A klasszikus persze csak annyit jelent, hogy nekünk ez volt az eredeti változatunk. Már van fenn a blogon gyümölcstorta, de az egy sima piskóta-alapon van, mert gyorssegélyként kellett összedobnom a lányomnak, és ezt a régi receptünket nem találtam meg. Ahogy ott ígértem is, nyáron előástam, és sütöttem ebből is egy próbát, ahogy lehet látni, akkor még friss idénygyümölcsökkel. Ezzel már megvan itt az alternatíva is, ki lehet mindkét verziót próbálni, és dönteni, hogy ki melyik mellett szavaz.

Hozzávalók:
- 5 evőkanál liszt
- 4 evőkanál cukor
- 3 evőkanál étolaj
- 2 tojás
- 1 kávéskanál sütőpor
- pici csipet só

Elkészítés:
Nincs vele lényegében semmi faxni, simán veszek minden hozzávalót, összekeverem, sütőforma, 180 fokon tűpróbáig sütjük, és ennyi. Rá a (sima bolti) puding, gyümölcs ízlés szerint, de gazdagon. A zseléért meg nincs annyira oda a család, most ki is maradt.

Csak egy gyors hétvégi süti az Alapkonyha egy korábbi receptjéből. Elkészült ebben a kétféle ízesítésű verzióban is, ill. azóta egy második körben, dupla adagból, négyes variációban: kókuszos, kakaós, túrós és diós ízekben. Egyéni ízléstől függően fogyott rosszabbul vagy jobban, de azt el lehet mondani, hogy a diós tarolt, azt elkapkodták, a kakaós általában jobban ment, mint a kókuszos, nekem viszont a túrós jött be a dióst követően - csak egy tanács, ki kell próbálni, és kialakítani a saját véleményt a teszt alapján.

Hozzávalók:

Tészta:
- 40 dkg liszt
- 25 dkg hideg vaj
- egy csomag élesztő
- 1 dl tej
- 2 teáskanál cukor
- 4 tojás sárgája
- csipet só

Krém:
- 4 tojás fehérje
- 2 teáskanál citromlé
- 30 dkg porcukor
- 10 dkg kókuszreszelék
- 1 evőkanál kakaópor

Elkészítés:
A lisztet a felkockázott hideg vajjal elmorzsoljuk, a közepébe mélyedést csinálunk és odaöntjük a langyos tejet, beleszórjuk a cukrot és az élesztőt, kissé elkeverjük és hagyjuk 10 percig felfutni. Ezután a tojások sárgájával és a csipet sóval kézzel ruganyos tésztává gyúrjuk, három részre osztjuk és egy órát hűtőben pihentetjük. Nekem elég ragacsos lett, a végén csak plusz liszttel állt rendesen össze. A tojások fehérjét felverjük, majd fokozatosan beleadagoljuk citromlevet, a porcukrot, és fényes, kemény habbá verjük. Kétharmadába a kókuszreszeléket, egyharmadába a kakaót keverjük. A tésztát gyorsan vékonyra nyújtjuk, az első kettőt kókuszos, a harmadikat kakaós habbal kenjük (a tészta egyik hosszabbik oldalán egy centit hagyjunk ki, hogy ott összetapadjon a feltekert tészta). A hosszabbik oldal felől nem túl szorosan feltekerjük, hüvelykujjnyi szeletekre vágjuk (legegyszerűbb egy cérnaszállal: a tekercs alá húzzuk, megfeszítjük, a tekercs felett keresztezve átvágjuk vele – a legélesebb késnél is kíméletesebben vágja át a tésztát, nem deformálja a sütit). 180 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 18-20 percig sütjük.

Ez csak egy a sima alapreceptek közül, amit a család kedvéért megörökítek itt is. Ez a mandulás verzió persze csak azért jött, hogy ne mindenhez a pirított zsemlekocka legyen a betét, így különlegesebb és elegánsabb.

Hozzávalók:
- 50 dkg brokkoli
- 2 evőkanál vaj
- 1 kisebb fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb krumpli
- 1 szál sárgarépa
- 1 tyúkhúsleveskocka
- 2 dl tejszín
- só, fehér bors, szerecsendió
- 1-2 evőkanál szeletelt mandula

Elkészítés:
A vajon megpárolom az apróra vágott hagymát (nem pirítom), a végén hozzáadom a fokhagymát is (zúzva vagy szintén aprítva). Rádobom a karikázott répát és a kicsire kockázott krumplit is (ez utóbbit liszt helyett a sűrítéshez). Azt is puhítom egy kicsit. Közben a brokkolit rózsáira szedem, a torzsáját keskenyre karikázom. Ha már puhult a répa, beleteszem a brokkolit is, felöntöm szűken vízzel, hogy éppen csak ellepje. Ha felforrt, sózom, a leveskockával ízesítem, és fedő alatt puhára főzöm a zöldségeket. Botmixerrel simára dolgozom, állandó keverés mellett dúsítom a tejszínnel, befejezem a fűszerezést fehér borssal, és reszelek bele egy kis szerecsendiót is. Még egyszer összeforralom, és kész. A díszítéshez száraz serpenyőben pirítok egyet a mandulán. Ha mégis kenyérkockát kívánna a közönség, akkor ahhoz egy serpenyőben olívaolajat forrósítok, egy gerezd fokhagymát kés lapjával összenyomok, azzal megízesítem az olajat. A szikkadt kenyeret vagy zsemlét centis kockákra vágom, picit megsózom, és szép pirosra pirítom az olajban.

Nálunk mindig is szokás volt a szárazabb sültekhez édes befőttet enni, és volt is a családban, először nagymamám, aztán anyukám, aki mindig el is látott bennünket fantasztikus, kemény húsú, frissnek ható, üde őszi- és sárgabarack, szilva, birs, ringló, meggy, cseresznye, stb.  befőttekkel. Így az ízélmény szokásos, és amikor a lányom mesélte, hogy a barátunknál ilyet tálaltak neki a hétvégén, akkor eldöntöttem, hogy mi is megpróbáljuk. A kísérője egyértelműen a krumplipüré, más nemigen illik hozzá. Gondolom, hogy az igazi a nagymenő, hízott kacsa- vagy libamáj lenne, de a vegyes pecsenyekacsa- és pulykamáj is nagyszerű volt hozzá.

Hozzávalók:
- 1 kg kacsamáj
- liszt
- só, majoránna
- 5 db nagyobb, kemény alma
- 2 evőkanál vaj
- 4 evőkanál cukor
- fahéj

Elkészítés:
Az almák előkészítésével kezdtem, kikészítettem egy tálban citromos vizet. Az almákat feleztem, kimagoztam, és nagyjából szűk centis szeletekre vágtam, a sütésig a vízbe tettem. A májakat szépen megtisztítottam, a nagyobbakat laposan feleztem, hogy egyforma vastagságú szeleteim legyenek. Egy tányérban összekevertem a sót liszttel, egy kis maréknyi majoránnával, ebben megforgattam a májat, és közepesen forró olajban, pár percet hagyva mindkét oldalon, kisütöttem. Amikor közben gyanakodni kezdtem, kivettem egy-egy kisebbet, kóstoltam, és azonnal szedtem ki, ahogy már megsültek, de még finom puhák voltak. A kiszedés után sóztam, majd alufóliával letakarva pihentettem, amíg az almák jöttek. Ehhez először leszárítottam a szeleteket. Egy nem tapadós serpenyőben a vajat felmelegítettem, beleszórtam a cukrot, és csak egy kicsit vártam (semmiképpen nem kell megvárni, amíg karamellizálódik a cukor, hogy amikorra az alma jó lesz, még ne égjen meg), és az alma is ment bele. Csak egy egész minimális fahéjat kapott ízesítésnek. Óvatosan rázogatva, nagy lángon pirítva vártam, amíg az alma által engedett lé teljesen elpárolgott, és a cukor enyhén karamelles lett, az almák pedig közepesen megpuhultak, és a karamell mindenhol bevonta őket. A tálaláshoz felváltva tettem a tányérra a máj- és almaszeleteket, szép is lett, és nagyon finom.

Ez csak egy Alapkonyha recept szolgai másolata, viszont finom, és ha van olyan lelkes családtag/segítő, aki hajlandó a mogyorószemeket megpucolni a tetejére, akkor látványosan szép is. Nincs olyan alkalom, ahol ne lehetne ezzel egy nagyot virítani, akár a megjelenéskor, akár a kóstoláskor. A tészta nehéz, brownie-jellegű, nincs benne liszt, persze a diétásságtól naaagyon messze van. De ha hét közben ésszel eszünk és sportolunk, hétvégén meg lehet engedni egy kis lazulást. Mi így lazultunk.

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

A tésztához:
- 24 dkg minőségi étcsokoládé 
- 20 dkg darált törökmogyoró
- 20 dkg cukor
- 20 dkg vaj
- 8 tojás
- egy nagy csipet só

A bevonathoz:
- 8 dkg étcsokoládé
- 8 dkg Nutella

A díszítéshez:
- 3 maréknyi egész törökmogyoró
- csokiforgács 

Elkészítés:
A tésztához a kisebb darabokra tördelt csokit, a cukrot és a vajat mikróban, alacsony fokozaton összeolvasztjuk, vigyázni kell, hogy ne égessük meg. Nem kell nagyon forróra, ha már a nagyja elolvadt, akkor már ki lehet venni, és kevergetéssel létrehozni a krémes állagot. Ha már nem forró, mehetnek bele a tojások sárgái egyesével, majd a darált mogyoró és a só. A keményre vert tojásfehérjéket két részletben keverjük a masszába, az első felével még nem kell finomkodni, a másodikat a már fellazult tésztába nagyon óvatosan forgatom bele.Kivajazott kapcsos tortaformában, 175 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt sütjük meg, majd kihűtjük. A bevonathoz a csokit és a Nutellát mikróban, ismét alacsony fokozaton összeolvasztjuk, és bevonjuk vele a tortát. Végül a díszítéshez kell egy kis előkészület. Ehhez az egész mogyorószemeket száraz serpenyőben megpirítjuk, és egy konyharuhában dörzsölgetve pucoljuk le a héját. Az így már szemet gyönyörködtető mogyorókat beleültetjük a bevonókrémbe. Utolsó simításként egy nagy, egyenes pengéjű késsel csokiforgácsokat húzunk, és lazán rászórjuk a tetejére. Kihűtjük, hogy minden teljesen megszilárduljon és összeérjen. Mi nem adtunk hozzá semmit, de gondolom, hogy komolyabb bűnözésként egy kis tejszínhab, vagy nagyon hedonistáknak egy gombóc vaníliafagyi is jól menne hozzá. Ami legjobban tetszett benne (az íze mellett), az a textúrák találkozása volt, a sűrű brownie-s tésztához a pirított mogyorószemek ropogóssága, és a tetején a nutellás csokibevonat krémessége. Közben bennem volt, hogy a bevonatot duplázom, és félbevágva a tésztát középre is húzok belőle egy réteget, de végül a kóstolás után nem hiányzott belőle.

Egy nyugis hétvégi délutánon, amikor nincs komolyabb lelkesedés egy nagyobb munkához, ennek akkor is neki lehet kezdeni, a tészta pillanatok alatt megvan, és jó esetben a sütést már a gyerekekre is rá lehet bízni. Nem mondom, hogy mindennapos nálunk, de pl. a páromnak hiányzott, amikor már régen sütöttünk. El lehet készíteni serpenyőben egy leheletnyi vajon, vagy mint most, gofrisütőben is. A kép persze irreleváns, csak egy sima, jobban sült gofrinak látszik, de azért ez tényleg ez a túrós kellemesség.

Hozzávalók:
- 6 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 2 vaníliás cukor
- 10 dkg liszt
- 50 dkg túró
- 1 csipet só 

Elkészítés:
Alapvetően géppel dolgozunk, így kényelmes és gyors. A tojások szétválasztásával kezdem. A sárgákat először habosra verem a cukrokkal. Hozzáadom a lisztet és a csipet sót, azzal is összedolgozom. A végén jöhet bele a túró, ismét adok neki max. fokozaton, hogy fellazuljon a tészta. Itt egy váltás, elmosom a habverőket, és kemény habbá verem a tojások fehérjét. A hab felét először határozottan, a másik felét már óvatosan forgatom bele a túrós masszába, és készen is van. Érdemes lassan, szép barnára sütni, kell neki az idő.

Egy faék egyszerűségű recept, de az egyszerűség ellenére is különleges lett ez a variáció, szeretném megismételni, ehhez érdemesnek ítéltetett a megörökítésre.

Hozzávalók:
- 6 db nagyobb paradicsom
- 1 kisebb fej lila hagyma
- 2 nagyobb szál zöldhagyma
- só, bors
- 2 evőkanál méz
- 3 evőkanál balzsamecet
- 3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A paradicsomokat feleztem, és vékonyra, félcentisre szeleteltem. A lila hagymát egész apróra vágtam, a zöldhagymát felkarikáztam. Sóztam, borsoztam, összekevertem, és kicsit félretettem. Az öntethez a balzsamecetet a mézzel egy teflonos kis lábosban addig forraltam, amíg újra mézes állagú, sötét, fényes, karamelles lett, kicsit hagytam állni, és ezzel locsoltam meg az addigra levet eresztett paradicsomokat. Ezt is beleforgattam, végül egy kis olívaolajjal még átfényeztem.

Most éppen szezon van, nagyon olcsón lehet finom kék szilvát venni. A boltban jelent meg a szemeim előtt egy ilyesmi pite, gyorsan megvettem, hazaszaladtam vele, és még aznap megsütöttem. Előtte körülnéztem a neten, mintának ezt a fincsi.hu receptet használtam, nem is változtattam rajta. Szép és finom, mi kellhet még?

Hozzávalók:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg hideg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 tojás
- 0,5 dl tejföl
- 1 teáskanál sütőpor
- csipetnyi só
- 15-20 szilva (~70 dkg?)
- fahéj

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, és egy órára a hűtőbe tesszük. Ha visszahűlt, a negyedét félretesszük, a maradékot belesimítjuk egy piteformába. Villával megszurkáljuk. A felezett-magozott szilvákat szorosan egymás mellé ültetjük az alapba, vágott oldalukkal felfelé, fahéjjal és egy kis porcukorral hintjük meg. A maradék tésztát csíkokra vágjuk, és szépen rácsos formára rendezzük a pite tetején. Lekenjük tojással, és 180 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük.

Nagy meglepetés nem lesz, az elmúlt hetekben mindenhol tele volt ezzel a net, ráadásul a tészta sem saját - viszont egy gyors és látványos meglepetésnek remek, és elő fog még fordulni nálunk a családban, így egyszerűbb ezt is feltenni a privát recepttárunkba. Szinte pontosan úgy készítettem, ahogy a videó diktálta, az egyetlen kiegészítés a darált dió volt, amit a lekvárba tettem - ezt viszont nem hagynám ki legközelebb sem.

Hozzávalók:
- 1 tekercs puff pastry (ezen a néven fut a Lidlben, ~30 dkg)
- 2 nagyobb alma
- 2 evőkanál citromlé
- 3 evőkanál baracklekvár
- 4-5 evőkanál darált dió
- fahéj, porcukor

Elkészítés:
Az almákat felezem, kimagozom, és nagyon vékony, 1-2 milliméteres szeletekre vágom. Egy mikrózható tálban előkészítek vizet citromlével, hogy az alma ne barnuljon meg. Vágás után azonnal mehet a vízbe, azzal együtt a mikróba, ahol addig melegítem, amíg meg nem puhul annyira, hogy a feltekeréshez elég rugalmas legyen. A netes receptben ehhez három perc kellett, nálam (a háromszoros mennyiséghez) inkább kétszer öt. A kész tésztát lisztes deszkán egy kicsit kinyújtom, a hosszabbik oldala mentén hat csíkra vágom. Baracklekvárral vékonyan megkenem, a lekvárba beleszórom a diót, és a megpuhult fél almaszeleteket szépen egymás mellé ültetem a csíkok szélén, úgy, hogy a külső oldalon kilógjanak, a belső oldalon pedig kb. a csíkok felezővonalán üljenek a vágott, egyenes oldalukkal (újra ld. a belinkelt videót). Ízlés szerint meg lehet hinteni egy kis őrölt fahéjjal (én nem nagyon szeretem, azóta volt ismétlés nálunk teljesen fahéj nélkül is). Ha kicsit több a dió, akkor elvisel egy hintésnyi porcukrot is a süti. A tészta szabad felét ráhajtom az almákra, és óvatosan feltekerem, és egy szilikon muffinformába ültetem (ha szilikon, nem kell kikenni). 190 fokos sütőben 35-40 perc kell neki, ha az alma közben felül nagyon barnulna, lejjebb lehet tenni a formát a sütőben, vagy egy rádobott darab sütőpapírral védeni, amíg a formában az alja is teljesen megsül a tésztának.

Nem saját az ötlet, de nagyszerű, mert szokatlan, látványos, és nagyon finom, sültekhez remek köret lehet. Először egy lassú sütésű karajhoz tálaltam.

Hozzávalók:
- 6 db nagy (igazán naaagy) szem krumpli (szerintem bő másfél kiló volt)
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 ág (mondjuk 10 cm) rozmaring
- 1-2 evőkanál vaj
- só, bors, olívaolaj

Elkészítés:
A krumplikat hámozás nélkül nagyon alaposan ledörzsöltem folyó vízben. Egymástól fél centi távolságra, majdnem az aljáig bevagdaltam éles késsel (távtartónak mindkét oldalon egy-egy evőpálcikát használtam). Az így készült harmonikákat óvatosan megnyitottam, a lapok közét erősen sóztam és borsoztam, és egy pici olajra egy tepsibe tettem. Az olajat felhevítettem, és a kés lapjával megzúzott fokhagyma és a rozmaringág ízével megdúsított olívaolajjal egyenletesen meglocsoltam a tepsiben a krumplikat. Lassan csináltam, és közben megnyitogattam a vágásokat, hogy az ízek benn is érvényesülhessenek. 200 fokos sütőben egy bő órát töltöttek, ez nyilván nagyon függ a krumplitól is. Amikor elégedett voltam a puhasággal, feltekertem a sütőt 225-re, és grillt is adtam neki, kb. 10 percig, hogy egy kicsit színt kapjon. A félretett kislábosban, amiben a fűszeres olaj készült az elején, és még benne volt a fokhagyma és rozmaring, 2 evőkanál vajat hevítettem, és a kész krumpli tetejét még átfényeztem vele. Gyönyörű lett, a tepsiben is, a hússal együtt tálalva is. Ha lett volna, friss snidling biztosan feldobta volna, helyette apróra vágott kaliforniai paprika ment a tetejére. Isteni lett!

Amióta elkezdtem a lassú elkészítést tesztelgetni először konfitálással (pl. itt) , vagy a sous vide gépemmel (amiről sajnos még nem posztoltam, pedig nagyon illene), azóta nagyon megnőtt az ázsiója nálunk az ilyen húsoknak. Ennek a vonalnak a mentén készült ez a karaj is, és ez most nem innen-onnan ollózott recept, hanem saját kreálmány. Ritka különleges eredményt hozott a hosszú, tizensok-órás készítés - általában is elégedett szoktam lenni az eredménnyel a konyhában, de ez most egy olyan egyedien kimagasló fogás lett, amit tényleg évente 1-2 alkalommal sikerül csak összehozni. A harmonika sült krumpli köret is nagyon telitalálat lett, ehhez is illett, és önmagában is szokatlan, új, és látványos.

Hozzávalók:
- 1 kg bőrös karaj (nyilván mindegy, mekkora, csak a fűszerezés aránya miatt van értelme ezt megadni)
- 1 nagy fej paradicsom
- 4-5 gerezd fokhagyma
- só, bors, őrölt kömény, olaj

Elkészítés:
A hús tetején a zsíros oldalt centiméteres kockákra beirdaltam. A fokhagymagerezdeket feleztem-harmadoltam, a nagy részével egymástól 4-5 centikre megtűzdeltem a húsos részt. A paradicsomot vékonyabb karikákra vágtam. A kisebb tepsim aljára egy egész pici olajat tettem, leterítettem a paradicsom-szeleteket és a maradék fokhagymát. A húsos oldalt sóztam és borsoztam, és ráültettem a zöldségre a bőrös oldallal felfelé. A tetejét is alaposan sóztam és borsoztam, megszórtam egy kis őrölt köménnyel, csöppentettem rá egy kis olajat, hogy ne legyen száraz, és lelkesen igyekeztem a fűszereket minél jobban belemasszírozni a bevagdalt húsba. Amilyen szorosan csak lehetett, alufóliával zártam, és ennyi volt az előkészítés. Ezután 10 órát töltött a sütőben 110 fokon. Nem kellett alá más folyadék, a karaj saját víztartalma a paradicsoméval együtt bőven elég volt alá (pedig egy pici sörön többször gondolkodtam, de amikor egyszer kibontottam, akkor volt alatta elég folyadék). Az ebéd előtt lejött róla az alufólia-fedés, és plusz sózás után 20-25 percig, 220 fokon, max. grillfokozattal megpirítottam a bőrt a tetején. A sütés után negyedórát pihentettem alufólia alatt, hogy ne hűljön ki. Ideális lett, a teteje keményen ropogós, de simán rágható, a belseje meg puhán omlós, minden sztereotípiát törölve a szárazra sütött, alig élvezhető karajokról. Wow! A paradicsom nem volt benne karakteres, elsősorban a folyadék miatt tettem alá, és hogy segítse megpuhítani a húst. A spékelt fokhagyma pedig szinte egyneművé vált a hússal, szinte nem lehetett benne külön érzeni.

Általában elégedett vagyok a német diszkontok saját termékeivel, amik nem is rosszak, a vakteszteken is nagyon jól szoktak szerepelni. Az idén viszont el kellett döntenem, hogy ezt a jövőben a tésztára nem tartom érvényesnek - egy pár alkalom, és a Barilla annyira meggyőzött, hogy mást csak vészhelyzetben fogok venni. Ráadásul az egyik dobozon olyan elsőosztályú recept volt, ami a könnyed olaszos tészta kategóriában azóta az egyik nyerő nálam, és a családnál is. Tipikus olasz kaja, minimálisan kevés hozzávaló, és nagyszerűség az egyszerűségben. Méginkább érdekes, hogy a cukkinihez nem nagyon nyúlna az ember, ha olasz tésztát akar csinálni.

Hozzávalók:
- 50 dkg Barilla Fusilli
- 20-25 dkg cukkini
- 15 dkg koktélparadicsom
- 10 dkg pecorino sajt
- 1 kisebb fej lilahagyma (ill. mogyoróhagyma, ha éppen elérhető)
- olívaolaj, só, bors

Elkészítés:
A zöldségeket előkészítjük: a paradicsomot negyedeljük, a cukkinit csíkozzuk (zöldséghámozóval), vagy felezve szeleteljük, a hagymát nagyon apróra felvágjuk. (Én lilát használtam, mert mogyoróhagyma nem volt, és szerintem az közelebb van a célhoz, mint a vörös.) 2-3 evőkanál olívaolajon kicsit megbarnítjuk a hagymát, hozzáadjuk a cukkinit, sózzuk-borsozzuk, és 3-4 percig puhítjuk azt is. Végül a paradicsomok, amit szintén nem kell elfőzni, 2-3 perc bőven elég nekik. Hozzákeverem az "al dente" tésztát, egy-két evőkanállal tészta főzővízéből, egy pici olívaolaj, átforrósítom együtt, és nekem kész. Ha van, és valaki kívánja hozzá, akkor a sajtból egy-két húzásnyi mehet rá, de nekem anélkül is tökéletes élmény.

Nagyon megkívántam valami ilyesmit, alapvetően a mandula és túró kettőse érdekelt, és erre kezdtem keresgélni a neten. Nem igazán találtam pont olyat, amit elképzeltem, bár ez a recept volt az alap. Németes vagy skandináv hangulatú lett az eredmény, és mindenki imádta, sőt azóta meg is kellett már ismételnem.

Hozzávalók:

Tészta:
- 40 dkg liszt
- 15 dkg őrölt mandula
- 2 teáskanál sütőpor
- 25 dkg vaj
- 2 tojás
- 15 dkg cukor
- csipet só

Töltelék:
- 4 tojás
- 25 dkg cukor
- 75 dkg túró
- 12 dkg vaj
- 1 narancs leve
- 1 narancs reszelt héja
- 3 zacskó vaníliás pudingpor
- 1 evőkanál keményítő

Díszítés:
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál cukor
- 2 evőkanál szeletelt mandula
- porcukor

Elkészítés:
A lisztet, sütőport, őrölt mandulát, sót és cukrot egy nagy tálba teszem, beleütöm a két tojást, beletördelem a vajat, és mint a linzertésztát, gyorsan összedolgozom kézzel. Ha megvan, mehet a hűtőbe pihenni, minimum egy félórát. A töltelékhez a 4 tojást habosra, fehéredésig felverem a cukorral, belekeverem a túrót és vajat, a narancs reszelt héját és levét, a végén a pudingport és a keményítőt (ezek kellenek bele, hogy az egyébként elég folyós töltelék a sütés közben összeálljon). A hűtőből kivett tésztát a sütőformánál pár centivel nagyobbra nyújtom, és úgy teszem a kivajazott formába, hogy a forma tetejéig legyen pereme. A tésztalapot feltöltöm a töltelékkel, és 170 fokon 60-70 percig sütöm (most az utolsó 15 percben sütőpapír fedéssel ment). Díszítéshez 1-2 evőkanál vajon ugyanannyi cukrot és szeletelt mandulát karamellizálok, és ezzel szórom meg a tetejét, végül esetleg porcukor hintéssel fejezem be.

Most, hogy itt volt a nagy szezon, alaposan kimaxoltuk az epres dolgokat. Volt eperkrémleves, epermisu, epres gyümölcstorta, és hogy még valamivel fokozzuk, akartam valami újat is próbálni. Végül ez a puding jött össze, a netes keresésben ez a recept tetszett a legjobban. Kis zavarás, a kép már az ismétlésből származik, amikor ugyanezt szederrel készítettük el. A tálaláshoz most egy kis összetört zabkekszet tettem a pohár aljára, nem csak szimplán a szufléformából ettük ki, mint elsőre.

Hozzávalók:
- 25 dkg eper (vagy bármi piros bogyós gyümölcs, pl. szeder, málna)
- 25 dkg (laktózmentes) túró (Lidl-Mizo a király, ez tényleg darabos és túró ízű)
- fél citrom reszelt héja és leve
- 1 tojás
- 6 dkg étkezési keményítő
- 5 dl tej (ez is mentes)
- 9 dkg cukor
- 1 teáskanál vanília-aroma

Elkészítés:
Az epret, túrót, citromlevet és héjat turmixban pépesítettem. A tojássárgáját kikevertem a keményítővel és egy kevés tejjel. A többi tejet a cukorral és a vaníliával felforrósítottam, aztán hőkiegyenlítés után, állandó keverés mellett hozzáadtam az előkészített tojásos-keményítős tejet, és óvatosan, további folyamatos kevergetés mellett felforraltam besűrűsödésig - idáig egy sima vaníliapuding. Egy kicsit hűtöttem, közben keményre felvertem a tojásfehérjét. Egyharmadát belekevertem a pudingba, hogy fellazuljon, utána az epres túrót, majd végül a maradék tojásfehérjét forgattam bele óvatosan a masszába. Szufléformákba öntöttem, és lehűlés után lehetett megtámadni. 

Tévés recept volt, nem emlékszem, kié (pedig egy jó darabig kerestem most lelkesen, hogy ne maradjon le a korrekt hivatkozás), de tetszett, kipróbáltuk, a családnak ízlett, érdemesnek nyilváníttatott arra, hogy megörökítsük. Talán legközelebb egy kicsit a csokit édesítem, vagy részben tejcsokival helyettesítem, nekem úgy jobban ízlene. Az eredetiben pekándió volt, de én megalkudtam, és most csak sima dióval próbálkoztam. Ha lelkes leszek a következő alkalommal, akkor kap egy vegyes dió-mandula-törökmogyoró mixet, azzal is biztos jó lesz.

Hozzávalók:
- 10 dkg vaj
- 13,5 dkg liszt (fél csésze, angol recept volt)
- 1 kis csipet só
- 1 púpozott evőkanál porcukor
- 1 tojássárgája
- pici jeges vagy nagyon hideg víz (csak ha nem akarna összeállni a tészta, különben kihagyható)
- 10 dkg minőségi étcsoki
- 10 dkg durvára vágott dió

Elkészítés:
A tésztához a lisztben gyorsan elmorzsoljuk a vajat, hozzáadva a cukrot, a sót és a tojássárgáját, és ha összeállt a tészta, akkor legalább egy fél órára a hűtőbe tesszük – ilyen nyári melegben egy óra még jobb, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ha kivesszük. Ha nem akarna összeállni, csak akkor egy pici hideg víz segíthet neki, de csak egy-két teáskanál. Ha a hűtés után neki akarunk látni a befejezésnek, akkor előtte a diót nagyon durvára vágom, egy száraz serpenyőben egy kicsit pirítom, hogy izgalmasabb legyen az íze. A csokit kisebb, pl. 1 cm-es kockákra vágom/töröm egy tálkába, beledobom a serpenyőből a diót, amitől ha nem is olvad meg, de legalább annyira ragacsos lesz, hogy könnyebb legyen a töltés. A tésztát gyorsan kinyújtom, egy tálka körül mondjuk 15 cm-es köröket vágok belőle, az egyik felére ráhalmozom a csokis diót, vizes kézzel meghúzom a szélén az ujjam, hogy félbehajtás után rendesen összeragadjon a tészta, és ha nagyon ráhajtunk a szépségre, akkor még villával megnyomogatva megdíszítem a szélét is. A maradék tésztát nagyon gyorsan újra összegyúrom és kinyújtom, ezt is megtöltöm, aztán 180 fokon 15 perc alatt szépre megsütöm.

Nyár van és hőség, voltak pillanatok, amikor a teljes ebédmenühöz max. 15 percet voltam hajlandó a konyhában tölteni. Ehhez kihíváshoz igazodik klasszul ez a nem főzött leves, amihez az eper mellett a szeder és a málna is pompásan illik. A friss piros bogyósokból minden szezonban kell ilyesmit készítenem, és mivel ekkorra jellemzően meleg is van, nem szoktam főzött gyümölcslevessel pepecselni, különösen, hogy ez a hidegen elkészített verzió is nagyon bejön nekem.

Hozzávalók:
- 30-40 dkg eper (/szeder/málna)
- 1 púpozott evőkanál porcukor (a gyümölcstől és ízléstől függően több vagy kevesebb)
- 2 dl tejszín
- 3 dl tej
- 3 evőkanál joghurt (persze natúr)
- 1-2 levél menta

Elkészítés:
Minden mehet a turmixba, zümm-zümm, és kész is van. Ha szeder vagy málna az alapja, akkor lelkes hangulatban a magokat egy sima szűrőn, némi kanalas rásegítéssel ki lehet belőle szedni, hogy igazán sima és krémes legyen, de ez nem elengedhetetlenül szükséges. Díszítésnek mehet rá egy kis gombóc tejszínhab, egy pár szem egész gyümölcs, és egy menta végének kis levelei. Sokkal gazdagabb (és ha nincs laktózérzékeny a családban, akkor jó szívvel ajánlom is) 1-2 gombóc vaníliafagyival, az ízen kívül ahhoz is hozzájárul, hogy aki igazán hidegen szereti, annak ne kelljen még a hűtés miatt várni.

Egy kis spéttel kerül ki ez a bejegyzés, nyár elején volt igazán aktuális - akkor meg is írtam, csak nem volt hozzá fénykép, és reméltem, hogy gyorsan meg fogom ismételni, és teljes lesz. Eddig ez nem jött össze, next time.

Ezek a vegyes zöldséglevesek nagyon mennek nálunk, a család is szívesen eszi, bár náluk nem annyira ez a ragus fajta a kedvenc, amit én annyira szeretek. Ilyenkor már hetekkel korábban elkezdve ígérgetem a gyerekeknek, hogy majd ha minden friss lesz, és az összes zöldségből már idei lesz a boltban, akkor majd kapnak egy zöldséglevest. Ráadásul, pont akkor, amikor tényleg minden jó megérkezett a zöldségeshez, a hentesnél a tanyasi csirkéből vett csirkemell után rábeszéltek, hogy hozzam el a maradékot is. Ezzel a hússal megtámogatva egy nagyon erős, tartalmas leves jött össze. 

Hozzávalók:
- 1 kisebb házicsirke (most éppen a melle nélkül)
- 1 csokor sárgarépa
- 2-3 db fehérrépa zölddel
- 1 kisebb zeller zölddel
- 1 karalábé
- 50 dkg zöldborsó
- 1 tv-paprika
- 1 szál szárzeller
- 1 vöröshagyma
- só, olaj, vaj
A galuskához:
- 1 evőkanál puha vaj
- 1 tojás
- fél csésze liszt

Elkészítés:
Ezt muszáj külön főzni, mert a friss zöldségeknek nagyon kevés kell, és mire a hús megfőne, addigra szétesne a lényeg a levesben. Ezért a csirkét hideg vízben, csak egy kis sóval és a kereszt alakban mélyen bevágott vöröshagymával külön egy kislábosban feltettem főni. Párhuzamosan elkezdtem előkészíteni a zöldségeket. A zeller és a petrezselyem zöldjéből 2-2 nagyobb szálat félretettem (a többi alapos mosás és szárítás után ment a fagyasztóba rossz időkre). Először egy kis olajon és egy pici vajon pároltam a darabolt sárgarépát, fehérrépát, zellert és karalábét. Hintettem rá egy evőkanál lisztet, azzal is pirítottam egy kicsit, majd felöntöttem a külön előfőzött húslevessel, amiben már majdnem megpuhult a hús (a hagymával együtt, annak nagyon kell az íze). Beletettem a zöldborsót, zellerzöldet, petrezselyemzöldet, egy fél tv-paprikát, mivel volt otthon, egy fél szárzellert is. Sóztam, és hagytam puhulni. Közben a vajból, egy tojásból és annyi lisztből, amit felvett, jó kemény tésztát gyúrtam levesbetétnek. A vajasgaluskát két kiskanállal a majdnem kész levesbe szaggattam, és azzal főztem készre mindent. Tálalás előtt lehalásztam a zöldeket a tetejéről, a paprikát és hagymát is kivettem, és így adtam az asztalra.

Szerintem ez annak idején a Street Kitchen egyik videójában láttam (meg is van, ez volt), és akkor nagyon megjegyeztem, hogy ha egyszer nem a szokásos gyümölcsös-zabpelyhes-kefires-joghurtos reggelit esszük, hanem alkalom van, vagy vendégek, akkor majd ezzel hasítunk egyet. Érdemes volt elraktározni az ötletet, azóta megjött az alkalom is a vendégekkel együtt, többször is, és volt is villantás vele.

Hozzávalók:
- 2 db ciabatta (a Lidl-ös tökéletes hozzá, de sima bagett-tel is próbáltuk)
- 3-4 evőkanál vaj
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 csipet oregánó
- csipet só, frissen őrölt bors
- ~10 dkg sonka
- ~10 dkg sajtszelet
- olívaolaj

Elkészítés:
A sütőt alaposan bemelegítem, amíg készül maga a szendvics, én pizzafokozaton és maxon fűtök, 260 fokon - ebből látszik is, hogy nem a kánikulai napok nagy ásza ez a recept. A puha vajban elkeverem a fokhagymanyomóval megzúzott fokhagymát és a fűszereket. A ciabattát 2-3 centinként ferdén bevágom majdnem az aljáig, az így keletkezett kis zsebeket először megkenem a fokhagymás fűszervajjal, majd mindegyiket megtöltöm a duplára hajtott sonkákkal és sajtokkal. Sütés előtt alaposan meglocsolom olívaolajjal, különben kiszárad. Ha tényleg elég meleg a sütő, akkor rövid idő alatt szépen pirosra sül, addigra a fokhagymától olyan illatfelhő van, hogy alig lehet kivárni, amíg kivesszük, és annyira meghűl, hogy enni lehet. Kívül ropogós, belül puha, szuper. Két titka van a többszöri kísérlet szerint: a fokhagyma és az olívaolaj. Egyrészt még a nem annyira fokhagymás gyerekek is követelik, hogy ebben tényleg karakteresen legyen eltúlozva, másrészt ahogy írtam, csak akkor jó, ha nem sajnáljuk róla az olajat.

Itt a kánikula, amikor jó a hideg leves, és itt a szezon, amikor még friss, zsenge zöldbabok kínálgatják magukat a zöldségboltban. Ezt a levest gyerekkoromban gyakran ettük, de mindig hidegen, mostanában keveset kerül elő a saját háztartásban, mert nem mindenki eszi meg - ennek oka az is, hogy a családom hagyományai szerint ezt nagyon kaprosan illik elkészíteni. Viszont nekem olyan jó emlékeket idéz, hogy néha azért előkerül a menünkbe. A párom korábban csak melegen szerette, mostanában volt, hogy ő is megkívánta a klasszikus hűtőhideg verzióban. A leves lényege a bab, ezért szintén a tradíció szerint nálunk nincs benne levesbetét, ha valaki mégsem tudna nélküle élni, akkor egy kis vajgaluska mehetne bele.

Hozzávalók:
- 1 kg sárga vajbab
- 2 csokor friss kapor
- 1 közepes fej hagyma
- olaj
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 teáskanál ecet
- 1 kis doboz tejföl
- 1-2 evőkanál liszt

Elkészítés:
A nagyon apróra vágott hagymát alaposan megpárolom az olajon. A babot közben előkészítem, a két végét (zsengeségtől függő mértékben) levágom (vagy töröm, ahogy otthon mindig láttam), és 4-5 centisre darabolom. Ha megvan a hagyma, teszek rá egy kis paprikát, beledobom a babot, sózom, megkeverem, és az olajon párolom. Ha már kezd puhulni, felöntöm vízzel, megsavanyítom ecettel, beledobom a kaprot. Ahol nincs lelki problémája senkinek vele, ott szépen fel lehet picire vágni, ahol van, és a bolondok reménykednek, hogy ha a végén kihalászom belőle a zöldet, akkor mégis megkóstolják a finnyások, ott mehet egyben is bele a két csokor. Készre főzöm, és a végén lightosan behabarom. A savanyítás nagyon jót tesz neki, lehet bátran használni az ecetet, különösen hidegen jön ki jól az íze.

Vaddal (talán nyúlon kívül) sokat még nem dolgoztam. Viszont pár évvel ezelőtt a családdal eltöltöttünk pár napot egy barát panziójában Kehidán (Vándorbab), és az ottani vadpörköltet és dödöllét azóta is folyamatosan emlegetik a gyerekek és az egész család. Így a mostani főzés előtt konzultáltam is a séffel egyet. Töredelmesen be kell vallanom, hogy azért egy kicsit változtattam, de mivel begyűjtöttem a lányok elismerését, nem lett baj belőle. Szarvast és a szalonnát a Metróban találtam. A szarvas 80% oldalas és 20% lábszár szeleteiből volt, tökéletesnek tűnik így visszanézve, és tekintve, hogy milyen különlegesség lett belőle, és lényegében annyiba került csak, mint egy olcsóbb marhahús, vagy egy drágább sertés, tök jó az ár/érték aránya is. Szerintem még a lelkéhez hozzátartozott az elsőosztályú sózott mangalicaszalonna is, sajnos ez nem a diétás vonalon a legjobb. Végül a bornak kell nagyon stimmelni, egy Polgár cabsav volt benne. A tálaláshoz pedig ez a zománcos vasláboska volt egész autentikus, amit a vándorbabos baráttól kaptunk ajándékba, ismételten köszönet érte!

Hozzávalók:

Pörkölt:
- 2 kg szarvashús
- 25 dkg füstölt szalonna
- 6 fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 3-4 evőkanál pirospaprika
- 1 palack száraz vörösbor
- 10 szem egész borókabogyó
- 15 szem egész feketebors
- 5-6 babérlevél
- só
- 1 evőkanál áfonyalekvár

Dödölle:
- 2 kg krumpli (sárga, lisztes fajta)
- 30 dkg liszt
- só

Elkészítés:
Ebben nem volt semmi különleges. A hússal egy kicsit elküzdöttem, hártyáztam, tisztítottam, de nem biztos, hogy ennyit kell szenvedni, lehet, hogy minden maradhatott volna rajta. Szép darabokra kockáztam (az új késemmel, ami mellett a régi darabjaim ugyanebből a sorozatból már csak kőbaltának tűnnek - kell egy rendes élezés nekik). Utána a tálba rakott húst alaposan kimostam, elég sok vér jött ki még belőle. A szalonnát kis kockákra, a hagymát apróra vágtam. A szalonnának kisütöttem a zsírját, ebben pirítottam meg a hagymát és fokhagymát. Lehúztam, pirospaprikáztam, betetettem a húst, egy kicsit pirítottam, utána felöntöttem egy kis vízzel. A boróka és a bors csak fűszerbombában volt benne, hogy a végén ne kelljen halászni. Belement a babér is, és fedő alatt a saját levében pároltam. Amikor elfőtt a leve, visszasütöttem zsírjára, és odapirítottam egy kicsit. Ekkor ment bele egy jó adag bor, kiforraltam az alkoholt, aztán ment vissza rá a fedő, és pároltam tovább. Ezt még egyszer megismételtem később, az egész palackból csak annyi maradt ki az ételből, amit közben megmentettem egy pohárba a teraszon olvasáshoz a főzés közben. A vége felé megsóztam, megpuhítottam véglegesre, beállítottam a szaft sűrűségét, ízesítettem az áfonyával, és készen is lett. 3 órát azért kért, amíg el nem készült. Közben volt idő játszani a dödöllével. Azt hiszem, hogy ez nagyon nem hasonlított arra, amit Zalában ettünk, de nagyon jó kis köret volt a pörkölthöz. A sós vízben megfőzött krumplikról nagyjából leöntöttem a főzővizet, és több körben hozzáadtam a lisztet. Amikor egy adag belement, addig gyúrtam a krumplinyomóval, amíg fel nem vette a lisztet, amikor egynemű lett, jött a következő kör. A vége felé már elképesztő nehéz volt, harc és gyúrás. Ebből formáztam a kisebb galuskákat, és minimális olajban pirítottam meg. A séf úr szerint a végén át kell kellett volna szednem egy kis hagymás zsírba, de azt már nem bírtam elképzelni magamnak, így is magunkhoz vettük két nap alatt a teljes heti kalóriaadagot.

Valamelyik gyorsfőzős Jamie Oliver műsorban volt ez a desszert. Nem kerestem ki, emlékezetből csináltam egy hasonlót. Ő nem tejszínnel, hanem tejjel hígította a mascarponét, de alapvetően így nézett ki az övé is.

Hozzávalók:
- 20 dkg babapiskóta (menőknek tiramisu-piskóta)
- 1 csésze cukor
- 2 csésze víz
- 1 nagy narancs leve
- 1 citrom leve
- 50 dkg mascarpone
- 2 dl tejszín
- 2 evőkanál porcukor
- 1 teáskanál vanília-kivonat (vagy aroma)
- 1 citrom héja
- 30 dkg eper
- 70-80%-os minőségi csokoládé

Elkészítés:
A cukorból, vízből és a citruslevekből hígabb szirupot főztem. Amíg rotyogott, géppel fellazítottam a mascarponét, belekevertem a tejszínt, a citrom reszelt héját, a porcukrot és a vaníliát. Hogy egy kicsit keményebb legyen, dobtam bele egy kis habfixet is. Amikor kész lett a szirup, egy tál aljába elkezdtem a szirupban alaposan megitatott piskótákat szorosan egymás mellé lerakni. Egy réteg után a krém harmadával bevontam, újabb réteg szirupos piskóta, rá a maradék krém. A krém tetejét beborítottam a kockázott eperrel, és egy nagy séfkéssel csokiforgácsot reszeltem rá. Nagyon gyorsan megvan, elképesztően elegáns, és nagyon finom.

Bár a köcsög szó sajátosan átértelmeződött az utóbbi években/évtizedekben, erre az edényre nem nagyon lehet mást mondani, úgyhogy maradtam ennél. A recepthez az alapot a hvg.hu cikke adta. Klasszikusnak az enyémet nem nevezhetem több okból sem. Egyrészt nem pénteken este raktam be, nem kemencébe, füstölt húsnak sertés volt benne marha helyett, liba helyett csak kacsacomb, de ezekkel az apróságokkal is, amihez nekem nem kellett ragaszkodnom, egészen rendes kis sóletet főztünk már az első kísérletre is. A lenti mennyiségek egy fél lakodalomhoz valók, mi eredetileg 9 főre főztük volna, de csak öten lettünk rá, így többszöri kísérletre is csak a felszínét kapargattunk. Végül némi fenntartásokon felülemelkedve, hogy maradékot hozok, bejött a cégbe, és a kollégák jóvoltából végül elfogyott. A fele bőven jó lett volna még az egész bő családnak, bár azt nem tudom, hogy ha a köcsög nincs ennyire tele, akkor mennyire lett volna jó.

Hozzávalók:
- 2 nagy fej hagyma
- 6 nagy gerezd fokhagyma
- 5-6 evőkanál libazsír
- 50 dkg aprószemű fehérbab
- 50 dkg tarkabab
- 30 dkg gersli (árpagyöngy)
- 1 kg füstölt tarja
- 4 db kacsacomb
- 6 tojás
- babérlevél, só, bors, paprika

Elkészítés:
A tarkababot beáztatjuk (én reggel kezdtem, este tettem sütőbe), a fehérnek elég egy óra is a végén. Külön megforrósítottam a libazsírt, az apróra vágott hagymát ebben fonnyasztottam meg. Amikor kész lett, egy pici pirospaprika kell bele a színe kedvéért, és mehet be a főzőedény aljára. Utána el lehet kezdeni rétegezni a hozzávalókat. A tarját kisebb szeletekre, 6 db-ra vágtam, és kezdtem a leszűrt babokat, megszórva egy-egy marék gerslivel, közben beültetve a húsokat, szépen betornyozni a köcsögbe. Közben a felezett fokhagymagerezdeket és a pár babérlevelet is hozzáadtam. A tetejére jöttek még a megmosott tojások, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, 1-2 kiskanál só elég volt bele a füstölt hús miatt, és egy kis borsot őröltem még bele. A köcsögöt alufóliával duplán próbáltam lezárni, és 80 fokon egész éjjel bent ült a sütőben. Sajnos, ez nem volt elég neki, többször írtam, hogy kevesebb fokot csinál a sütőm, mint amit ígér, és most nem mértem meg. Nem volt gond, még kapott 150 fokon 3 órát, így teljesen tökéletesre főtt minden. Az edény szuper volt, a párom szerezte, és ezt a fajtát szabadtűzbe is be lehet lassan tolni. Szerintem egy babgulyást még megérdemel a kertben a közeljövőben. Szerencse, hogy éppen még befért a standard beépített sütőbe, pár centin múlt csak.

A gyümölcstorta-alaphoz a dinós üstökös becsapódásának idejéből van egy tök jó receptünk, de nem találtam meg a Horváth Ilona hátuljában kézzel befirkált papírt, úgyhogy improvizálni kellett, mert a nagylányomnak nagyon kellett már egyet csinálnom. (Már megvan, legközelebb az jön, esetleg saját fűzött krémmel.) Lassan már jön a rendes eperszezon is, és szerencsém volt, mert bár nem sikerült rendes szabadföldi epret vennem, a bolti csomagolt éppen érett és illatos volt. A végeredmény nekem jöhet így piskótásan is, nem kellett szenvedni vele, hogy rakjuk el másnapra. Amitől különleges volt, az a házi tojás, olyan szép színű lett, és megint annyira feljött tőle, hogy más majdnem sok is volt a tészta. Pontosításként majd megmérem még a formám kerületét, hogy ha valakinek kisebb van, igazítani tudjon a mennyiségeken.

Hozzávalók:
- 30 dkg eper

A piskótalaphoz:
- 5 tojás
- 5 evőkanál liszt
- 5 evőkanál porcukor
- 3 teáskanál sütőpor

A krémhez (tudom, hogy nem egy nagy kunszt sajátot csinálni, de ez most csak szimplán):
- 1 zacskó Dr. Oetker vaníliás pudingpor
- 5 dl tej
- 2 evőkanál cukor

A zseléhez:
- Mindenki, amit éppen kap, a zacskós utasítás szerint (1 zacskóhoz talán 3 dl víz kellett)

Elkészítés:
A piskótalaphoz a tojásokat szétválasztottam, és gépben elkezdtem felverni a fehérjét. Amikor már keményedett, kanalanként hozzáadtam a porcukrot, majd a már kemény habba egyesével adagolva a sárgákat. Kivettem, nagyon óvatosan beleforgattam a sütőporos lisztet, a kikent-lisztezett gyümölcstorta-formába öntöttem. 160 fokos sütőbe tettem, pár perc múlva feltekertem 180-ra, és 20 perc alatt megsütöttem. Amikor egy kicsit már meghűlt, rácsra kifordítottam. A pudingot az utasítás szerint szokásosan megfőztem, az epret feldaraboltam. Amikor már csak hűvös volt a tészta, ment rá a puding, abba beleültettem a negyedelt epreket. Beraktam hűlni, megcsináltam a zselét is, kicsit hűtöttem a besűrűsödés után, és óvatosan, kanalanként elterítettem a torta tetején. Innen a szokásos kín, hűtő, amíg dermed, éhes hadak visszaverése a hűtőtől, majd kapituláció és kóstolás.

Sajnos, erről nem maradt fent képi bizonyíték. Ennek ellenére megörökíteném, mert egyrészt biztosan fog még nálunk főni, másrészt ugyan magában az ételben az égvilágon semmi különlegesség sem volt, amit én raktam volna hozzá, viszont az elkészítésnél le kellett győzni a HALAT, és erre nagyon büszke voltam. Egy szép másfél kilós harcsa úszott be a képbe a Metróban, teljesen egyben, épphogy zsigerelve, és másnap egy késsel felszerelve kellett megküzdenem vele, hogy eljussak a filéig és kockázott húsig, amit még soha nem csináltam. Amikor a két filé kiterítve feküdt a deszkán, komoly élmény volt.

Hozzávalók:
- 1,5-2 kg-os harcsa
- 3 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 paradicsom
- 1 kisebb zöldpaprika
- 2 evőkanál pirospaprika
- 1 pohár tejföl

Elkészítés:
A filézéssel kezdtem reggel. Jó munka volt, a harcsa bőre nyálkás, és sokáig kellett mosni folyó vízben, egy kicsit késsel is vakargatva segítettem a folyamatot, amíg az teljesen le nem jött róla, és neki lehetett állni a tényleges melónak. A fejét levágtam, az éles kést a gerinc mellett a háta teteje felől a csont mellett végigvezetve jött le róla a két filé. A fejet és a csontot lefagyasztottam, majd egy halászlevet klasszul meg fog erősíteni valamikor. A filéket jó nagy kockákra vágtam, besóztam, és visszatettem a hőtőbe 2-3 órára. A hagymákat picire kockáztam, olajon megpároltam egy kicsit, lehúztam a tűzről, belekevertem a pirospaprikát, beledobtam a paradicsomot és paprikát, felöntöttem egy kis vízzel, és fedő alatt, lassú tűzön, 1,5-2 óra alatt teljesen szétfőztem a pörköltalapban a zöldségeket. Amikor minden kész volt, beletettem a halkockákat, 15-20 perc alatt majdnem a puhulásig főztem benne a halat, a végén pedig óvatosan belekevertem a tejfölt. Sima nokedlivel tálaltam.

Jó sok angolszász recept volt mostanában, ezt a sort folytatva az egyik kedvencemtől, Adrian Richardsontól vettem át ezt az ételt. Mint a keresés során kiderült, ez egy erősen hagyományos étel, a szokásos verziójában egy hivatalos uniós földrajzi árujelzővel is védett (Protected geographical indication (PGI)) különlegesség, a cornwalli nemzeti étel. Korábbi elegánsabb környezet után az ónbányászoknál volt népszerű, mint egy jól hordozható komplett étel, amit evőeszközök nélkül is meg lehetett enni. A szélesebb peremnél fogva koszos kézzel is neki lehetett látni, a peremet ilyenkor meghagyták. AR-nél ez egy kicsit már újraértelmeződött, nálunk még egy körben, úgyhogy ez nem az autentikus változat, de mint sok más, ez is jó lehet sok módon. A fő különbség az volt, hogy a lényegi zöldség-hozzávaló, a karórépa (turnip) nekem sehol sem jött szembe, ennek ellenére igyekeztem jó közelítést készíteni.

Hozzávalók:

Tészta:
- 50 dkg liszt
- 25 dkg hideg vaj
- 1-2 dl víz
- jó csipet só

Töltelék:
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 fej vöröshagyma
- 2 sárgarépa
- 2 szálzeller
- 1 nagy paszternák (hogy legyen valami jó gyökérzöldség a karórépa helyett)
- 20 dkg bélszín
- 20 dkg kockázott bacon
- 20 dkg reszelt sajt
- 20 dkg zsemlemorzsa
- jó adag petrezselyemzöld
- olaj, vaj, só, bors

Elkészítés:
A töltelék hozzávalóit egységesen egy centis kockákra vágjuk, a hagymaféléket finomra. Egy jó nagy serpenyőben olaj és vaj keverékén gyorsan, éppen csak megfonnyasztjuk a hagymát és fokhagymát. Hozzáadjuk a répát, paszternákot és zellert, sózzuk-borsozzuk, és pár percig pároljuk. Beletesszük a bacont (vagy helyette, mint én, egy kis házi füstölt karajt), a bélszínt (egy steakvacsoránál a szeleteknek nem feldolgozható részeket szoktam ilyen célra elmenteni), és 6-8 percig ezzel is nagy lángon pirítjuk, amíg szép színt nem kap, és egy kicsit minden megpuhul. Levesszük, belekeverjük a sajtot, morzsát és az apróra vágott zöldpetrezselymet, és félretesszük. A tésztához a megsózott lisztben gyors mozdulatokkal apróra elmorzsoljuk a vajat, és csak egy egész pici vizet teszünk hozzá, hogy összeálljon. Hűtőben félórát pihentetjük. Utána félcentisre nyújtjuk, és egy kistányér mentén szép köröket vágunk ki. A köröket alaposan megrakjuk a töltelékkel. Körben megkenjük tojással, hogy összeragadjon, félbehajtjuk, a szélét villával szép mintára összenyomjuk, hogy ne nyíljon ki. Kicsit késsel megszurkáljuk, hogy a gőz ki tudjon jönni, tojással lekenjük, és sütőpapíron, 180 fokon 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

A nagyobbik lányomnak már hetek óta ígértem, hogy csinálok neki valami ilyesmit. Körülnéztem, leginkább ez a recept tetszett meg a nosalty-n. Délután volt kedvem hozzá, és éppen minden hozzávaló is volt, ami ilyen vasárnapi boltínséges időben szerencse. Külön jó, hogy a Lidl-ben elkezdtek mostanában olyan laktózmentes Mizo darabos túrót árulni, ami teljesen megfelel a rendes túrónak, és minden receptben hiányérzet nélkül tudja ugyanazt hozni, mint a normál túró.

Hozzávalók:

Alap:
- 30 dkg darált keksz
- 17 dkg vaj

Krém:
- 50 dkg túró
- 20 dkg porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1 citrom leve
- 1 csomag vaníliás cukor
- 25 dkg mascarpone
- 2 dl tejszín
- 1 csomag zselatinfix
- 18 dkg főtt rizs

Borítás:
- 1 narancs
- 1 körte
- 1 kivi
- 2 csomag tortazselé
- 2,5 dl narancslé
- 2,5 dl víz
- 4 evőkanál cukor

Elkészítés:
Érdemes a rizzsel kezdeni, és egy kis sós vízben puhára főzni, kihűteni. Az alaphoz a kekszben elmorzsoljuk a vajat, és egy nagyobb tortaforma aljába egyenletesen belenyomkodjuk. Ez mehet pihenni a hűtőbe. A krémhez a túrót, cukrot, citromot, mascarponét összedolgozzuk, belekeverjük a rizst. A tejszínt felverjük, még a gépben egyenletesen hozzáadagoljuk a zseléfixet, és a kész kemény habot óvatosan beleforgatjuk a túróba. Mehet a tortaalap tetejére, ezt is elsimítjuk, visszatesszük pihenni, amíg elkészül a díszítés a tetejére. Ehhez a tortazselét az instrukciók szerint elkészítjük (én most a narancsos feltét miatt fele víz, fele narancslé folyadékkal csináltam, de nyilván sima vízzel is mehet, és akkor a teljesen átlátszó zselével a torta is jobban mutat). Amíg hűl egy kicsit a sűrűsödésig főzött zselé, addig gyorsan hámozzuk-daraboljuk a gyümölcsöt, kreatív lelkesedés szerint feldíszítjük vele a túrókrémet, végül óvatosan bevonjuk a tetejét a zselével. Végül hűtőben addig pihentetjük, amíg minden megfelelően megdermed, és összeérnek az ízek. Erre érdemes várni, nekem másnap sokkal jobban bejött.

Egy sima alaprecept, ezer helyen fenn van a neten pont ugyanígy (a keresőtalálatok közül ezt nyitottam meg), de anyukám is pont ezt a verziót kereste ki nekem. Csak azért került be hozzám is a blogra, mert kipróbáltam, és teljesen rendben van, rendes pogácsa lett belőle első kísérletre is. Ha a sok édes után kívánnánk sósat is, akkor jöhet.

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 50 dkg túró
- 50 dkg  vaj
- 2 db tojássárgája
- 1,5 zacskó szárított élesztő
- 2 dkg só
- 1-2 egész tojás a rétegzéshez

Elkészítés:
A hozzávalókat simán összegyúrjuk, és letakarva pihentetjük a hűtőben egy félórát. Ez még egyszerű, de innen macerásabb lesz. Deszkán vékonyra kinyújtjuk, jó sok liszt kell hozzá, hogy ne ragadjon le. A felét lekenjük felvert tojással, a másik felét ráhajtjuk, 90 fokkal elforgatjuk, és megismételjük még kétszer a kenést-hajtogatást. Utána újra kinyújtjuk két centi vastagra, egy kisebb kiszúróval megcsináljuk a pogikat, sütőpapíros tepsire tesszük, a tetejüknek adunk még egy tojásos kenést, pihentetjük még 10 percet, és 200 fokon 30 perc alatt világos aranybarnára sütjük. Ha kész, érdemes kivárni, amíg kihűl, nekem úgy sokkal jobban ízlett, mint frissen a sütőből.

Folytatva az angolszász vonalat, és a nekem szokatlan tésztákat az élesztő nélküli ír kenyér után, jöjjön most ez a minilángos. Édes süti, de mégis, a tésztában nincs cukor,  az angolok (mondjuk most éppen egy ausztrál lapon olvastam a receptet, de a lényeg szempontjából ez most mindegy is) lángosnak hívják, de nem kelt tészta, zsiradéknak tejszín, és nem vaj, gyümölcs magában az alapban, szóval elég szokatlannak tűnt, de vonzónak is. Szép volt a végeredmény a képen, nagyon szimpla és gyors az elkészítés, tetszett, így belevágtam. Alapanyagként van benne az angolszászoknál szokásos mágikus self-raising flour, aminek a helyettesítését egyszer most már ki kellett próbálni. Ennek is megvan a netes irodalma, szerencsére tök nagy eltérésekkel, de ahogy ez sikerült, úgy tűnik, hogy jó verziót választottam. Az orig recept képén magasabbak lettek a sütik, nálam laposabbak, amit nagyon nem bántam, mert a ropogósra pirult alja és teteje nagyot dobott az ízélményen. A végén alapos porcukorszórással tálaltuk, nekem egy kicsit hiányzott a tésztából az édes íz, a második kísérletben teszek majd bele, szerintem jót fog neki tenni.

Hozzávalók:
- 2 körte
- 60 dkg liszt
- 3,5 teáskanál sütőpor (ezzel állt össze a self-raising liszt helyettesítése)
- 1 csipet só
- 2,5 dl tejszín
- 2,5 dl víz
- 2 evőkanál barna cukor
- 5 dkg vaj

Elkészítés:
A sütőt 220 fokra melegítettem fel, egy laposabb sütőtepsit sütőpapírral béleltem. Az egyik hámozott körtét a lehető legapróbb miszlikbe vágtam, a másikat negyedelés után leheletvékony szeletekre. Egy nagy tálban alaposan összekevertem a lisztet a sütőporral, hozzáadtam a sót és az apróra vágott körtét, és a közepében előkészített mélyedésbe öntöttem az összekevert tejszínt és vizet. Egy lapos fakanállal összedolgoztam a tésztát, gyorsan összeáll, de nem kell nagyon kidolgozni, tényleg hirtelen olyan állagú lesz, amivel már mehet a végső formázás. Alaposan meglisztezett deszkára terítve kézzel laposra nyomkodtam, de legyen legalább 3 centi vastag a tészta. Egy nagyobb kiszúróval finoman és óvatosan köröket szúrtam ki belőle, szorosan bepakoltam a tepsibe, a maradékokat addig újra-újra összedolgozva, amíg a teljes tésztát szétosztottam. A tetejére fektettem a vékonyra szeletelt körtét, gazdagon meghintettem mindegyiket a cukorral, egy-egy nagyobb mogyorónyi vajat tettem a tetejére, hogy szép karamellé válhasson. 20 percig sütöttem, amíg aranyszínűre pirult, rácson picit hűtöttem rajta, és azon melegében megtámadtuk. Érdekes, hogy ott és akkor nagyon úgy tűnt, hogy csak így frissen lesz finom, de a nagyon kevés maradéka másnap is működött. Ez biztosan járatos desszert lesz a konyhánkban.

Maga a kenyér izgatott, az angolszász világban ismert ez a gyors változat, amiben nincs sem kovász, sem élesztő, az egészet csak a szódabikarbóna és az író savassága emeli meg, és ráadásul nagyon gyorsan. Késő délután elég hozzákezdeni, és egy boltmentes vasárnap este is lehet frissen gőzölgő meleg kenyeret adni a friss vajjal, és nem kell beleölni egy túl sok időt. Bár egyszerű, de nagy élmény. Az egész ötlet jó nagy nyomozást igényelt, mert az általam látogatott kereskedelmi egységek nem ismerik az írót, ami kellene a kenyérbe, tulajdonképpen itt most a vaj lett a mellékterméke az író előállításának, és nem fordítva. Persze lehet, hogy helyettesíthető lenne valami más, savasabb tejtermékkel, de nem volt rá azonnali ötlet, a családban meg van nagy vajevő, a sütikhez én is sokat használok, úgyhogy végül maradt ez a klasszikus vonal. Klassz volt ez a 100%-ban teljes kiőrlésű kenyér, régen ettünk ilyet, inkább felesben szoktuk keverni a teljes kiőrlésűt a sima liszttel, de változatosságnak jó volt. Legközelebb lehet, hogy megpróbálom 50-50%-kal is. Frissen nagy élmény volt, belül rendes, tömörebb állagú volt, kívül jó ropogós, gondolkodtam is rajta, hogy másnap milyen lehet a héja, de nem volt esély rá, egyben megettük vacsorára. A hozzávalók egyébként elég nagy szórást mutatnak neten, az irish soda bread keresés találatai alatt bőven vannak eltérések, végül, ahogy szokásos, a keresés után a saját ösztönöknek megfelelően tettem kísérletet, és jó volt. Az a tippem, hogy jó nagy intervallumban lehet változtatgatni, és mind jó lesz, csak más.

Hozzávalók:
- 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 1 szűk csapott kávéskanál só
- 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
- 3,5 dl író
ill. a vajhoz és íróhoz:
- 1 l tejszín (min 30%)

Elkészítés:
A tejszínt egy robotgéppel, mélyebb edényben, magas fokozaton dolgozzuk meg, ~35 perc az átfutási ideje. Bízni kell a gépben, már ha nem melegszik közben nagyon túl. Először nyilván tejszínhab lesz, aztán az összeesik, becsomósodik, a végén pedig szépen szétválik az író és a vaj. Ilyenkor csapkod rendesen, nekem papírtörlő-sátor volt körülötte, hogy a konyha túlélje a játszadozásom. Amikor egészen szétvált, és a vaj tesztelve már jó kemény, leállítom, egy nagyon tiszta, sűrűbb szövésű konyharuhával fedett edényre borítom, és az összecsavart ruhával igyekszem max. energiával az összes lehetséges írót kicsavarni a vajból. Az edényben megkapjuk az írót a kenyérhez, a konyharuhában meg ottmarad a friss vaj (meglepően simán kijött belőle a vaj forró vízzel kimosva). A vaj mehet a hűtőbe, a sütőt előfűtöm 220 fokra. Egy nagy edényben összekeverem a lisztet a sóval és a szódabikarbónával, a közepén csinálok egy szép krátert az írónak, beleöntöm. Középről kifelé haladva kezdem összedolgozni a folyadékot és a szárazakat, 2-3 perc alatt egy nagyon lágy, de csak kicsit ragadós egynemű tészta áll össze. Picit meghintem liszttel, kézzel 3-4 centi magas, kisebb cipóformát adok neki, és sütőpapírra teszem. Az egyenletesebb sütés érdekében kereszt alakban egészen mélyen és a széléig bevágom a tetejét, ez láthatólag egyöntetűen minden receptverziónak része. Közben már meleg a sütő, mehet be, és 30 perc alatt készre sütöm. A végén a teteje nagyon pirult, lejjebb tettem a sütőben. Pár perc hűtés, és langyosan lehet is enni. Tipikusan olyanra sül, amit nincs kedve az embernek vagdosni, tök jó érzés volt kézzel negyedekre törni.

Ez csak egy megörökítésre érdemes kísérlet a gyorsan-valami-finomat vonal mentén. Nem lesz belőle azonnal ehető csemege, de minimális munkával különleges, nem mindennapi desszert kerülhet az asztalra. A krémet egy lilafügés tévéadásban láttam.

Hozzávalók:
(itt nem lesznek patikamérleges dolgok, jó nagy toleranciával lehet húzogatni a potmétereken:)
- 10 dkg fagyasztott meggy
- 2 evőkanál cukor
- 1 kávéskanál keményítő
- 25 dkg mascarpone
- 25 dkg kekszes görög joghurt
- 1 evőkanál porcukor
- 1 teáskanál vanília-kivonat
- 8-10 zabkeksz

Elkészítés:
A meggyet egy kislábosban a cukorral felforralom, és a keményítővel besűrítem (előtte egy kis hideg vízben feloldva és folyamatos keverés mellett a meggyhez adva). Kihűtöm. A mascarponét, a joghurtot a cukorral és a vaníliával kézi habverővel alaposan összedolgozom. A kekszeket egy erősebb műanyag zacskóba teszem, és morzsává töröm (a kislányom egy befőttes üveg aljával csinálta, és nagyon hatékony volt). Ahogy a meggyes alap kihűlt, berétegzem, alulra  a meggy, rá a joghurtos krém, ezeket alaposan áthűtöm. A tetejére a kekszet csak közvetlenül a tálalás előtt teszem rá, hogy ropi maradjon. Ilyen még akarok!

Nőnapra ilyet kaptak itthon a lányok, a RozéKacsa blogon találtam. Majd még egy kört kell futni vele, mert nem lett tökéletes. Az elv az lenne a krémnél, hogy egy doboz cukrozott sűrített tejet kellene 3 órán át forralni a dobozában, amivel karamellizálódik a cukortartalom, és egy sűrű karamellás krém jön létre. Na mármost, ahogy azt félúton felfedeztem, sikerült egy nem cukrozott üvegnyi sűrített tejet venni, ezért ez a mód nem jött össze. Így utólag kellett improvizálni, és nem is lett rossz, de azért majd az originál verziót is meg kell próbálnom, mert ízlett a családnak. Az eredeti egyébként elvben egy perui süti, alfajores néven.

Hozzávalók:
- 25 dkg puha vaj
- 12 dkg porcukor
- egy nagy csipet só
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 45 dkg liszt
- 6 dkg étkezési keményítő
- 2 teáskanál sütőpor
- 6 tojás sárgája

- 2,5 dl cukrozott sűrített tej
vagy:
- 2,5 dl cukrozatlan sűrített tej
- 2 evőkanál cukor 
- 1 tojás sárgája
- 1 teáskanál keményítő

Elkészítés:
A tésztához a vajat összedolgozzuk a cukorral, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és összegyúrjuk. A tésztát egy órára hűtőbe tesszük folpackba csomagolva. Ha krémhez sikerült cukrozott sűrített tejet venni, akkor 3 órán át forró vízfürdőben gyöngyöztetjük, és ezzel elvben minden más cécó nélkül kész is lesz a töltelék. Nekem rögtönözni kellett, ahogy mondtam. A mentéshez egy kis, teflonos lábasban felforraltam a tejet, megcukroztam, kevergetés mellett hosszasan forraltam, majd folyamatos keverés mellett egy tojás sárgájával kezdtem sűríteni, amit aztán még egy kis keményítővel erősítettem, amit előtte minimális hideg vízben feloldottam. Így egy jó sűrű pudingállagot kaptam, amikorra kihűtöttem, egész krémes állaga lett. Elővesszük a tésztát a hűtőből, lisztezett deszkán kinyújtjuk vékonyra, és kiszaggatjuk. A nőnap kedvéért szívalakú kiszúrót is használtunk, nem csak azt a kereket, amit a lányom választott. 170 fokos (alul-felül) sütőben 12 perc alatt sütjük meg, elég, ha a szélén látszik egy pici barnulás. Amikor ez is kész és kihűlt, összeállítjuk a kekszeket, és hagyjuk összeérni - nekem a RozéKacsával egyetemben másnap sokkal jobban ízlett, mint amikor elkészült. Egy részét nem a karamellás krémmel töltöttük, hanem baracklekvárral (ami biztosan szintén echte perui népszokás), úgy is jó volt, sőt, minden töltelék nélkül is omlós keksznek. Lányoknak boldog nőnapot!

Ha időben belefér, lelkesen sütjük a saját pékárut. Ha pedig saját, általában keverten van benne sima fehér liszt, és valamilyen teljes kiőrlésű, ebből leginkább a Graham-lisztet és a teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztet szeretjük. Mostanában leginkább a kifli forma jön elő, aminek nincs különleges oka, lehet, hogy egyszerűbben jobb érzés tekergetni és formázni. Jó pár alkalommal kísérleteztem vele, kicsiket változtatva az összetételen, és nagyjából ez a verzió volt az, ami leginkább bejött a családnak. Frissen is isteni, de az is nagy előnye, hogy sokáig ehető marad, ellentétben a boltival.

Hozzávalók:
- 55 dkg fehér liszt
- 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 2 csomag szárított élesztő
- 2 evőkanál olívaolaj
- 15 g só
- 20 g cukor
- 3 dl víz
- 1,5 dl tej
- 1 evőkanál lenmag (ez persze nem feltétlenül kell, de jó bele)

Elkészítés:
A tésztát kenyérsütő-géppel csinálom, először a nedves, aztán a száraz hozzávalókat teszem bele, előtte az összekevert vizet és tejet langyosra melegítem. Amikor megkelt a gépben, kiveszem, kézzel még egy kicsit átdolgozom, és akkora nagy körré nyújtom, ami éppen elfér a deszkán. 12 egyforma körcikkre vágom fel, a cikkeket az alapjuktól kezdve feltekerem, és ívelt kifli formára alakítva egy sütőpapíros tepsire teszem. A sütőben 35 fokon 40 percig hagyom még kelni, aztán 200 fokra állítom át a sütőt. 30-35 perc alatt sül meg, utána rácsra pakolom át, amíg kihűl. Tároláshoz nem szabad megbántani nejlonzacskóval, egy tálcán két konyharuhával szoktam letakarni. Így egy kicsit ropogósabbra szikkad, de az állaga rendben megmarad.

Ez megint csak egy szimpla, egyszerű dolog, lehet, hogy össze kellene szedni magamat, és egy új tag-gel megjelölni az összes ilyen alapreceptet a blogban, amit nem igazán a nagyközönségnek szánunk, csak a családi receptgyűjteménybe. A receptet a kislányom a süteményes könyvéből (Nagy sütiskönyv gyerekeknek) nézte ki, megrendelte nálam, és lelkesen végig is asszisztálta az egészet, szorgalmasan kiszurkálta nekem a csillagokat, összegyúrogatta a maradékot (közben boldogan megitta a frissen facsart narancslé maradékát), szóval klassz családi program volt. Mellesleg lett belőle egy jó kis rágcsa az asztalra, amit mindenkinek jó szívvel tudunk ajánlani.

 Hozzávalók:
- 45 dkg liszt
- 7,5 dkg búzadara
- 30 dkg vaj
- 1 nagyobb narancs + 1 kisebb vérnarancs reszelt héja (vagy ezzel egyenértékű más citrus, citrom, lime)
- 6 evőkanál narancslé
- 15 dkg porcukor

Elkészítés:
A morzsatésztát a szokásos módon összegyúrjuk, a liszt+dara kombóba ujjbegyekkel gyorsan belemorzsoljuk a hideg vajat/margarint, hozzá a cukor, a reszelt narancshéj, a narancslé, és ezzel összedolgozzuk. Ha kész, megy befóliázva a hűtőbe egy félórára. Utána lisztezett deszkán félcentisre kinyújtjuk, a csillag alakú kiszúróval és egy kisvillával legyártjuk a kekszeket, és 170 fokon 12-15 perc alatt készre sütjük. Ez is elég gyorsan megvan, messze a legtöbb macera a kisvillás mintaszurkálás volt (meg is kérdeztem, hogy azt esetleg ki lehetne-e hagyni, de nem kaptam rá engedélyt a lányomtól). Ez is jó adag, 40-50 db lett belőle. Melegen is finom volt, kihűlve pedig jobban érvényesült benne a narancs íze.

Elég sok kekszet sütögettünk mostanában, és ezek mentén döntöttem el, hogy meg kellene próbálni reprodukálni a gyári zabkekszet. Körülnéztem, és a legszimpatikusabbnak tartott receptet próbáltam meg elsőre (Nosalty). Nem tudom, mennyire voltam közel, de az tény, hogy ebből (az eredetihez képest dupla) mennyiségből nagyon sok lett, és nagyon jó. Még kipróbálok majd egy-két verziót, de semmi nem szól az ellen, hogy ezt a fajtát is újrasüssük.

Hozzávalók:
- 30 dkg vaj
- 20 dkg cukor
- 4 csomag vaníliás cukor
- 1 nagy csipet só
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 4 evőkanál méz
- 2 tojás
- 30 dkg liszt
- 30 dkg Graham-liszt
- 8 evőkanál apró szemű zabpehely
- 8 dkg aszalt gyümölcs (most éppen 2 kókusz, 4 sárgabarack, 2 vörös áfonya)

Elkészítés:
A puha vajat a cukrokkal, a sóval és a szódabikarbónával simára dolgoztam, aztán folytattam a mézzel és a tojásokkal, végül utolsó körben a lisztekkel, gyümölcsökkel és a zabpehellyel. Először aggódtam, hogy nem lesz-e túl sok a száraz cucc, de pont jól felvette a lisztet, és egy elég nedves, ragacsos tésztává állt össze. A forrásban nem mondták, de tapasztalat, hogy ilyen vajas tésztát érdemes visszahűteni, úgyhogy egy jó órát pihentettem a hűtőben. Utána (jó sok) liszttel kinyújtottam pár mm-es keksz-vastagságra, kiszaggattam 7-8 centis körökre, és 170 fokon, légkeveréses alsó-felső sütéssel ~15 perc alatt sütöttem meg. A gyerekek szerint a barnára sült, ropogós darabok voltak a legfinomabbak, nekem inkább azok tetszettek, amiknek csak a karimáját kapta meg barnára a sütő. Szépen megmaradt a formája, nem lapult ki. Nekem öt sütőlapon sült meg, három menetben, de hát ekkora mennyiségnél ez ezzel jár, és legalább még másnap is volt belőle.

Nem tudom, hogy az utóbbi hónapokban miért csúsztunk el ennyire a cuccosabb kaják irányába, de tény, hogy a leginkább megörökítendő receptek valahogy a nehezebbek körül kerültek ki mostanában. Az első pásztortarhonya kísérlet a tavalyi balatoni nyaralás utolsó, 9. napjára esett, amikor már kifogytam az ötletekből, hogy mit tegyek az asztalra, a kerti tűzrakás meg egyébként is esedékes volt. Délután kezdtünk neki, és szépen belecsúsztunk az estébe, mire kész lett, annyira éhes volt mindenki, hogy majdnem bármit mennyei mannaként ettek volna meg. Viszont eltekintve a kiéhezettségtől is nagyon bejött, így nagy ritkán, amikor belefér egy ilyen nehéz étel is, azóta elő-előjött a menünkben. Történelmi ételünk, ehhez is mindenki ért, ezer verzióban készítik, vallásos révülettel támogatva a saját és elutasítva a más változatot. Ebből kellett egy sajátot gyártani, nem ér flame-elni, a miénk ilyen. Soknak tűnhet a zöldség, de nem kiabál ki belőle, nem lesz lecsós állagú a végére.

Hozzávalók:
- 1,5 kg lazább sertéshús (lapocka, de amikor szükségből tarjából készült, az volt az igazi)
- 10 dkg kockázott szalonna
- 3 fej hagyma
- 4 paradicsom
- 4 paprika
- opcionálisan 3-4 evőkanál házi, csípős paprika-krém (ha van; nekem van, köszi, Anya!)
- fél kg kézi tarhonya
- 1 kg krumpli
- pirospaprika, só, bors

Elkészítés:
Pici olajon kiolvasztjuk a szalonna zsírját (én nem lelkesedem érte, ha nagyon füstölt). A zsíron alaposan megpároljuk a kockázott hagymát - mivel a sertés relatív gyorsan megpuhul, nem lesz igazi a szaft, ha nem kap a hagyma elég időt külön, a hús előtt. Lehúzzuk a tűzről (persze akkor az igazi, ha bográcsban készül szabad tűzön), pirospaprika ízlés szerint (szerintem nálam 2-3 kiskanállal), bele a kockázott hús, kever, és vissza a tűzre. A húst egy kicsit megpirítjuk, aztán só, bors, ha van paprikakrém, akkor az is, jöhet a kicsire darabolt paradicsom és paprika, és lehet lassú tűzön főzni a pörköltöt. Ha vizesebb a hús és a zöldség, akkor ereszt elég levet, ha nem, egy picit lehet alá önteni, hogy megindítsuk a folyamatot, de a szokásos módon rövid lében kell párolni. Legalább egy 70-80 perc kell neki. Ha a hús már majdnem puha, belemegy a krumpli is kockázva, ekkor összeforgatom, felöntöm vízzel, hogy bőven ellepje, és a krumpli miatt után is sózom egy kicsit. Közben a tarhonyát aranybarnára pirítom mellette egy kis olajon. Végül pár perc, és megkoronázzuk a tarhonyával, itt is ügyesen megbecsülve, hogy mennyi a lé rajta. Nagyon bátran lehet felönteni, amíg összefő, a tészta nagyon sok vizet felvesz. Ekkor már csak nagyon a minimumon főzzük, és meg-megkeverjük (vagy megforgatjuk a bográcsot), mert itt már nagyon könnyen lekap (amiből egy kicsi persze inkább használ neki, mint árt). Érdemes még akkor lezárni, amikor a tarhonya még ropog egy kicsit, ekkora mennyiségben még bőven van annyi hő a bográcsban, hogy mire egy kicsit kihűl, addigra a tarhonya is megpuhuljon.

Van már fenn a blogon egy ilyen Tarte Tatin, de elég gagyi fényképpel, és kész bolti tésztából, aminél azért lehet jobbat sütni. Ez a klasszikus omlós tészta sem követel túl sok munkát, és nekem sokkal jobban ízlik.

Hozzávalók:
- 35 dkg liszt
- 18 dkg vaj
- 6 dkg cukor
- 2 tojás
- 4 alma
- 10 dkg cukor
- 5 dkg vaj

Elkészítés:
A tésztához a lisztet, cukrot és vajat a szokásos módon, gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, és hozzádolgozzuk a tojást. A tésztát folpackba csavarva egy órára hűtőbe tesszük. Az almákat megpucoljuk, mi cikkekre szeretjük vágni, és nem is túl kicsikre. Egy levehető fogantyús serpenyőben elkészítjük a karamellás alapot. Lassú tűzön (és keverés nélkül!) karamellizáljuk a cukrot, hozzáadjuk a vajat, és szépen elrendezve beletesszük az almát. Nem szeretem, ha nagyon megpuhul, egy pár perc elég neki. Ha kész, a sodrófára tekerve szépen ráfektetjük a tésztát, a szélénél lenyomogatjuk, villával egy picit megszurkáljuk, és 180 fokos sütőben 25 perc alatt megsütjük. Ha kész, egy rövid ideig pihentetjük, de még bőven a kihűlés előtt kifordítjuk egy tálra, Ez fontos, ha túl hamar csináljuk, még nagyon folyós lesz a karamellás teteje, és lecsorog, ha túl későn, akkor nem jön ki rendesen a formából.

A kelt tésztás kalácsok nagyok mennek nálunk, van fent itt a blogon is egy jó pár verzió, főleg diós és kakaós változatban. A Nutella vagy az őrölt mogyoró tölteléknek már régóta elgondolkodtatott. A formázott ünnepi kalácsnak is volt már előzménye, pl. ez a karácsonyi csavart. Aztán a napokban láttam egy orosz Youtube-videót egy hasonló kalácsról, és olyan szép formára sült, hogy végül nekem is bele kellett vágnom egy kísérletbe. Előtte tartottam tőle, hogy túl édes lesz a mogyorókrémmel, de végül is egyáltalán nem volt sok, sőt, akár egy kicsit több krémet is elviselt volna a süti. És a lényeg, a formája, az olyan ütős lett, hogy emiatt biztosan lesz folytatása, legfeljebb nem mindig Nutellával, hanem más töltelékkel is.

Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 1 zacskó (7g) szárított élesztő
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 2 evőkanál margarin
- 3 evőkanál cukor
- 2 tojás sárgája
- 3,5 dl tej
- 1 csapott kávéskanál só
- 1 kis üveg Nutella

Elkészítés:
Maga a tészta nagyon egyszerű, a langyosított tejben adtam egy pár percet az élesztőnek és a cukroknak, aztán a kenyérsütő gépbe mentek a hozzávalók, először a nedvesek, aztán a szárazak, és kidolgoztattam a tésztát. Amikor kész lett a program, kivettem, egy kicsit átgyúrtam, és négy egyenlő részre osztottam. A negyedeket szépen kör alakúra nyújtottam, és egy ~30 centis tálca mentén szabályos körökre vágtam. A tésztát a Nutellával megkenve rétegeztem, a végén a körbevágásból leeső részeket összegyúrva még egy kört nyújtottam, ez lett a teteje. Így végül összesen 5 tészta- és 4 Nutella-rétegből állt össze az alap. Érdemes rögtön magán a sütőlapon vagy egy műanyag vágólapon, 2 réteg sütőpapíron összeállítani, hogy ne legyen gond a végén a formával. A kalácstorta közepére tettem egy kisebb, ~8 centis tálkát, és sugárirányú vágásokkal 16 körcikkre osztottam fel. Ehhez először negyedeltem, aztán a negyedeket, végül a nyolcadokat feleztem, így elég szabályosra sikerült a felosztás. Ügyeltem rá, hogy a vágás teljes legyen, és alsó réteg is át legyen vágva. A cikkeket kettesével, a párokon belül egymással szemben kétszer megcsavartam. Végül a párok végét összenyomtam, és szépen elrendeztem. A kész torta még kapott 30 perc időt 35 fokon, hogy magasabbra keljen. Végül megkentem egy felvert tojással, felcsavartam a hőfokot 180 fokra, és 30-35 perc alatt megsütöttem. Az utolsó 10 percben sütőpapírral fedtem, hogy ne süljön túl. Így tökéletesre, aranybarnára sikerült, nem csak finom volt, de a látványa is gyönyörködtetett.

Ez egy új kreálmány, és saját, azaz azon sajtszószon alapul, amit korábban tortellinihez csináltam. A lányom itthon volt egész héten betegen, egyik este volt erőm összecsapni neki valamit, hogy másnap rendeset tudjon ebédelni. Wow, ilyen finomat alig főztem még életemben, nem csak a tészták közül emelkedik ki, hanem a valaha-valaha toplistámon is igen előkelő helyen van. Frissen olyan gazdag volt, és olyan krémes... Mindenki rájárt, pedig akkor még nem volt összesütve, csak előkészítve másnapra. 

Hozzávalók:
- 75 dkg fusilli
- 6-8 evőkanál olaj
- 5 dkg pármai sonka
- 5 evőkanál liszt
- 2 dl tejszín
- 4 dl tej
- 10 dkg ömlesztett gouda
- 10 dkg edámi
- 1 gerezd zúzott fokhagyma
- só, fehérbors, őrölt szerecsendió

Elkészítés:
Az olajon átpirítottam az apró kockára vágott pármai sonkát (nem füstölt, csak szárított). Kiszedtem, a zsiradékon egy besamelt főztem: kicsit pirítottam a lisztet, még barnulás előtt felengedtem a tejszínnel és tejjel. Simára kevertem kézi habverővel, megfűszereztem, felforraltam, belekevertem az ömlesztett sajtot és az edámit, visszatettem bele a sonkát, és hagytam csendesen rotyogni egy kicsit. Ha túl sűrű, egy kis tejjel lehet hangolni. Ha utána még átsütjük a sütőben a tésztával, akkor legyen lazább, ha azonnal esszük, akkor lehet krémesebb. Már akkor nagyon megfogott, amikor a fűszerezés miatt kóstolgattam, nem véletlen, hogy a lábosból rendesen kipucolta a család a maradékot. Ha minden sajt teljesen elolvadt, és szép egyneművé vált az egész, akkor összekevertem a tésztával. Másnap nálunk a lányok még megszórták egy kis reszelt trappistával, és átsütötték, de ahogy emlékszem az esti ízére, szerintem nem kell, inkább frissen fogjuk enni legközelebb - mert nagyon is lesz legközelebb.

Szembetalálkoztam a hentesnél egy szép tanyasi csirkével, és megszólított, hogy csináljak belőle valamit. Ezt a sókérges dolgot már régen ki akartam próbálni, bár nem teljesen új, mert valamikor az őskorban már sütöttünk sóágyon csirkét. Onnan tudom, hogy minden valószínűség ellenére mégsem lesz sós a hús, ezért bátran belevágtam ebbe is. Tetszett is, másrészt ha ránéz az ember a receptre, hogy milyen kevés hozzávalóból milyen kevés macerával lehet egy nem mindennapi főételt tenni az asztalra, akkor még inkább érthető, hogy miért is volt vonzó a recept. A hűtőben még találtam egy kis fokhagymás-fűszeres kisült libazsírt, abban pirítottam hozzá sült krumplit (egy szálnyi apróra vágott zöldhagymával fűszerezve), és ráadásul csodálatos szívsalátát kaptam, a szokásos fejessaláta-öntettel (5 evőkanál cukor, 2 evőkanál ecet, 1,5 kiskanál só, 1 l víz)  meglocsolva tette teljessé az ebédet.

Hozzávalók:
- 1 egész csirke
- 4 kg asztali só
- 1 evőkanál egész bors
- 1 citrom leve
- 1 alma
- só, bors, majoránna

Elkészítés:
A csirkét alaposan fűszereztem kívül-belül. Én nem rajongok a nagyon karakteres zöldfűszerekért, így a só és bors mellett csak majoránna került rá, aki kedveli, annak biztosan nagyon bejöhet kakukkfűvel vagy rozmaringgal is. Az almát meghámoztam, és negyedelve a csirke hasába tettem. A sót egy nagy tálban annyi vízzel kevertem el, hogy jól tapasztható masszát kapjak. Ebbe még a szemes borsot és a citrom levét is belekevertem. Egy tepsi aljába egy jó centis réteg sót tettem, erre ráültettem a csirkét a mellével felfelé, és alaposan körbetapasztottam a sóval, úgy, a kéreg tökéletesen zárja körbe a húst. Ahogy bemegy az egész a sütőbe, a só gyorsan egészen keményre szilárdul, és így a saját gőzében tud puhára sülni a hús. 180 fokon 2 órát sütöttem, aztán lekaptam a fedelét - látványosan nagy darabban, egyben jött le, és még 15 percet rápirítottam grill alatt a tetejére. Sajnos  a bőre hozzáragadt belülről a fedélre, azt nem lehetett megmenteni. Az egésznek annyi a problémája, hogy alig lehet belőle annyit csinálni, hogy ötünknek elég legyen az egy madár.

A tévében kaptam el egy részét a receptnek, aztán a neten rákeresve találtam meg itt. Bár macerásnak hangzott, hogy egy linzer és egy piskóta is kell hozzá, elég vonzó volt, hogy hamarosan ki is próbáljam. A fellelhető receptek néhány részletet homályban hagytak, de így is klassz volt, ez tényleg átütő siker volt mindenkinél - ehhez kellett az is, hogy legkisebb kedvéért az egyik végét lekvár nélkül hagyjam. A mennyiséget a családhoz és a szokásos tepsimhez igazítottam, így jók lettek az arányok. A cél, hogy a diós piskóta tetejére fektetett linzercsíkok a sütés közben süllyedjenek el, nem jött össze, így nem pont az lett belőle, mint az eredeti receptben, viszont így is nagyon szép, és ami fontos, finom lett.

Hozzávalók:
A linzerhez:
- 45 dkg liszt
- 30 dkg vaj/margarin
- 15 dkg cukor
- 3 tojás sárgája
- 1 nagy citrom reszelt héja
- csipet só
A piskótához:
- 10 tojás
- 10 evőkanál liszt
- 10 evőkanál porcukor
- 10 evőkanál olaj
- 10 evőkanál darált dió

Elkészítés:
A linzerhez valókat egy nagy tálban gyors mozdulatokkal összegyúrom, és jó félórára, inkább egy órára a hűtőbe teszem. Utána harmadolom, a nagyobb részt egy tepsi aljába nyújtom (ha teflon/porcelán, nem kell alá semmi). A linzerre finom házi baracklekvárt kenek, nem kell sajnálni, mehet gazdagon, hogy ne legyen száraz a végén. A piskótához a tojások fehérjét géppel nagyon keményre felverem, itt elhasználom a linzertésztából megmaradt 3 fehérjét is. A sárgáját a cukorral képi habverővel alaposan felverem, hozzáadom az olajat és a diót, ráteszem a habot, és óvatos mozdulatokkal összeforgatom a liszttel. A kész diós piskótát a lekváros linzerre öntöm, elegyengetem, és a félretett maradék linzerből sodort csíkokkal díszítem. Az elv az lenne, hogy a diós, ettől barna tésztában a fehér linzer szép mintát adjon, nekem ez a tetején volt :-) 160 fokos sütőben 45 perc alatt készre sütöm. Ha lejárt, kinyitom a sütő ajtaját, és úgy hagyom hűlni, hogy ne essen össze. Melegen is jó volt, kihűlve is, de persze csak óvatosan szabad kóstolgatni, ez is nagyon cuccos süti lett.

Az egyértelműség kedvéért mentegetőzően oda kellett írnom a címbe az elejére és a végére, hogy a nagymamám receptje (azaz miért is tejfeles és nem tejfölös), ill. miért hívják nokedlinek ezt a húsételt, de ha így hívják, akkor így hívják. Kezd már homályos lenni az emlék, amikor a nyári konyhában a sparherden főzte nekünk nagyi, de az íze nagyon megvan még. Lehet persze vele konzultálni, hogy csinálja, de ahogy a húslevesét, ezt is csak megközelíteni lehet, reprodukálni nem. Azért a kísérletek megvannak, néha elég közel is vagyunk hozzá, és még ezek a próbálkozások is elég jók, hogy azért feljegyezzük.A lényeg: egy hagyma nélküli csirkepaprikás döbbent mennyiségű tejföllel, nokedlivel. A tejföl sajtóhibának tűnhet, de nem az, tényleg ilyen sok kell bele, elsőre szokatlan lehet, de elképesztően gazdag íz adódik össze a hússal. Mindenesetre Szabolcsban ez teljesen szokásos étel. Nagyon érdekes, hogy a hagyma nélkül milyen más a hús, már a tejfölös habarás előtt hozza azt az ízt, ami úgy beivódott. Ha az igazi, akkor a puhára párolt hús a nokedlivel összekeverve leomlik a csontról, és egynemű egytállá alakulva kápráztat. Nyilván a mama házi csirkéjéből egész más élmény lehet, de most csak vegyesen alsó és felső comb, ill. egy kisebb adag combfilé volt hozzá a boltból.

Hozzávalók:
A húshoz:
- 2 kg csirke
- olaj, só, pici bors, paprika
- 3 evőkanál liszt
- 75 dkg tejföl
A nokedlihez:
- 75 dkg liszt
- 5 tojás
- 2 kávéskanál só

Elkészítés:
A húst forró olajon alaposan körbepirítom - nagyi zsíron csinálja, és bármennyire is híve vagyok annak, hogy próbáljunk egészségesen enni, ez biztosan jobb zsírral. Sózom, kis vízzel felengedve fedő alatt puhára párolom. Ha nem finom tanyasi csirke van, hanem bolti, akkor egy húsleves-kocka is mehet bele. Közben a nokedlit a szokásos módon elkészítem (liszt, só, a tojások, víz, nem kell túlságosan kidolgozni, és annyi víz, hogy a szokásos laza tésztát kapjuk, hogy szaggatni lehessen a lobogó forró vízbe; feljövetel után azonnal kiszedni). Ha a hús már puha, gyorsan elforralom alóla a vizet, visszapirítom az olajra, egy pici pirospaprikával színezem, és az ipari mennyiségű habarással besűrítem, megrottyantom, és kész is. Lehet külön is az asztalra tenni, de akkor az igazi, ha a bő szószos húst összekeverem a nokedlivel, és együtt, forrón tálalom.

Nem olyan régen tettem fel egy szabványos (vagy ahhoz közeli) bolognai receptet. Akkor is írtam, hogy nem az a családban szokásos mód, és azóta a gyerekek is komolyan lázadtak, hogy legyen meg a "rendes" recept is. Ennek megfelelően itt is van, ami ebben nem a mindennapos szokásunk szerinti, hogy ezt most sütőben átsütöttem egy pár perc alatt, sajttal a tetején.

Hozzávalók:
- 80 dkg darált sertéshús
- 1 fej vöröshagyma
- 3 doboz hámozott paradicsom
- 2 kávéskanál só
- őrölt bors
- olívaolaj
- 1 púpozott teáskanál bazsalikom
- 1 púpozott teáskanál oregánó

Elkészítés:
A hagymát apróra vágva megüvegesítem olajon. A serpenyőt jól felforrósítom, és megpirítom a darált húst. Ahogy a kiengedett leve teljesen elfőtt, sózom, borsozom, ráöntöm a paradicsomokat, fakanállal egy kicsit szétnyomkodom. Mehetnek rá gazdagon a zöld fűszerek (bazsalikom van a kiskertben is frissen, azzal még jobb). És innen türelem, ez sem gyors, akkor az igazi, ha legalább 1,5-2 órát érlelődik fedő alatt, kis lángon. Időnként megkeverem, ahogy lassan fő, a darabos paradicsom szétesik, ezt szoktam egy kicsit segíteni a fakanállal. Most éppen penne volt hozzá, és ahogy összekevertem, egy kis reszelt sajttal a tetején bedobtam a sütőbe is, amíg a tetején a sajt megpirult.

Ha éppen olyan korszak van, hogy eszek kenyeret, akkor mindig keresem, hogy mivel lehet változatosabbá tenni a szokásos feltétek sorát, ha nem sonkát, szalámit, sajtot eszünk. Korábban már volt egy kísérletem, de a mostani lett igazán finom, ezt most már érdemes megörökíteni. Teljesen újszerű és remek élmény egy téli reggelihez vagy vacsorához elővenni a zsírban eltett húst, ami hideg hűtőben hetekig eláll, és valami zöldséggel feldobva, kenyérre kenve enni. Ezt szó szerint lehet érteni, nemcsak a zsírt, hanem a húst is lehet kenni is, ha valaki nagyon akarja, bár szeletben is mehet, ha óvatosan szedem ki.

Hozzávalók:
- 2 db szűz
- 80 dkg libazsír
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 10-12 szem egész bors
- pár babérlevél

Elkészítés:
Legutóbb körbesütöttem, most semmit nem szórakoztam. Szépen belefektettem a két darab húst egymás mellé egy cseréptálba, amibe pontosan belefértek. Beledobáltam a fűszereket, annyi libazsírt öntöttem rá, hogy a húsból semmi ne lógjon ki, rátettem a fedelét, és 6 órára 110 fokos sütőbe tettem. Ennyi idő alatt tökéletes ízű lesz, állagra a hús meseszerűen puha, miközben a szálas szerkezete érintetlenül megmarad. Amíg meleg, addig érdemes kihalászni a fűszereket, hogy ne később kelljen vele szenvedni. Kihűtés után óvatosan kicsorgattam alóla a hús levét, és mehetett a hűtőbe.

Nagyon rágta a fülemet a nagylányom, hogy milyen isteni máglyarakást evett a dédinél (a nagymamámnál), és ő olyat szeretne, de mindenképpen nagy darabos almával. Vasárnap délutánra ez illett is a hangulatba, neki is láttam. Körülnéztem a neten, végignéztem egy jó pár verziót, végül leginkább az "Ami a konyhámból kikerül" blog receptjére építettem. Persze ez nagyon hedonista, egy komplett főétkezést is simán leköröz kalóriában, legközelebb egy leves mellé fogom második fogásnak kínálni. Ami még meglepett, én életemben nem ettem még dió nélkül, ezzel szemben a találati lista első oldalán lényegében csak dió nélküli receptek voltak, hogy-hogy?

Hozzávalók:
- péksütemény (nekem most egy 40 dkg-os kalács, 4 normál kifli, és egy nagyobb, tömör tésztás kifli került bele, összesen ~70 dkg, és még nem is volt így elég, egy-két darab még jó lett volna)
- 1 liter tej
- 1 vaníliarúd kikapart magja
- 1 citrom reszelt héja
- 7 tojás sárgája
- 30 dkg kristálycukor
- 8 db alma (~1,5 kg)
- őrölt fahéj
- 20 dkg darált dió
- 8 dkg kristálycukor
- 7 tojás fehérje
- 2 púpozott evőkanál porcukor
- baracklekvár
- vaj, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A péksütikkel kezdtem, mindent felszeleteltem 1,5 centisre. A tejet megmelegítettem a vaníliával és a citrom reszelt héjával (de nem forraltam fel). A tojások sárgáját alaposan elkevertem a cukorral, és a meleg tejben feloldottam - már ez nagyon finom volt. A keverékkel leöntöttem a péksütiket, és félretettem. Közben a lányom megpucolta az almákat, és 2-3 cm-es kockákra vágtuk - fontos, pont ilyen darabokra kell neki :-). Minden zsiradék nélkül pár percig pirítottam az almát egy pici fahéjjal fűszerezve, de nem kell neki sok idő, nem akartam, hogy szétessen, szerettük volna érezni a végén a gyümölcsöt. Mehetett az összeállítás. A szokott sütis tepsimet (~ 25x40 cm, és jó magas falú) kivajaztam, zsemlemorzsát forgattam meg benne. A beáztatott péksütik felét egyenletesen leterítettem az alján, eloszlattam rajta az almát. Megkentem egy réteg baracklekvárral, ráhintettem a cukros diót, és befedtem a második kalács-kifli réteggel. Újabb baracklekváros kenés rá, és mehetett a 180 fokos sütőbe (alul-felül) 35 percre. Mielőtt megsült volna, a porcukorral kemény habbá vertem a fehérjét, óvatosan beleforgattam két evőkanál baracklekvárt, és elterítettem a tepsi tetején a habot. A kanállal csúcsosra húzogattam, és még 9 percig sütöttem, amíg szépen meg nem kapta a meleg a tojáshabot a tetején.

Már a múltkori gyors kuglófnál elhatároztam, hogy nemsokára lesz egy rendes, klasszikus is. Persze annyi hozzátartozik, hogy a kisebb lányomnak annyira ízlett a márványos, hogy komoly durci volt, hogy most nem olyat sütünk. Végül az eredménnyel kiengeszteltem. Túlkelesztettem, puha volt a tészta, és egy kicsit kimászott a sütés elején a formából, de nagyon jó állagú volt, és finom, nem tartott sokáig.

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 1 zacskó élesztő
- 10 dkg cukor (vagy legközelebb egy picit több)
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 4 tojás sárgája
- 4,5 dl tej
- 10 dkg vaj
- egy citrom reszelt héja
- csipet só

Elkészítés:
Amíg minden mást előkészítek, a langyosított tej felével, a cukorból 1-2 evőkanállal és a vaníliás cukorral kicsit megfuttatom az élesztőt. Tudom, hogy ezt nagyon kézzel szokták, de vasárnap délután volt, sok főzés után, ehhez most nem volt erőm. Így a tésztát kenyérsütő gépben dolgoztam ki. Először minden nedves hozzávalót, aztán a lisztet-cukrot-sót tettem bele, és két tésztás kört futtattam le a géppel. Nem kell megijedni, tényleg nagyon lágy a tészta. Amikor a gépből kivettem, a kuglófformába tettem (szilikonos, nem kellett vele vacakolni), és még 35 fokos sütőben engedtem teljesen megkelni - nekem még 20 perc kellett, hogy a forma tetejéig feljöjjön. Végül bekapcsoltam rá a sütőt, és 175 fokon (alul-felül) 50 percig sütöttem. A vége felé tűpróbáztam, nem volt még kész, de a teteje már nagyon kezdett megsülni, ezért arra dobtam egy sütőpapírt a végére.

Ez igazából csak egy kísérlet, a mindennapokban nem így szoktuk készíteni, ez viszont sokkal közelebb van az eredetinek és autentikusnak mondott recepthez (amit elvben 1982-ben valami olasz konyha-akadémia és a bolognai kereskedelmi kamara kanonizált, hogy egységes legyen az alaprecept a világban). Most volt kedvem hozzá, és idő is a sokkal hosszabb főzéshez. Egyszer majd felteszem a családi receptgyűjtemény kedvéért a simát is (ami a kisebbik lányomnak jobban is tetszett), nekem ez gazdagabb volt, én így jobban szerettem.

Hozzávalók:
- 60 dkg marhahús darálva
- 2 kisebb fej vöröshagyma
- 1 nagy szál sárgarépa
- 3-4 szál szárzeller
- fél liter paradicsompüré (nem sűrítmény)
- 1 doboz darabolt konzervparadicsom
- 1,5-2 dl fehérbor
- olívaolaj, só, bors, bazsalikom

Elkészítés:
A zöldségeket nagyon apróra daraboltam, és az olívaolajon alaposan megpirítottam. A húst is megsütöttem egy kicsit a zöldségekkel, majd felöntöttem a borral. Még magas lángon hagytam elpárologni belőle az alkoholt, aztán belement a paradicsom (ezeket találtam kint a kamrában, nem tudatosan lettek pont ilyenek, a frisstől a sűrített paradicsomig minden mehetett volna bele). Sóztam, enyhén borsoztam, egy kis friss bazsalikommal ízesítettem, és 1,5-2 órán át rotyogtattam fedő alatt. Nekem nem kellett pótolni közben a folyadékot, volt elég leve a paradicsomoknak, de ha kellett volna, gondolom, jót tett volna neki egy kis alaplé, vagy ha az nincs, simán víz is. A végén a tészta főzővízéből szedtem bele egy kicsit, ami egyben lazítja is a sűrű mártást, másrészt a nagyok szerint segít, hogy jobban bevonja a tésztát. Most éppen volt itthon két zacskó trikolor spagetti, azzal ettük.
Meglepett, hogy az eredeti, bolognai olasz recept szerint a főzés végén tejjel simítják le egy kicsit a paradicsom savait, sőt, még tejszínnel is szokták gazdagítani. Én most nem tettem bele, de nálunk sem szokatlan az asztalon, hogy a tésztára a bolognai mártás és a sajt mellett tejföl is kerül, úgyhogy nem is igazán idegen, legközelebb meg lehet próbálni. Még egy volt az originálban, kezdetnek nem füstölt 15 dkg baconnal is lehet nyitni, ebben most az sem volt.

Nagyon guszta ír hátszínszeletek voltak a Lidlben, nálunk meg NFL-es családi meccsnéző hétvége, így adott volt a díszlet a steaksütögetéshez.

Hozzávalók:
- 20 dkg hátszín fejenként
- só, bors, olaj
- 1,5 dl száraz fehérbor
- fél zacskó egész zöld bors
- 1 dl tejszín
- fél marhahúsleves-kocka
- pici őrölt feketebors
- 2 dkg vaj

Elkészítés:
A húsokat hagytam szobahőmérsékletre melegedni, és nagyon alaposan letisztítottam minden zsírtól és hártyától. A steak pácolásában én nem hiszek, natúrban szeretem érezni az ízét, így előre nem is fűszerezem, csak olajjal megkenem egy kicsit sütés előtt. Egy öntöttvas grillserpenyőt alaposan felhevítettem, pici olajon elkezdtem sütni a szeleteket. 2 perc így, utána ezen az oldalon hagyva 90 fokkal elforgatva még 2 perc (hogy szép rácsos legyen:-)), aztán fordít, sóz, alaposan borsoz, és ugyanígy a másik oldal.  Elkészülés után alufóliával takarva mentek pihenni a sütőbe (ami még meleg-langyos volt a köretként a sütőben sült krumpli után), amíg a mártás készült. Oldalanként a csomagolás 4 percet javasolt a medium-hoz, gondolhattam volna, hogy az egy kicsit sok lesz egy 2 cm-es húsnak, így inkább volt közelebb a well done-hoz. Mondjuk így a mediumtól idegenkedő gyerekek elvitték a jobban átsülteket, a rózsaszínes közepűek meg mentek a felnőttekhez.
A mártáshoz az utolsó húsok után a serpenyőben maradt pörzscuccot feloldottam a borral, beledobtam a sok zöldborsot (amit még zacskóstól egy kicsit megcsapkodtam, hogy egy része megtörjön). Mielőtt a bor elpárolgott volna, belemorzsolva beletettem a leveskockát, feloldottam, besűrítettem a tejszínnel, hagytam egy kicsit redukálódni, és a végén megfényeztem a vajjal. Szép sűrű, fényes, sötét mártás lett, nagyon gazdag ízzel. Héjastól hasábokra vágott sült krumplival, vegyes zöldsalátával tálaltam, a megpihentetett hús vékonyan csíkokra szeletelve és a mártással díszítve került a tányérra.

Eljutottunk ide, már vannak itthon ételek, amiker rendszeresen nem a felnőttek készítenek. Ilyen pl. a sportszelet, amit leginkább a fiam szokott csinálni, és ilyen a túrógombóc is, amit a lányom. A barátainktól, Nikitől kapott receptből szokott dolgozni.

Hozzávalók:
- 50 dkg túró
- 2 tojás
- 10 dkg dara
- 2 dkg liszt
- 1 csomag vaníliás cukor
- só
- olaj, morzsa, cukor

Elkészítés:
A hozzávalókat összedolgozom, vizes kézzel gombócokat formázok belőle. Közben a zsemlemorzsát a cukorral, egy kevés olajon barnára pirítom. A gombócokat forrásban levő vízbe rakom. Miután feljöttek a víz tetejére, még 5 percig bent hagyom őket. A megfőtt gombócokat a pirított zsemlemorzsába forgatom és cukros tejföllel tálalom.

Egy baráti vacsorán kaptuk a vendégektől, és annyira tetszett, hogy most a sütőtök-főszezonban gyorsan rá is startoltunk, és mi is megsütöttük. Stílszerűen szólva tök jó! Köszi a receptet.

Hozzávalók:
- 2 bögre liszt (a forrás egy kb. 3dl-es, mi egy 3,5dl-es bögrét használtunk, ezek szerint nem érzékeny rá)
- 1 bögre cukor
- 1,5 csapott teáskanál szódabikarbóna
- 1 púpos teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
- 0,5 bögre olaj
- 2 tojás
- 2 bögre durvára reszelt alma
- 1 bögre sütőtök (megsütve)

Elkészítés:
Először a száraz hozzávalókat keverem össze, aztán az összes többit. Egy sütőpapírral kibélelt nagy tepsiben 180 fokon (alul-felül) 35-40 percet sütöm.

Ez most nem egy éppen látott és egyszer kipróbált újdonság, hanem az egyik családi alaprecept, igen-igen sokszor készült már nálunk. Akár egy hétköznap is simán belefér az estébe.

Hozzávalók:
- 2x2 dl joghurt
- 2 tojás
- 1 vaníliás cukor
- 1 zacskó sütőpor
(A joghurtos pohárral mérve:)
- 1 pohár cukor
- 1 pohár olaj
- 3 pohár liszt
- csipet só

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összekeverem, egy közepes tepsiben sütőpapírra öntöm, a tetejére friss vagy befőtt gyümölcsöt teszek, és előmelegítés nélkül 200 fokon (alul-felül) 50-55 percet sütöm.