bors
- 20 dkg keménysajt

A mártáshoz: 
- 2 csokor kapor
- 2 dl víz
- 4 kávéskanál cukor
- 1 csapott kávéskanál só
- 1 teáskanál ecet
- 2 evőkanál liszt
- 3 dl tejföl

Elkészítés:
A vöröshagymát apróra vágva megpárolom olajon. A végére jól felforrósítom, hozzáadom a húst és a fokhagymát, és átsütöm. Ha átpirult, akkor sózom, borsozom, mehet bele a paprika is. A sótól enged egy kis levet a hús, visszaveszem alatta gázt, és hagyom a saját levében puhulni. Közben alaposan megmosom a tököt, a héja maradhat rajta, amikor tavasszal ilyen friss, azt is meg lehet/kell enni. A magos belsejét kanállal kivájom, és besózom. Ezután felteszem az alaposan megmosott rizst is főni, ehhez egy pici olajon átpirítom, majd felöntöm 1,5-2-szer több vízzel (fajtától függően), sózom, felforralom, és nagyon lassan, fedő alatt 20 perc alatt készre megfőzöm. A rizst hozzákeverem a húshoz - szerintem kerekebb íze lenne, ha itt is kapna egy kis kaprot, de egy gyerekvétó miatt ebbe én nem teszek. A kész tölteléket a tökök belsejébe halmozom, szépen formára igazítom, befedem a megreszelt sajttal (most éppen gouda és trappista volt vegyesen), és 180 fokos sütőben 40 perc alatt megsütöm. Ennyi idő alatt TÖKéletesen megpuhul, ha valaki szereti nagyon ropogósra és pirosra sütni, akkor még lehet neki adni 5 percet 220 fokon és max. grill fokozaton. A mártáshoz a kaprot apróra vágom (az ilyet imádom a nagy séfkéssel kaszabolni), egy kisebb részét félreteszem. Olajon átforrósítom, hogy kiengedjem az ízét, felöntöm a vízzel, takarékon hagyom egy kicsit forrni. Elég neki annyi, amíg közben a habarást összekeverem a lisztből és tejfölből, aztán hőkiegyenlítéssel beleengedem. Só, cukor, ecet, a félretett maradék kapor, összerottyan, és kész is. 

A német partnerünkhöz kilátogatva gyakran találkoztunk a konyhában egy-egy ilyen darab fonott kaláccsal. A Stuttgart melletti cégközpontunk üzemeltet egy pár vendégszobát, és a házvezető néni egy-két kollégámat, akik több időt is eltöltöttek kint, annyira megkedvelt, hogy már készült rájuk, és ha tudta, hogy mennek, csak az ő kedvükért is sütött. A recept teljesen autentikus, közvetlenül tőle kaptam, danke, Ursula :-)

Érdekes, hogy viszonyul ez az egyébként teljesen klasszikus kelt tészta a mi sajátjainkhoz - nagyon hasonlóak. Van sima fonott kalácsunk, abban csak kb. fele ennyi a cukor, és harmadannyi a vaj. Sütünk kuglófot, amiben két tojás helyett négynek a sárgája van, és kétszer ennyi tejjel lágyabb a tésztája, de minden más lényegében stimmel, a cukor és a vaj, de még a reszelt citromhéj is. A legtöbbet használt kelt tésztám, amit sok formában lehetett már itt látni, és amivel leginkább a diós-kakaós kalácsainkat sütjük, újabb eltérés, kicsit több tejjel, kb. fele vajjal és cukorral, és csak tojássárgákkal. Végül még ami eszembe jut, és mostanában készítettük először, a briós, ami még egy variáció, fele ennyi tejjel, de sokkal több vajjal, és kettő helyett öt tojással. Ha ezt így végignézzük, érdekes, hogy kisebb változásokkal eltérő végeredmények jönnek, amiket önálló ételeknek tekintünk és hívunk, úgyhogy itt egy újabb, önálló jogosult, ami látványos volt, de egyedi, és joggal várhat arra, hogy ismét sülni fog. Vagy újra pont ez, vagy van egy fahéjas-cukros csavart válfaja is, porcukros-citromleves kenéssel a tetején, esetleg majd az.

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 12,5 dkg cukor (itt a lebukás :-), az eredeti recept dupla ekkora adag volt, de még ez is akkorára kelt, hogy csak átlósan fért el a sütőben, és még így is teljesen kikelt magából, akarom mondani túlkelt a tepsi szélein)
- 1 zacskó élesztő
- 2 tojás
- bő 2 dl tej (az orig recept szerint nem egészen fél liter, ennek a fele, de így is lágy, legközelebb lehet 2 dl-re egyszerűsíteni)
- 12,5 dkg vaj
- reszelt citromhéj
- 1 nagy csipet só (ez nem volt a receptben, de az ösztönöm tiltakozott ellene, hogy kihagyjam)

A tetejére a díszítéshez:
- 1 evőkanál tej (vagy tejszín)
- 1 tojás sárgája
- 1 nagy marék szeletelt mandula
- 1 nagy marék nagy kristályos tortadíszítő cukor

Elkészítés:
A tésztát géppel készítettem (a németjeimnél is úgy dívik, nem tiprom csúnya lábbal a nemes tradíciókat), ehhez a vajat megolvasztottam, belekevertem a tejbe, majd hozzáadtam a tojásokat. Így először a nedves hozzávalók mentek a gépbe, majd minden más száraz (liszt, cukor, élesztő, só, citromhéj). A kidolgozott és megkelt tésztát kivettem, kézzel átgyúrtam, három részre vágtam, megsodortam, a szokásos fonással megformáztam (Zopf!). Sütőpapíros tepsire költözött, 30 percig még kelesztettem 35 fokon, majd a pici tejjel elkevert tojássárgával lekentem, és a nedves kalácsot megszórtam a mandula és a cukor keverékével. 170 fokon 40 percet sütöttem, az utolsó negyedórában sütőpapír takarással, de látható, hogy egy kicsit így is megkapta a sütő - meglepően bebarnult a tejjel kikevert tojástól. De hangsúlyozottan nem égett meg, belül nagyon foszlós, de elég tömör volt, kívül meg mennyei ropogós, és a karamelles felszín csak még jobban feldobta.

Hát erre most tényleg büszke vagyok. Csak egy kis sertésszűzért ugrottam be a henteshez, de ahogy lenni szokott, elcsábultam. ha azt mondom, hogy vettem egy szelet marhahúst sütni, az tulajdonképpen fedi a valóságot, de maga a szelet 2,5 kg volt, 5-6 centi vastag, igaz, csonttal együtt, de így azért szűken elég volt a családnak. Reggeli előtt voltam, de éreztem, hogy ha megfelelően akarok megküzdeni a feladattal, akkor időre lesz szükség: nem is csábultam el, hanem otthon az volt az első dolgom, hogy bepácoljam. Kellett a pác, mert elsőre ijesztően vastagnak tűnt, és jó pár nagyon erős ín osztotta fel a szeletet. Persze ez sem volt egyszerű, alig találtam akkora edényt, amibe bele lehetett szuszakolni a pácolt húst. Megoldottuk, a pác nagyon jól sikerült, sőt túl is lőttem, amikorra kész lett másnap a sütőben, már annyira megpuhult, hogy szét is esett, amikor meg akartam emelni a tálaláshoz. Ehhez persze kellett a nagyon kíméletes sütés is. Sokadik alkalom, hogy a lassú elkészítés kiemelkedő eredményt produkál, de ekkora átalakulást még nem éltem meg. Az egyik csont az első érintésre kiesett belőle, az összes inas rész elolvadt, eltűnt, a vajpuha színhús maradt. Ilyet még akarok! Nem mindennap köszön rám egy ilyen húsrész, ha jön, nem fogok kitérni.

Hozzávalók:
- 2,5 kg csontos rostélyos
- só, bors
- 2 dl erős alaplé

A páchoz:
- 3 evőkanál mustár
- 6-8 evőkanál olaj
- 1 evőkanál citromlé
- 1 dl vörösbor (szerintem bármilyen minőségi száraz bor megteszi)

A körethez:
- 4 nagy édesburgonya (szerintem bőven 2 kg felett volt, bár nem mértem)

 A hagymakarikákhoz:
- 4 nagy fej vöröshagyma
- 1 csésze liszt
- 1 csapott kávéskanál só
- bő olaj a sütéshez

A mártáshoz:
- 0,5 dl száraz bor
- diónyi vaj

(Az előpirítás után, a miheztartás végett ez az a serpenyőm, amiben a 80 dkg lisztből készült palacsintatészta 20 palacsintát ad ki, azaz nem kicsi).

Elkészítés:
Nem egy kapkodós kaja... De nagggyon megéri a befektetett idő, ami nem is a ráfordított munkában sok, csak az átfutási időben. Az első nap reggelén nyitottam az előkészületekkel. A húst megmostam, a szélén a vastagabb faggyús részt bevagdostam, gazdagon sóztam és borsoztam, kikevertem a pácot, végigkentem vele a húst, és egy zárható dobozba fektettem. A maradék pácot ráöntöttem, és másnapig hagytam pihenni. Este még lefekvés előtt eszembe jutott, akkor fordítottam egyet rajta. Másnap reggel kivettem, egy késsel lehúztam a felszínéről a pácot, alapos munkával és rengeteg papírtörlővel leszedtem a maradékot is, és leszárítottam. Újra bő só és bors, a legnagyobb serpenyőmben, magas hőfokon, kevés olajon mindkét oldalt hirtelen pirosra sütöttem (4-5 perc oldalanként). Egy tepsibe tettem át, aláöntöttem 1-2 deci erős húslevest, légmentesen lefedtem alufóliával, és 5 órát sütöttem 140 fokon. Utána leszedtem a fóliát, egy tálkába kiszedtem alóla a levét, majd még sütöttem egy jó 35-40 percet, maradva a 140 fokon, hogy a főtt húsos jelleg helyett sültes legyen. Közben a tálka tetején összegyűlt zsírjával időnként meglocsolgattam, úgy tűnt, hogy hálás érte. A sütés végéhez közeledve, a szabadidőmben félkarikákra vágtam fel az édesburgonyát, és bő olajban kisütöttem, papírtörlőre szedtem. Amíg sült, a hagymákat megpucoltam és vékonyra vágtam, karikákra szedtem szét, egy nagy dobozba pakoltam, ráhintettem a lisztet és a sót, rázártam a fedelét, és jó alaposan összeráztam, hogy a liszt szépen, egyenletesen bevonja. A krumpli olaját még bőven utántöltöttem, a sok-sok olajat felforrósítottam, a hagymakarikákat pirosra sütöttem, és ezt is sütőpapírra szedtem, hogy klassz ropogós legyen (megint papírtörlő!, a pác leszedése és az édesburgonya után újra; az olaj mellett ezt is pusztította a recept rendesen). Egyszerre nem szabad túl sokkal teletömni, nekem három kör kellett. Amikor ezzel is megvoltam, a hagymás olajat kiöntöttem a serpenyőből. Négy evőkanálnyit visszaszedtem belőle a serpenyőbe, ugyanennyit a hús alól kiszedett zsíros léből, egy kis vörösbor, összeforraltam, a vajjal megfényeztem, és ezzel dobtam fel még a húst tálaláskor.

Folytatva a fánkszezont, a már posztolt csöröge, és a nem posztolt olasz verzió, a chiacchiere után, ami nem ízlett annyira, mint a magyar, rám köszönt a RozéKacsa blogon ez a túrós fánk recept. Nekem is van már fenn régről egy túrófánk, ha összevetjük a hozzávalókat, nagyon erős a hasonlóság, a korábbiban egy picivel több a tojás, a cukor sem éppen azonos, de azért lényegégben ugyanarról van szó. A rozékacsásnak most szebb volt a képe, mint az enyémnek, ez döntött, most ezt sütöttük. Első körben fél kiló túróból lett a tészta, de vendégekkel együtt olyan sebességgel párologtattuk el a frissen sült fánkokat, hogy beszélgetés közben a fiam egyszer csak nekilátott, és összedobott még egy adagot, az utolsó 25 deka túróból, és az sem maradt ránk. Terv, hogy még a mostani szezonban megversenyeztetjük a két verziót, mivel semmi munka nincs vele, simán meg lehet csinálni, hogy egy-egy kisebb tálban összedobjuk mindkét tésztát.

UPDATE: megvolt az összevetés, és bármilyen másnak is tűnt a két bekevert tészta, megsütve _nagyon_ hasonlítottak, és nem is volt egyértelmű a vaktesztelők véleménye. Szóval lehet mindkettőt sütni bátran, esetleg a régi receptünkhöz egy picivel több liszt és cukor, és akkor király az is, ez is.

Hozzávalók:
- 50 dkg túró
- 30 dkg liszt
- 6 tojás
- 6 csapott evőkanál cukor
- 2 csapott teáskanál sütőpor
- 1 nagy csipet só
- vanília (kivonat/aroma/rúd)

Elkészítés:
Ahogy írtam, teljesen egyszerűen össze kell keverni minden hozzávalót. A tojást, cukrot, vaníliát és sót habosra keverjük, és részletekben hozzáadagoljuk a sütőporos lisztet és a túrót. Ha nagyjából összeállt, akkor közepesen meleg olajba szaggatjuk evőkanállal, és nem túl gyorsan szép barnára sütjük, majd papírtörlőre szedve leitatjuk róla az olajat. Most sárgabaracklekvárral ettük.

Egy krémes, sűrű zöldségleves, az alapreceptjeink közé. Ebben sincs semmi, ami szokatlan vagy egyedi, csak egyszerűen így főzzük. Vajgaluskával vagy grízgaluskával szoktuk enni.

Hozzávalók:
- 1 közepes fej karfiol
- 3 szál sárgarépa
- 1 szál fehérrépa
- 1 szál paszternák
- 2 evőkanál liszt
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 dl tejföl
- só, bors, majoránna
- olaj
- (1 kávéskanál citromlé, 1 teáskanál cukor)

Vajgaluska:
- 1 nagy tojás
- 4 dkg vaj
- ~2,5 evőkanál liszt

Elkészítés:
A gyökérzöldségeket pucoljuk és karikázzuk, ha vastagabbak, akkor esetleg előtte meg lehet felezni. Olajon (vagy vajon) megpároljuk a zöldségeket. Ha kezd színt kapni, meghintjük a liszttel, megpirítjuk egy kicsit, majd beletesszük a rózsáira szedett karfiolt, majd felöltjük annyi vízzel, hogy ellepje. A meghámozott hagymát keresztben bevágjuk a tetején, és az is mehet egészben a levesbe. Só, bors, egy bő teáskanál majoránna. Amíg fő, összekeverjük a vajgaluskát, ehhez a tojást és a vajat eldolgozzuk, és annyi lisztet adunk hozzá, amit felvesz - mi szeretjük keményebbre gyúrni. Ha már puhul a karfiol, két kiskanállal beleszaggatjuk a galuskát. 6-8 perc, és a kikevert tejfölt hőkiegyenlítés után folyamatosan kevergetve a levesbe engedjük. Kóstolunk, ha nem elég élénk az íze, kaphat egy kiskanál cukrot és egy kis citromlevet.

Ez nem mindennapos nálunk, pedig nagyon sok kelt tészta készül. Pár éve volt már azért aranygaluska, akkor muffinformában, egy-egy helyre 4 pici golyónyi tésztából készítve. Azt nem nagyon ismételgettem, sőt rá kellett jönnöm, hogy a blogon sincs fenn, mert nagyon macerásnak ítéltetett egyesével játszadozni vele. Ennek megfelelően most újra sütöttük, és ha lehet, még kisebb golyókkal dolgoztunk, hogy izgalmas lehessen a vasárnap. Viszont volt segítségem, a kislányom kiszaggatta nekem az összes golyóbist, így egyszerűbb volt. És kedves a család, mert meg szoktak dicsérni, ha sütök nekik, de ez most nem a szokásos lendület volt, euforikus lelkesedés tüntette el, pedig nagyon sok készült belőle, egy nagy süteményes tepsiben két teljes réteg volt a gombóckákból. A tésztához Horváth Ilona (és a kenyérsütőgép) segített, a sodó saját készítés volt. A gyors pusztítás annak fényében még keményebb, hogy volt hozzá egy névnapi tiramisu-kocka is, most tortaformában kerekre sütve, és a főétel előtte a karácsonyi halászlé fagyasztott és kiolvasztott második fele volt - most már tudjuk, hogy remekül túléli a mélyhűtést, még a hal húsa is (mint a japánok 30 évre lefagyasztott medveállatkája, bár a mi harcsáink szerencsére nem éledtek fel a kiengedés után). Visszakanyarodva, soknak is tűnhet a vaj, amiben megforgattuk, de pont ettől, és a nagyon szépen megkelt tésztától belül finom puha volt, miközben az alja, széle és a teteje nagyon finom ropogósra sült.

Hozzávalók:

A tésztához:
- 75 dkg liszt
- 1,5 zacskó szárított élesztő
- 8 dkg cukor
- csipet só
- 3 tojás sárgája
- 4,5 dl tej
- 9 dkg vaj

Az ízesítéshez:
- 30 dkg darált dió
- 20 dkg cukor
- 20 dkg vaj

A sodóhoz:
- 1 l tej
- 1 teáskanál vanília-kivonat
- 6 tojás sárgája
- 10 dkg cukor
- 1 evőkanál liszt

Elkészítés:
A tésztát kenyérsütő géppel csináltam meg. A tejet langyosítottam, a vajat felolvasztottam, a száraz hozzávalókat összekevertem. A gépbe tej-tojás-vaj után beöntöttem a lisztes-élesztős-cukros-sós keveréket, és hagytam, hogy kidolgozza nekem. Ilyen gyönyörű tésztát még ritkán kaptam, mint most. Kivettem, puhán átdolgoztam, kinyújtottam ujjnyi vastagra, és egy kis, ~3 cm-es pogácsaformával kiszaggattuk (mármint a lányom). A diót a cukorral összekevertem, a vajat felolvasztottam, és elkezdődött a pepecs munka. Minden darabot megformáztunk gombóccá, pár darabot együtt megfürdettem a vajban, onnan átszedtem a cukros dióba, alaposan meghentergettem, és egymás mellé lepakoltam a tepsibe. Ügyesen osztottam be, pont elfogyott a végére. Ezután langyos sütőben még hagytam 35-40 percig újra kelni, és 200 fokon szépen megsütöttem. Félidőben, amikor már volt egy kis színe, letakartam sütőpapírral. A sodóhoz a tejet a vaníliával lassan felforraltam. Közben kézi habverővel egy keverőtálban alaposan eldolgoztam a tojások sárgáját a liszttel és a cukorral, és folytatva a habverővel az állandó keverést, kanalanként, az elején nagyon kis adagokban, majd bátrabban, átszedtem bele a vaníliás tejet. Amikorra megvolt a hőkiegyenlítés, vissza a lábosba, felforraltam, és addigra be is sűrűsödött annyira, hogy amikorra hűlt egy kicsit, még fel is kellett lazítanom egy pici tejjel.

Ez most egy kivétel, nem a lányomnak csináltam, hanem a lányom sütötte. Ahhoz, hogy teljesen autentikus lehessen, nem csak fényképpel illusztráltuk, hanem a rajzával is. 

Hozzávalók (12 darabhoz):
- 15 dkg liszt
- 15 dkg vaj
- 15 dkg cukor
- 2 tojás
- 3 evőkanál baracklekvár
- 5 dkg cukrozatlan kakaópor
- 5 dkg tört étcsokoládé
- fél csomag sütőpor

Elkészítés:
Mint ahogy a muffinok általában, ez is hálás, szinte semmi munka nincs vele: a vajat megolvasztjuk, minden hozzávalót összekeverünk egy tálban, és mehet a kicsit kiolajozott szilikonos formába, vagy papír muffinkosárkákba (ettől persze nem csak könnyebben jön ki, hanem kicsit szebb is lesz). 170 fokos sütőben 25 percig sül (persze tűpróbázzuk, most éppen egy kicsit több kellett neki).

Nem tudom, hogy ebben a verzióban is szabad-e palóclevesnek hívni, nem vitt rá a lelkem, hogy zöldségek nélkül csináljuk. Az ihletet a remek Húsimádó Egér Eger blogon találtam, ezzel a recepttel. Mivel kaporral nálunk többen nem ették volna meg, az kimaradt az ottani receptből, viszont mi zöldségekkel gazdagítottuk. Lassan annyira tavaszias lesz az idő, hogy már nem kell és lehet arra hivatkozni, hogy a ronda téli hideget kell ellensúlyozni egy ilyen cuccos, lélek- és testmelegítő levessel, de nem is kell feltétlenül ürügy hozzá, szimplán jó, és kész. Ja, és kellemes meglepetésként minden gyerek is örömmel vette.

Hozzávalók:
- 1 kg sertéshús (comb, lapocka, vagy vegyesen)
- 2 db kisebb fej vöröshagyma
- olaj
- 2 púpozott teáskanál pirospaprika
- 4 babérlevél
- 5 gerezd fokhagyma
- só, bors, kömény
- 1 zacskó mélyhűtött zöldbab
- 1 kg krumpli
- 2,5 dl tejföl
- 2 evőkanál liszt
- fél citrom leve

Elkészítés:
A szokásos módon pörköltalapot készítünk, azon a húst fehéredésig sütjük, majd felöntjük vízzel, és fűszerezzük: só, bors, kömény, babérlevelek, a fokhagyma apróra vágva. Ha kezd a hús puhulni, mehet bele a zöldbab, egy kicsivel később a kockázott krumpli. Amikor már a krumpli is puha volt, hőkiegyenlítés után megkapta a tejfölös habarást, és a citromlevet. 

Ez az egyszerű, de gyors és finom briós remek választás volt, hogy a Superbowl-hétfői szabadságot - szó szerint - megédesítse. A Pats főcsoportdöntős veresége után sok izgulni való nem volt, viszont itthon voltam, és jól belefért bedobálni a hozzávalókat a kenyérsütőbe. Viszont ha valaki kerülni próbálja a kenyérféléket, és csak akkor hajlik el, ha megpróbálja megmagyarázni, hogy a saját készítésű cucc  kivétel lehet, akkor nem a jó választás. A tisztes mennyiségű vaj és tojás mellett talán ez a legkalóriadúsabb péksütemény, amit valaha sütöttünk, de annyira jó volt, hogy azért a jövőben is elő fog fordulni.

Hozzávalók:
- 58 dkg liszt
- 1 zacskó szárított élesztő 
- 9 dkg cukor
- 0,8 dl tej
- 5 tojás
- 20 dkg vaj
- 1,5 csapott kávéskanál só
- díszítéshez cukrozott tej (~1 dl), nádcukor

Elkészítés:
A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe tesszük, a szokásos módon a folyékonyakkal kezdve. Tehát beleütjük a tojásokat, beleöntjük a tejet, a nem túl meleg olvasztott vajat, majd az összekevert lisztet, cukrot, élesztőt és sót. Nem kell aggódni, tényleg ennyire lágy és nedves a tészta. A dagasztás és kelesztés után szépen összeáll, és elválik az edény falától. Bőven lisztezett deszkán óvatosan átgyúrjuk a puha és levegős tésztát, majd kézzel kilapítjuk, keskeny és hosszúkás formára, majd keresztben pár centis csíkokra vágjuk (nekem úgy tíz darab lett). A csíkokat kb. másfél ujjnyi, bő arasznyi rudakká sodorjuk, és szimpla kis csomóra kötjük, hogy a csücske felül, középen jöjjön ki. Langyos sütőben még 35 percet kelesztjük, majd 180 fokra melegítjük, és elkezdjük sütni. 20 perc után kivesszük, megkenjük a cukrozott tejjel, megszórjuk a nádcukorral, visszatesszük, és még 8-10 percig sütjük, amíg szépen meg nem pirul. Ha kész, rácsra szedjük át hűlni.

A barnamártásos szarvasbélszínhez készítettük köretnek, a lányaim hosszas unszolása sokat segített, hogy helyesen válasszak köretet :-). Nagyon jó lett, bár ha gyakran akarunk ilyet enni, vagy kell egy rendes nyomózsák, vagy el kell fogadni azt a kompromisszumot, hogy tulajdonképpen kanállal kiszaggatva ugyanolyan jó, ha nem is olyan szép, mint a csillagos kinyomóval.

Hozzávalók:
- 1,5 kg (lisztes) krumpli
- 15 dkg vaj
- 4 tojás sárgája
- szerecsendió, fehérbors, só

Elkészítés:
A meghámozott és nagyobb darabokra vágott krumplit sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, hagyjuk, hogy a forrósága megszárítsa, majd a krumplinyomóval összetörjük. Ellenőrizzük a sósságát, ha kell, még kaphat egy csipetet. A puha vajat a tojások sárgájával kikeverjük, és ha az már nem forró, belekeverjük a krumpliba, reszelünk bele egy jó pár húzásnyit a szerecsendióból, kaphat egy bő késhegynyi fehérborsot is, aztán mindezzel egész finomra eldolgozzuk. Nyomózsákba töltve, csillagos kinyomóval csinos kis halmocskákat nyomunk a sütőpapírral fedett sütőrácsokra (ekkora mennyiséghez kellett kettő), és 200 fokon piros-ropogósra sütjük.

És íme, most először sous vide recept a blogon, pedig használjuk (ha tudjuk, és nem kell a 110V-os gépem tápját újjáépíteni, amikor 230V-os kimenetbe csatlakoztatom - KÖSSSZ!, Apu). Egy régi adósságot törlesztettem, a nagylányom már nagyon régen kéri, a bélszín és az áfonya is fontos volt neki. Szintén régi kérés volt a hercegnő burgonya, az volt a körete. Most volt egy olyan hétvége, amikor pont beilleszkedett az elképzeléseimbe, és mivel hála a Metrónak, volt szarvas, és hála a Lidlnek, kaptam áfonyát is, így bele lehetett vágni. Ritka elegáns menü volt, de néha otthon, öten is megérdemeljük a kényeztetést. Még egy fontos szereplő, Bora barnamártás receptje volt az, amitől az egész étel szépen összeállt, és létrejött a harmónia. Az előző éjjeli ötlabda meccsem után lassan indultam neki, és hihetetlen későn lettem kész, 3 óra után ettünk, így kellően fel voltunk készülve :-)

Hozzávalók:
- 1 kg szarvasbélszín
- só, bors, friss rozmaring

A mártáshoz:
- olaj
- 1 nagyobb fej sonkahagyma
- 2 evőkanál barnacukor
- 1 szál sárgarépa
- 1 púpozott teáskanál paradicsompüré
- 2 evőkanál liszt
- 5 dl húsleves-alaplé
- 2 evőkanál Worcester-szósz
- 3 evőkanál szójaszósz
- 1 teáskanál mustár
- 2 babérlevél
- bő késhegynyi szárított kakukkfű
- 1 dl vörösbor
- 1 evőkanál áfonyalekvár
- 1 teáskanál vaj
- pár szem áfonya
- só, bors

Elkészítés:
Papírtörlővel tökéletesen leszárítottam a színhúsig tisztított szűzeket (nekem három darab volt az egy kiló), és gazdagon sózva, borsozva, egy-egy szép, friss, 10 cm-es rozmaringszállal, egyesével vákuumfóliáztam őket. Most kiengedés után rögtön ez jött, legközelebb, ha lesz időm előtte, 1-2 napra kap majd egy só-bors-mustáros, borókabogyós, hagymás, vörösboros, olajos pácot. A sous vide gépben 56 fokon, 4 órát fürdött, ezalatt minden kollagén átalakult, és tökéletes puha húst kaptam. Az 56 fok medium szint, belül szép rózsaszín marad, körben kívül majd a kérge szépen átsül vékonyan. Ha valaki jobban átsütve szereti, max. 1-2-3 fokkal többet kapjon, ki kell mindenkinek kísérletezni, hogy szereti. Közben elkészítettem a barnamártást. Ehhez egy nagyobb sonkahagymát apróra vágva picit pirítottam olajon, és két evőkanál cukrot karamellizáltam rajta. A durvára reszelt répa jött, azzal átforgattam, ízesítettem a paradicsompürével, meghintettem a liszttel, ezekkel is átpirítottam. Felöntöttem az alaplével (most csak kockából, kompromisszum), szószok és fűszerek, és besűrítettem. Sóból csak egy egész kevés kellett, a szójaszósz miatt. Bor, áfonyalekvár, és lassú tűzön még hagytam összeérni. Összeturmixoltam, egy kiskanál vajjal megfényeztem, optikai tuningnak beleforgattam az áfonyát, és kész. Közben a steak is kész lett, kivettem a fóliából, újra leszárítottam, még egy só-bors kör, és még egészben, forró olaj és vaj keverékén adtam neki egy kis színt kívülről. Utána kapott egy pici pihenőt, ferdén szeleteltem, hercegnő burgonyával tálaltam.

A barátunktól jött a recept, a fiam agyon szokta dicsérni, ha náluk kapott belőle, úgyhogy a farsangi szezonhoz is igazodva eljött az ideje egy saját kísérletnek. Az ő receptjük egyébként erdélyi. A mennyiség elég becsületes, de ha már nekilátunk, és dolgozunk vele, megéri, el fog fogyni.

Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 2 zacskó élesztő
- csipet só
- 2 dl tej
- 15 dkg porcukor
- 2 tojás sárgája
- tejföl, amennyit felvesz, ~1,5 pohár
- olaj a sütéshez, porcukor a díszítéshez

Elkészítés:
A lisztből koszorút formázunk a munkalapon, a közepében a cukorra és az élesztőre ráöntjük a langyos tejet, beleütjük a tojások sárgáját, és belülről kifelé elkezdjük kidolgozni a tésztát. Lassan adagolva belekeverjük a tejfölt, és készre gyúrjuk a tésztát - nekem egy kicsit meglepő volt, elég kemény volt ahhoz képest, amit vártam. Hagytam kelni, majd szép laposra kinyújtottam, teljesen beterítette az egész gyúródeszkámat. Derelyevágóval rombuszokra vágtam, hosszában még kaptak egy-egy vágást a közepükre, ezen áthúztam a végüket, a szokásos csöröge-formára alakítva a darabokat. Profik nyilván sikítottak volna, hogy mennyire nem lettek egyenletesek, és kicsit nagyra is sikerültek, de nem hiszem, hogy ez túl nagy gond lett volna. Nagy serpenyőben egész forróra melegített olajban 1-2 perc alatt barnára sültek, papírtörlőre szedtem őket, és porcukorral meghintve ettük. Finom lett. Jövő héten még ki fogok próbálni egy olasz megfelelőt is, a chiacchieré-t, és összevetjük őket.

Semmi különös, sem magában a témában, sem a mi saját elkészítésünkben, csak egy gyors semmiség egy hétvégi délutánra, vagy a gyerekeknek egy azonnal elkészíthető édesség, amivel egyedül is megbirkóznak. Talán apróság, hogy került a tésztába mandula és dió, az egy kicsit azért feldobta a klasszikus 3:2:1-es linzert. Az egyetlen hátrány, hogy a kész tésztát pihentetni kell a hűtőben, és ezt ki kell várni. Most egész vegyes volt a kép, sima linzer, linzer dióval, linzer lekvárral, linzer Nutellával. Egyrészt így egy kicsit érdekesebb az eredmény, másrészt csináltunk annyi duplát, hogy azzal minden darabot nagy nehezen össze lehessen szuszakolni két rácsra a sütőben, így légkeveréssel egy menetben meg lehetett sütni, ami nagy előny volt. A lekvárban is volt annyi különleges, hogy kevert volt, fele ribizli a savanyúsága és fele szamóca az édessége miatt, szépen kiegyensúlyozták egymást, és mivel mindkettő hazai, családi cucc volt, amiben szerénytelenül mondhatom, hogy király, verhetetlen egész jó az anyukám és nagymamám, ezzel biztosan sokkal jobb eredmény született, mintha a boltban kellett volna venni a lekvárt. Ez egy egész tisztességes adag, józan fejjel nyugodtan lehet felezni, de nálunk így sem érte meg a másnapot.

Hozzávalók:
- 15 dkg őrölt mandula
- 10 dkg darált dió
- 45 dkg liszt
- 40 dkg margarin
- 20 dkg kristálycukor
- 2 tojás sárgája
- csipet só
- díszítéshez Nutella, lekvárok, dió

Elkészítés:
A hideg, kockázott margarint gyorsan elmorzsoltam a magok-liszt-cukor keverékben, majd hozzáadtam a tojások sárgáját, és továbbra is gyorsan dolgozva tésztává gyúrtam. Nem szabad megolvadnia a vajnak/margarinnak. Fóliába csomagolva pihentettem a hűtőben egy órát, amíg visszahűl. A nyújtáshoz most nem cukroztam a deszkát, hanem porcukroztam, a 3-4 mm vastag tésztából mintákat szúrtunk ki egyéni ízlés/ötlet szerint, néhányat középen, kisebb formával még lyukasztottunk a lekvárosokhoz. Amit kellett, összeragasztottunk a lekvárral/Nutellával, sütőpapíros rácsra pakoltuk, és 180 fokon (a két külön tálca miatt légkeveréssel), ~12 perc alatt megsütöttük.

Ahogy elég sok minden, ez is rendelésre készült, elég régen nyaggat vele a nagylányom, hogy csináljak neki. Érdekes, hogy most mindenki sasliknak hívja, a hentes bácsink hozta fel a régi nevét, a rablóhúst, ahogy gyerekkoromban mindig is hívtuk. Volt egy jó pár korlát, amit legközelebb azért majd meg lehet ugrani. Egyrészt nem grilleztük, csak simán egy tepsiben sütöttük, amiben azért volt egy alátét rács, hogy legalább egy picit imitáljuk a grillt. Másrészt nem kaptam cukkinit, amit az íze miatt is sajnálok, de a zöld színe is szebbé tette volna. Harmadrészt hirtelen jött az ötlet, így nem volt pácolva a hús - nem ártott neki, így is puha lett, de biztosan jót tett volna neki egy éjszaka egy kis sós-borsos-mustáros-olajos pácban. Végül a hús, szombaton, zárás előtt estem be a henteshez, pulykamell volt az egyetlen, amiből el tudtam képzelni. De ne a hiátusokkal foglalkozzunk, hanem azzal, hogy mi mivel tudtuk feldobni, és milyen finom lett. Mindenképpen javára vált, hogy ugyan jó kis húsos szalonnám nem volt, viszont jött egy kis házi füstölt tarja, ami készítés közben az illatát, evés közben az ízét fokozta. Jó ötlet volt, hogy a múlt heti rakott krumpli után megmaradt mangalicakolbászt felkarikáztuk, és azt is felszúrogattuk. Végül nagy előny, hogy szerencsénk volt, mindhárom fajta paprika és a hagymák is nagyon finomak volt már nyersen is, jó pár darab el is hullott az előkészítés közben - ez nem mindig adottság, tél van, lutri, hogy milyen zöldséget kapunk. Összességében egy menő, (nekünk) újszerű, nem mindennapi ebéd lett belőle, amit nyáron, grillen érdemes lehet ismételni.

Hozzávalók:
- 1 kg pulykamell
- 25 dkg füstölt tarja
- 20 dkg füstölt mangalicakolbász
- 2 fehér tv-paprika
- 2 piros kaliforniai paprika
- 2 kápiapaprika
- 10-15 koktélparadicsom
- 10-15 fej kis csiperke
- 2 fej lilahagyma
- 6-8 kisebb sonkahagyma
- só, bors, őrölt erőspaprika, olívaolaj

Elkészítés:
Mindent paprikát és a húst nagyobb darabokra vágtunk, a kolbászt vastagabb karikákra, a nagyobb koktélparadicsomokat félbe, a lilahagymát nyolcba, a sonkahagymát hosszában félbe szeleteltük. A húst sóztuk-borsoztuk, tekertem rá egy jó pár kört az erőspaprika-őrlőből. Szépen felrétegeztük a bambuszpálcikákra, ügyelve rá, hogy a hús mellé mindig szorosan kerüljön valami ízesítő, tarja, kolbász vagy paprika. Amikor kész volt, a tepsi aljába rács, szépen ráfektetve a nyársak, olívaolajjal végiglocsolva minden darab hosszában, és 200 fokos sütőben szépen pirosra sütöttem, 40-45 perc alatt. A vége felé a húst teszteltem, hogy átsült-e már, ill. ügyeltem rá, hogy a zöldségek ne égjenek meg.

A steak-krumpli mennyei volt hozzá, ahhoz az alaposan megmosott krumplikat hosszában nagyobb hasábokra vágtam héjastul, só, bors, cayenne-bors gazdagon, 4-5 gerezd fokhagyma, 4 db 10-12 centis friss rozmaringszál, olívaolaj, kézi masszázs a tepsiben, majd lefedve ment a saslik alá. Amikor a hús kész lett, levettem róla az alufóliát, feljebb tettem a hús helyére, és 230 fokon, max. grill fokozaton sütöttem még 15-20 percet, amíg szépen meg nem kapta egy kicsit a hő. Így álomfinom volt, teljesen sültkrumplis jellegű, de egyben belül vajpuha is. Végül szintén nagyot emelt rajta a zöldsaláta, amiben a vegyes zöldségek mellett ismét volt narancs is.

Egy korábbi Alapkonyha recept tetszett meg, az alapján készült. Nem mindenkinél volt egyforma a fogadtatás, legjobban a fiam szerette, ő viszont nagyon. Én szeretem ezeket az angolszász sütiket, és érdekesnek tűnt a balzsamecet, mint a gyümölcsízeket kiemelő különleges hozzávaló. Amennyire féltem régen tőle, annyira megszerettem mostanában a balzsamecetet, a zabpehely is teljesen járatos nálunk, a gyümölcs pedig minden mennyiségben, nem volt kérdés, hogy tetszik, és megpróbáljuk. Kevés hozzávaló, kis macera, klassz eredmény.

Hozzávalók:

Gyümölcsréteg:
- 40 dkg vegyes erdei gyümölcs (értelemszerűen most fagyasztott)
- 1 evőkanál keményítő
- 3 evőkanál cukor
- 3 teáskanál balzsamecet

Morzsa:
- 10 dkg liszt
- 10 dkg apró szemű zabpehely
- 12 dkg cukor
- 13 dkg hideg vaj
- 1 teáskanál sütőpor
- egy csipet só

Elkészítés:
Egy közepes, ovális jénaiba öntöttem a fagyott gyümölcsöt, rászórtam a keményítőt és cukrot, ráhintettem a balzsamecetet, és összeforgattam. A tésztához a liszt és zabpehely keverékében gyorsan elmorzsoltam a vajat, hozzáadtam a többi hozzávalót, de csak morzsás állapotig dolgoztam ki, nem kell egynemű tésztává gyúrni. Evőkanalanként ráhalmoztam a tésztát a gyümölcs tetejére, és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem, 25, de inkább 30 perc alatt.

Alaprecept, de ez egy kicsit fontosabb, mint a többi. Ha nagyon megszorulunk, és hirtelen kell menteni a helyzetet egy forró levessel, de nem készültünk rá - a zellerkrémleves mindig működik. Darabolt zellergumót állandóan tartunk a fagyasztóban, kis dobozos tejszínek is majdnem mindig vannak otthon a hűtőben, és még mindenki szereti is, nem csoda, hogy gyakran készül.

Hozzávalók:
- 1 nagyobb fej zeller
- 1 közepes darab krumpli
- két evőkanál vaj
- 1 l alaplé vagy 2 db zöldséges tyúkhúsleveskocka
- 2 dl tejszín
- frissen reszelt szerecsendió
- késhegynyi fehérbors, só

Elkészítés:
A zellert és a krumplit apróra kockázom. A zellert a vajon egy kicsit megpárolom. A krumplit én sűrítésnek használom, ha valaki akarja, cserélje le ezen a ponton 1-2 evőkanál lisztre, ha maradunk a krumplinál, akkor most mehet bele. Felöntöm az alaplével (vagy vészhelyzetben a vízzel, felforralom, és a kockával helyettesítem az alaplevet). Nem kell rá sok, éppen csak ellepje, legyen finom sűrű, krémes a leves. Sózom, és lassan puhára főzöm a zöldségeket. Ha megvan, akkor bormixerrel eldolgozom, folyamatos keverés mellett felöntöm a tejszínnel, reszelek rá egy párat a szerecsendióból, óvatosan a pici fehérbors, felforralom, és kész. Ahogy látszik is a képen, gyakori, hogy betétnek kenyérkocka és pirított, kockázott bacon is van benne, de a kolbászchips is elő szokott fordulni. Ha kenyérkocka, akkor fontos, hogy ahhoz 2 gerezd fokhagymát meg szoktam roppantani a kés alatt, 2 evőkanálnyi olívaolajat melegítek, azt ízesítem a fokhagymával, és ha forró az olaj, abba teszem a szikkadt kenyeret, meghintem sóval, és úgy pirítom pirosra.

Nálunk nem ez a szokásos ebben a műfajban, leginkább a nem főzött változat dívik, ld. itt korábban a blogon. Viszont ezt a TV Paprikán láttam, és a túrógombóc miatt megtetszett, most télen annyira nem is gond, hogy főzni kell. Így elkészült, szerettük. Ennyi cukorral nagyon üde volt, talán még el is fért volna benne egy kicsi. Nem lett annyira krémes, mint a hidegen készült változat, de a túrógombóccal más is volt a jellege. Az nagy kár, hogy egy mentalevél lemaradt róla a tálalásnál, de majd legközelebb (mondjuk tavasszal) pótoljuk. Amiatt is kell még egy kört futni vele, hogy friss gyümölcsből is leteszteljük, most értelemszerűen csak fagyasztottból készült.

Hozzávalók:
- 70 dkg fagyasztott eper
- 25 dkg túró
- 4 dkg búzadara
- 1 tojás
- 1 db pár centis egész fahéj
- 6-8 db egész szegfűszeg
- 6-8 db egész szegfűbors
- 1 db kisebb citrom
- 3 evőkanál cukor
- 2 dl tejszín

Elkészítés:
A túrót a darával és egy tojással összekeverjük, és félretesszük pihenni. 8 deci vízből, a cukorral és a fűszerekből, a citrom felét is beledarabolva, fűszerkivonatot főzünk, majd leszűrjük. Kicsit pótoljuk az elfőtt vizet, újra forraljuk, és két kiskanállal beleszaggatjuk a túrógombócokat. Megvárjuk, amíg feljönnek, kicsit főzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük. A felengedett eperből pár darabot félreteszünk, a többi mehet a levesbe, kicsit forraljuk, majd botmixerrel pürésítjük, folyamatos keverés mellett sűrítjük a tejszínnel, felforraljuk, majd alaposan kihűtjük. A hideg levest a túrógombócokkal és a félretett eperrel tálaljuk.

Amíg nem tudom egy private és public szekcióra szétosztani a bejegyzéseimet, addig továbbra is elő fog fordulni, hogy nagyon alapreceptes bejegyzések is születnek - csak hogy a gyerekeimnek ne kelljen majd szakácskönyvet és/vagy internetet bújni, ha egy egytálételhez kellene leírás. Ez is egy ilyen, please no flame, mi így csináljuk, és kész. Persze egy sem ilyen egyszerű, sokkal korábban én majdnem mindig darált hússal csináltam, prézli szórással, de végül ez lett az intézményes verzió.

Hozzávalók:
- 2 kg krumpli
- 8 tojás
- 25-30 dkg szárazkolbász (most éppen csípős mangalica)
- 4 pohár tejföl
- vaj a kikenéshez, só, bors

Elkészítés:
Előkészítésnek keményre főzzük a tojásokat, és héjában, sós vízben a krumplikat. Ha kihűltek, a krumplit hámozzuk, és fél-egy centisre szeleteljük. A tejfölt egy tálban habverővel egy kicsit fellazítjuk. Egy magas falú tepsit vajjal kikenünk, és belerétegezzük a hozzávalókat. Egy réteg krumpli, kb. a harmada, azt sózom-borsozom külön; vékonyra szeletelve a fele tojás, pici só, majd a fele kolbász karikázva. Rákenem a tejföl harmadát, majd újra krumpli, pici só-bors, tojás, só, kolbász, tejföl, majd alaposan befedem a maradék krumplival, só-bors, és azon gondosan elterítem a maradék tejfölt. 180 fokon addig sütöm, amíg a teteje szép piros nem lesz.

Miután egy kedves jóbarátnál a vacsora koronájaként kaptunk ilyet, tőlük kértük el, eredetileg valószínűleg egy régi Nők Lapja volt a forrás. Ez annyira persze nem érdekes, mint az, hogy mi lesz a befektetett munka gyümölcse. Mondjuk befektetés tényleg van, mert négy külön lap és a krém készítése az ára annak, hogy ilyen különleges eredménye legyen, de egyértelmű, hogy érdemes foglalkozni vele. A cukrászságom és a lelkesedésem határait feszegette, de vasárnap délután volt kedvem hozzá. Mivel jót tesz neki, ha áll a hűtőben, és összeérnek az ízek, legközelebb délelőtti programpontnak veszem fel, mert nem akarom újra felvállalni a folyamatos esti harcot, amivel meg kellett védenem addig, amíg késznek ítélhettük. De a lényeg, ha nem is lett olyan szép, mint amit kaptunk, de ízre legalább sikerült reprodukálni, az viszont csúcs volt, így néha majd neki fogunk veselkedni. 

Hozzávalók:

Csokis lapok egyenként
- 6 evőkanál cukor
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- 6 evőkanál liszt
- 3 evőkanál kakaó
- 1 kávéskanál szódabikarbóna

Diós lap
- 6 evőkanál cukor
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- 6 evőkanál liszt
- 6 evőkanál darált dió
- 1 kávéskanál szódabikarbóna

Mákos lap
- 6 evőkanál cukor
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- 6 evőkanál liszt
- 6 evőkanál őrölt mák
- 1 kávéskanál szódabikarbóna

Krém
- 1 l tej
- 7 evőkanál búzadara
- 25 dkg vaj
- 25 dkg porcukor
- 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:
A lapokat szépen egyesével elő kell készíteni és meg kell sütni. Ehhez először kézi mixerrel habosra kevertem a tojást, a cukrot és tejfölt, majd hozzáadtam a lisztet, aztán a külön-külön ízesítőket, a kakaót, a diót és mákot, együtt a szódabikarbónával. A tésztákat 20*30 cm-es sütőpapírral bélelt tepsiben kellene sütni, az enyém egy kicsit kisebb volt, így picit magasabbak lettek a lapok. 160 fokon, kb. 25 percig sült, de a magasságától sok függ, ráadásul én légkeveréssel, kettesével sütöttem őket, így a tűpróbázás fontos. A krémhez közben feltettem főni a tejben a darát, kevergetve felfőztem, majd hagytam hűlni, időnként átkeverve. Mellette a vajat a porcukorral és vaníliás cukorral habosra kevertem, ez is kemény munka volt. A habos-cukros vajat a kihűlt tejbegrízhez kevertem. Végül jött az összeállítás, a kép szerinti sorrendben: kakaós lap, egyharmad krém, mákos lap, krém, diós lap, krém, kakaós lap, hűtő, és a nehéz várakozás. 

Ezzel most nem kívánok forradalmat csinálni - ritkán főzünk ilyet, és mivel anyukám receptje szerint főzöm, ha nem írom le itt is, akkor újra és újra mindig meg kell tőle kérdeznem. Most újév első napjára is készült, hagyományosan.

Hozzávalók:
- 1 kg savanyú káposzta
- 2 liter füstölt alaplé
- 1 fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 3-4 evőkanál liszt
- 1 szál szárazkolbász (csípős)
- 2 pici csili
- 3-4 babérlevél
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 teáskanál cukor
- olaj, só, egész bors, tálaláshoz tejföl

Elkészítés:
A káposztát hideg vízben kimossuk, és feltesszük főzni. Ehhez tökéletes, ha van otthon elrakva füstölt csülök vagy hús főzéséből eltett alaplé (nekem volt :-), yeee). Sóval, jó pár szem fekete borssal, a babérlevelekkel ízesítjük. Mi szeretjük pikánsabban, ezért két kis csilipaprika is ment bele, nyilván kihagyható. A kolbászt csak nagy darabokra vágom a főzéshez (anyukám ráadásul ezt külön főzi, hogy ne legyen annyira erős a füstölt íze, én megelégedtem annyival, hogy csak a végén halásztam ki, és karikáztam vissza a levesbe). Amikorra megpuhul a káposzta, elkészítjük a hagymás-fokhagymás rántást, hideg vízzel kikeverjük, és besűrítjük vele a levest. Újra felforraljuk, a pici cukor segíti összeállni benne az ízeket. Ha túlzásba vittük a kimosást az elején, és nem elég savanyú, akkor ezt itt lehet kezelni egy pici ecettel. Nálunk ebben hagyományosan rizs van levesbetétnek, ebből egy jó marékkal dobok bele a vége felé, és akkor zárom el, amikor kezd puhulni. Tálaláskor még feldobtuk a lencsefőzelékhez készített füstölt húsból egy pár darabbal, a lelkesek, akik szeretik, sok tejföllel.

Egy megfelelő, szezonjellegű bejegyzéssel indíthatjuk az évet, így szilveszter után. Lencséből ritkán készül nálunk főzelék, sokkal inkább leves, ahogy azt már meg is örökítettük a blogon, ill. ha szabad azt is idekeverni, egy vöröslencsés változat is van már fenn. Viszont legalább ilyenkor a tradíció miatt elő szokott azért fordulni. Jó pár elkészítési módja van, ha valaki rákeres, kisebb variációkkal tucatszámra vannak verziók belőle a neten. Engem még egy dolog inspirált, az egyik különlegességünk, amiben sok zöldséggel, fehérborral, borecettel és mustárral készül egy nagyon egyedi lencsés köret (a szintén különleges kacsacombokhoz). Most jellegében egy ehhez hasonló, de azért a tradíciókhoz mégis közelebbi verziót főztünk, és azt hiszem, hogy ez fog véglegesnek megmaradni a konyhánkban.

Hozzávalók:
- 50 dkg lencse
- 3 szál sárgarépa
- 2 szál fehérrépa
- 2-3 zellerhasáb (nagyjából annyi, mint a fehérrépa)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2-3 evőkanál liszt
- 1 csapott evőkanál mustár
- 1 teáskanál ecet
- 1 kis pohár tejföl
- 3-4 babérlevél
- só, pirospaprika, olaj

Elkészítés:
A lencsét előző este megmossuk, az első vizet leöntjük róla, és újra feltöltjük, és ebben beáztatjuk. Az apróra vágott hagymát megpároljuk olajon, majd folytatjuk a kockázott zöldségekkel a párolást. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, meghintjük a liszttel, kicsit megpirítjuk. Egy kiskanál pirospaprikával megszínezzük, majd mehet bele a lencse, az áztatóvízből annyi, hogy jól ellepje. Sózzuk, babérlevéllel és mustárral ízesítjük, majd puhára főzzük. Közben, ha kevésnek tűnik a leve, a mellette főzött füstölt hús levével pótolgathatjuk. A végén egy pici ecettel ízesítjük. A tejfölt kikeverjük, és hőkiegyenlítéssel beleengedjük. Összeforraljuk, és készen is van. Most külön, kuktában főtt füstölt hússal tálaltuk - az eredeti terv az volt, hogy a végén majd bele is főzöm egy kicsit a húst, de túl jól sikerült a kuktázás, olyan puha lett, hogy már nem akartam tovább főzni. Annak a főzőlevét egy egész hagymával, 3-4 gerezd fokhagymával, pár babérlevéllel és egész borssal ízesítettem, ha legközelebb sonkás kedvünkben leszünk, újra így fogom főzni, mert az is omlósan puha és nagyon ízes lett. (A fotó végül egy újabb körből, most egy fasírtosból származik.)

Ezt meg kellett örökítenem itt is. A nagylányom szerint a tavalyi karácsonyi menü nem volt megfelelően gazdag, bár többen úgy emlékszünk, hogy 26-án még egy kibővített családi ebéd nagy részére, tizenpár emberrel még kényelmesen elég volt. Szerinte viszont nem volt elég fajta desszert, és kevés köret volt csak. Így most előre megkaptam tőle írásban a menüt, amivel szerinte megfelelő minőségben tudunk karácsony este ünnepelni. Szerencsére a feladatokat egy kicsit megosztva majdnem össze is jött a teljes kínálat. Amihez volt már bejegyzésünk a blogon, azt be is linkeltem, bár persze nem minden pontosan úgy készült, mint a receptekben, de mégis, egész nagy része azért már le van jegyezve.

Újra kezd csúcsra járatódni a lelkesedés a házi kenyérféle sütögetése témában; ugyan soha nem álltunk le vele, de mostanában kevesebb alkalom volt, amikor sajátot ehettünk otthon. Most viszont sorban jönnek, elsősorban a kiflik - egyszerűen csak azért, mert olyan jó érzés feltekergetni :-) A gyerekek nagyon szeretik a sima, teljes kiőrlésű tönkölybúzával feldobott alapváltozatunkat, de a helyi pékségből hozott édesebb, kalácsosabb kiflit is. A legutóbbi két próbálkozásnál így megkíséreltem egy olyasmit összehozni, íme a jobban hasonlító verzió. A sikert empirikusan az egységidő alatti fogyásból tudtam megítélni, alig pislogtam egy párat, és volt gyerek, aki négyet termelt be belőle.

Hozzávalók:
- 25 dkg tönkölybúzaliszt
- 50 dkg finomliszt
- 2 zacskó száraz élesztő
- 20 g só
- 6 dkg cukor
- 6 dkg vaj
- 1 tojás
- 4 dl tej
- opcionálisan egy kis marék lenmag

Elkészítés:
A tésztát szokásosan géppel dolgoztattam ki, először a langyos tej, olvasztott vaj és a tojás, utána egyben az összes száraz hozzávaló. Amikor kész lett, négy gombócra vágtam, azokat vékony körökre nyújtottam, negyedeltem és feltekerve megformáztam. Csináltam belőle patkókat és egyenes, hosszú formájú darabokat is, készen nem volt sok különbség köztük. Mivel a 16 darab egy tepsire már nem fért el rendesen, két sütőpapíros rácsra tettem őket, 30 percet hagytam kelni 35 fokos sütőben, majd 190 fokon, légkeveréssel 20 perc alatt sütöttem pirosra, közben félidőben megcserélve a két rácsot, hogy egyenletesen süljenek. A cukor miatt sokkal pirosabbak lettek a szokásos kifliknél, nem kell megijedni az intenzívebb színtől.