Maga a kenyér izgatott, az angolszász világban ismert ez a gyors változat, amiben nincs sem kovász, sem élesztő, az egészet csak a szódabikarbóna és az író savassága emeli meg, és ráadásul nagyon gyorsan. Késő délután elég hozzákezdeni, és egy boltmentes vasárnap este is lehet frissen gőzölgő meleg kenyeret adni a friss vajjal, és nem kell beleölni egy túl sok időt. Bár egyszerű, de nagy élmény. Az egész ötlet jó nagy nyomozást igényelt, mert az általam látogatott kereskedelmi egységek nem ismerik az írót, ami kellene a kenyérbe, tulajdonképpen itt most a vaj lett a mellékterméke az író előállításának, és nem fordítva. Persze lehet, hogy helyettesíthető lenne valami más, savasabb tejtermékkel, de nem volt rá azonnali ötlet, a családban meg van nagy vajevő, a sütikhez én is sokat használok, úgyhogy végül maradt ez a klasszikus vonal. Klassz volt ez a 100%-ban teljes kiőrlésű kenyér, régen ettünk ilyet, inkább felesben szoktuk keverni a teljes kiőrlésűt a sima liszttel, de változatosságnak jó volt. Legközelebb lehet, hogy megpróbálom 50-50%-kal is. Frissen nagy élmény volt, belül rendes, tömörebb állagú volt, kívül jó ropogós, gondolkodtam is rajta, hogy másnap milyen lehet a héja, de nem volt esély rá, egyben megettük vacsorára. A hozzávalók egyébként elég nagy szórást mutatnak neten, az irish soda bread keresés találatai alatt bőven vannak eltérések, végül, ahogy szokásos, a keresés után a saját ösztönöknek megfelelően tettem kísérletet, és jó volt. Az a tippem, hogy jó nagy intervallumban lehet változtatgatni, és mind jó lesz, csak más.

Hozzávalók:
- 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 1 szűk csapott kávéskanál só
- 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
- 3,5 dl író
ill. a vajhoz és íróhoz:
- 1 l tejszín (min 30%)
Elkészítés:
A tejszínt egy robotgéppel, mélyebb edényben, magas fokozaton dolgozzuk meg, ~35 perc az átfutási ideje. Bízni kell a gépben, már ha nem melegszik közben nagyon túl. Először nyilván tejszínhab lesz, aztán az összeesik, becsomósodik, a végén pedig szépen szétválik az író és a vaj. Ilyenkor csapkod rendesen, nekem papírtörlő-sátor volt körülötte, hogy a konyha túlélje a játszadozásom. Amikor egészen szétvált, és a vaj tesztelve már jó kemény, leállítom, egy nagyon tiszta, sűrűbb szövésű konyharuhával fedett edényre borítom, és az összecsavart ruhával igyekszem max. energiával az összes lehetséges írót kicsavarni a vajból. Az edényben megkapjuk az írót a kenyérhez, a konyharuhában meg ottmarad a friss vaj (meglepően simán kijött belőle a vaj forró vízzel kimosva). A vaj mehet a hűtőbe, a sütőt előfűtöm 220 fokra. Egy nagy edényben összekeverem a lisztet a sóval és a szódabikarbónával, a közepén csinálok egy szép krátert az írónak, beleöntöm. Középről kifelé haladva kezdem összedolgozni a folyadékot és a szárazakat, 2-3 perc alatt egy nagyon lágy, de csak kicsit ragadós egynemű tészta áll össze. Picit meghintem liszttel, kézzel 3-4 centi magas, kisebb cipóformát adok neki, és sütőpapírra teszem. Az egyenletesebb sütés érdekében kereszt alakban egészen mélyen és a széléig bevágom a tetejét, ez láthatólag egyöntetűen minden receptverziónak része. Közben már meleg a sütő, mehet be, és 30 perc alatt készre sütöm. A végén a teteje nagyon pirult, lejjebb tettem a sütőben. Pár perc hűtés, és langyosan lehet is enni. Tipikusan olyanra sül, amit nincs kedve az embernek vagdosni, tök jó érzés volt kézzel negyedekre törni.